Belle és Sébastien
Cécile Aubry nagysikerű ifjúsági regényének nem az első, de nem is az utolsó filmváltozata, többek között Tchéky Karyo-val.
Vetítik: m2 - 10:10
Fekete gyémántok 1. rész
Várkonyi Zoltán utolsó Jókai-feldolgozása, egyben hattyúdala, benne a korszak jeles színészei (Huszti Péter, Sunyovszky Szilvia, Koncz Gábor, Haumann Péter, Szabó Sándor, Páger Antal, Bánsági Ildikó, Bujtor István, Tolnay Klári, Andai Györgyi, Tordy Géza etc.).
Vetítik: Duna World - 11:30
Rómának szeretettel
London (Match Point, Füles, Kasszandra álma), Barcelona (Vicky Cristina Barcelona) és Párizs (Éjfélkor Párizsban) érintésével Woody Allen megérkezett Rómába. Új filmje szintén romantikus komédia, négy külön szálon futó történettel és olyan neves szereplőkkel, mint Alec Baldwin, Jesse Eisenberg, Ellen Page, Penelope Cruz vagy Roberto Benigni, de maga a rendező is feltűnik a filmben (a Füles óta először.) (BS)
Az eredmény talán csalódást jelent a Match Point rajongóinak, de azok számára, akik fénykorában is idegennek érezték Bergman és Antonioni komor jelmezét a Manhattan szerzőjén, most szívből örülhetnek a Kairó bíbor rózsája és a Broadway Danny Rose kissé megfáradt, kései utódjának. (Varró Attila kritikája a Filmvilág 2012/09. számában olvasható.)
Vetítik: AXN - 16:10
Huncutka
Kellemes John Hughes-vígjáték a szokásos paraméterekkel, valamint James Belushival, Alisan Porterrel, Kelly Lynch-