Magyar alkotások mellett, többek között brazil, argentin, izraeli, iráni, számtalan spanyol, francia és lengyel film is látható lesz a ma kezdődő XVII. Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztiválon. A háromtagú zsűri október 15-én hirdet eredményt, 16-án pedig a díjazott filmeket vetítik a szolnoki Tisza moziban.
„Már a sokadik, de még mindig más, és még mindig izgalmas, és még mindig várakozás. Már lehetne rutin, de mégsem az. Újak a filmek, a zsűri, az előadók, és ezek mindig új érzéseket, új hangulatot keltenek.” Így vall a XVII. Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle frissen megjelent katalógusában Demeter István, az 1969 óta létező szemle életben tartója, a filmeknek otthont adó Tisza mozi vezetője. A kétévente megrendezendő filmmustra első vetítése 2016. október 12-én, szerdán, 14 órakor kezdődik, a hivatalos megnyitóra pedig 19.30-kor kerül sor mozi mellett, a Szolnoki Galériában.
A négy nap alatt 61 versenyfilmet tekinthet meg a zsűri és a közönség. A zsűri a magyar rendezők alkotásai mellett olasz, orosz, horvát, amerikai, német, angol, brazil, kanadai, francia, spanyol, szerb, iráni, mexikói, izraeli, lengyel, indiai és argentin filmekről is dönt a szombati díjátadóig. A zsűrit Lajta Gábor – Munkácsy-díjas festőművész, művészeti író, többek között az MMA Képzőművészeti Tagozatának és a Magyar Festők Társaságának tagja –, Jelenczki István – Magyar Örökség-díjas képzőművészettel, filmkészítéssel, fotógráfiával és írással foglalkozó alkotó, aki az elmúlt negyven évben 30 filmet jegyez – és Medveczky Balázs – a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós igazgatója. Tagja a Nemzeti Filmalap döntőbizottságának, a Nemzetközi Televíziós Művészetek és Tudományok Akadémiájának tagja – alkotják.