Április 20-tól látható a magyarországi mozikban Török Ferenc új filmje, az 1945, amely idén februárban, a Berlinalén mutatkozott be. Szinopszis:

Április 15-ig látható Szilágyi Lenke fotóművész kiállítása a Budapest Music Centerben, ahol a film forgatása alatt készült standfotókat lehet megnézni. 

Ugyanitt, április 15-én 19 óra 30 perckor különleges összművészeti program lesz 1945 – Film a hangok felől címmel. A Moment’s Notice Trió számos európai és tengerentúli koncertje után, először áll hazai színpadra. Ifj. Kurtág György, Lukács Miklós és Gőz László előadása egyfajta élő tovább gondolása, kitágítása az 1945 című film Szemző Tibor által komponált zenei világnak. Szemző a trióhoz társulva narrátorként kalauzolja a koncert közönségét e különleges időutazáson, 1945 nyarának egyetlen napjára fókuszálva. Az akusztikus élményt a film egyes főszereplőinek jelenléte emeli, Angelus Iván táncművész és Nagy Marcell operatőr rögtönzött akciói idézik meg a film, az 1945 atmoszféráját. A rendhagyó est vizuális hátterét, Ragályi Elemér fekete-fehér képsorainak filmbeli részletei és kimaradt kockái,  illetve korabeli fotográfiák erősítik.  A látványt és a színpadi jelenlétet Török Ferenc rendezi  egységes egésszé, kapcsolódva a nemzetközi hírű zenészek előadásához. 

A stand-up comedy világában csak a legnagyobbak (pl. George Carlin) tudnak több évtizeden át konzisztensen kimagasló teljesítményt nyújtani, az pedig teljességgel egyedülállónak mondható, amikor valaki ezt a humor egy végletekig leszűkített alfaján (a híres személyiségek és a hallgatóság tagjainak lesavazásán alapuló ún. insult comedy-n) keresztül képes megvalósítani. Az 1926-os születésű Don Rickles kizárólag erre a humorfajtára építette a karrierjét és több mint 60 esztendő elteltével sem vált unalmassá vagy önismétlővé. Rickles fantasztikus életerejét és apadhatatlan szellemi energiáját példázza, hogy noha idén májusban tölti be a 88. életévét, továbbra is tart egészestés előadásokat és visszatérő vendége a késő esti amerikai talk show-knak.

Don Rickles stand-upos karrierje az 50-es évek elején indult és hamar nyilvánvaló vált, hogy tehetségesebb a műsorába belekiabáló ún. hecklerek kreatív kiosztásában, mint az előre betanult poénok előadásában. Tökösségét példázza, hogy a legnagyobb magabiztossággal cukkolta a korszak legismertebb sztárjait is, köztük azt a Frank Sinatrát, aki nagyot lökött Rickles karrierjén. Előbb celebritás-ismerőseinek ajánlotta, hogy nézzék meg a humoristát, hátha őket is leégeti a maga vulgaritást messzire elkerülő, hallatlanul szellemes módján, utóbb pedig gyakorlatilag kizsarolta Ronald Reagan második elnöki beiktatási partijának szervezőbizottságánál azt, hogy Rickles is felléphessen a rendezvényen („Ha Rickles nem szerepelhet, akkor ne számítsanak rám!”). Íme ez a felvétel, amit Rickles karrierje egyik csúcspontjának tekint:

Kedves Olvasó, emlékszik még a Terminátor csodálatos ferdítésére? Nagyon úgy tűnik, ismeretlen hősünk a korszak meghatározó akciófilmjeit német szinkronos kalózkazettákról ültette magyar nyelve, igen izgalmas eredményekkel. Az apokaliptikus szöveg különös hangsúlyozással és bizarr szünetekkel tagolt darálása már önmagában iszonyúan menő, narrátorunk mégis a “road warrior” szókapcsolat ihletett tolmácsolásával fújja fel a habot a tortára. A jobb élvezhetőség kedvvért az eredeti felvételben benne hagytuk a figyelmeztető feliratot és az andalító VHS-zsizsegést, de a szöveg nélküli intrót jól felgyorsítottuk, hogy egyetlen percben élvezhető legyen névtelen fordítónk méregerős felvezetője.

Hogy mi ez az új rovat? Katt és kiderül!

Április 27-én kezdődik a 27. Tartóshullám Mediawave Együttlét a Monostori Erődben. Idén 1374 filmes nevezésből válogatták ki a versenyprogramot, a világ minden tájáról érkező alkotások mellett magyar kisjátékfilmek, animációs és kísérleti filmek és dokumentumfilmek is helyet kapnak benne.  

A magyar animációs- és kísérleti film egyre többször szerepel sikeresen a világ filmfesztiváljain.  Bucsi Réka Symphony no. 42 című opuszának sikere után a második animációs filmje, a Love sorra hozza el a díjakat a nemzetközi filmfesztiválokon, elsőként a 2016-os 66. Berlinálé rövidfilmes versenyprogramjában debütált.

FILM ÉS IRODALOM
Don Quijote filmet keres. Talán már a mozgókép feltalálása óta. Hiszen a korai rajzfilm azonnal megtalálta a lovagot. A producerek és filmrendezők okkal gondolhatták, hogy a zseniális, és évszázadokon át népszerű regény a nézőket is vonzani fogja. Don Quijote azonban a moziban sem járt nagyobb sikerrel, mint regénybeli kalandjaiban. Sorsszerű, hogy az adaptációk sorából épp egy soha be nem fejezett film emelkedik ki.

Bikácsy Gergely: Don Quijote filmet keres (Cervantes adaptációk)
Varró Attila: Az író szelleme (Ewan McGregor: Amerikai pasztorál)
Baski Sándor: „Filmeket látok a fejemben” (Beszélgetés Dragomán Györggyel)
Pethő Réka: Elillanó mágia (Alex Helfrecht és Jörg Tittel: A fehér király)
Murai András: Élet és mű (Bergman tükörképei)

GABRIEL GARCÍA MÁRQUEZ
A Nobel-díjas kolumbiai szerző film iránti szenvedélyével korántsem áll egyedül a latin-amerikai írók között. A műveiből készült filmes adaptációk csak egyetlen elemét jelentik az írót a filmhez fűző sokrétű viszonynak. Gabriel  García  Márquez  nem  csak  mágikus  realista prózájával hatott a kortárs latin-amerikai filmre, forgatókönyvíróként, iskola-alapítóként és tanárként is alakítója volt.

Bácsvári Kornélia: A mozgóképíró (García Márquez és a film)
Gabriel García Márquez: És ideje van a halálnak (Forgatókönyv-részlet)

MAGYAR MŰHELY
Szekfű András: Filmes múltunk jövője (Beszélgetés Ráduly Györggyel)
Tóth Péter Pál: Tanítványok (A Gulyás testvérek – Pálya és kép)
Horváth Eszter: Apokalipszis után (Tarr Béla: A világ végéig)
Kránicz Bence: Nem mindenki (Magyar Filmhét: Kisjátékfilmek)

ÚJ RAJ
Varró Attila: Érdekkapcsolatok (Joachim Lafosse)

A KÉP MESTEREI
„Ha az operatőr munkáját csak a kameratechnika és a világítás mentén jellemeznénk, az olyan lenne, mintha a jelmeztervező művészetéről csak a varrógépeken keresztül beszélnénk.” – vallja Kaminski, amivel lényegében a hollywoodi szemléletet teszi zárójelbe. Ez az operatőri filozófia egy európai szerzővel párosítva nem is lenne különösebben extrém – Kaminski azonban Spielberg szemléletét újította meg.

Lichter Péter: Ellenfény és textúra (Janusz Kaminski)

FESZTIVÁL
Simor Eszter: A nevetés gyógyító ereje (Berlin)
Bartal Dóra: Az elnyomottak félelme (Cseh Filmkarnevál)
Szalkai Réka: Északi szivárvány (Finn Filmnapok)

KRITIKA
Gelencsér Gábor: Kísért a múlt (Török Ferenc: 1945)
Huber Zoltán: Nyereg alatt (Herendi Gábor: Kincsem)
Kránicz Bence: Mellébeszélők (Moll Zoltán: Víziváros)
Kolozsi László: Tétmeccs (Rohonyi Gábor – M. Kiss Csaba: Brazilok)

A címlapon: Török Ferenc: 1945 (Angelus Iván és Nagy Marcell) – A Katapult Film áprilisi bemutatója. (Szilágyi Lenke felvétele)

Csütörtökön kezdődik és április 13-áig tart a 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. Idén az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Toldi mozi mellett új helyszínként bekapcsolódik a „Pop-Up Cinema@Ódry Színpad SZFE” is, ahol a vetítések mellett a Titanic MasterClass színesíti a fesztivál kínálatát. A programsorozat keretében beszélgetések lesznek a Titanicon futó egy-egy filmhez kapcsolódóan: az Ewan McGregor által rendezett Amerikai pasztorálról és Philip Roth-ról, a legendás angol rendező, Terence Davies A lélek saját társat választ című drámája mentén pedig Emily Dickensonról. A közönség találkozhat Török Ferenc 1945 című alkotásának operatőrével, Ragályi Elemérrel, valamint az idei zsűri egyik tagjával, Frédéric Strauss francia filmkritikus, forgatókönyvíró-rendezővel is. A beszélgetéseken a részvétel ingyenes. 

Azt vélhetően a legfanatikusabb szinkron-ellenzők is elismerik, hogy az olvasni még nem tudó gyereksereget célzó rajzfilmek esetében az eredeti nyelvre írt felirat nem igazán járható út. A szinkron-felirat két véglete között azonban ott van még a nem hivatalos senkiföldje, a hangalámondás hihetetlen világa, amely bizony az animációs műfajt sem hagyta érintetlenül. A VadHajtáSok rovat rendszeres olvasói bizonyára már megemésztették, hogy az akciófilmek és tudományos-fantaszikus művek mellett a vígjátékok és pornók hangalámondása is bevett gyakorlatnak számított. E korábbi kalandjaink sem készítenek fel azonban arra a groteszk élményre, amit egy Disney-rajzfilm szedett-vedett tolmácsolása jelent. A látottak-hallottak után érdemes elgondolkodni, hogy akkor már tényleg inkább az eredeti verzió: talán nem értene belőle sokat az óvodás generáció, de legalább megkímélnénk a "Scrooge bácsi" szóösszetételtől és az ismeretlen fordító kínos igyekezetétől, ahogyan megpróbálja valamennyire visszaadni a rajzfilmfigurák érzelmeit. (Bónusz mókás tény, a hang tulajdonosa követte el a Túl a csúcson csodálatos narrálását is!)

Hogy mi ez az új rovat? Katt és kiderül!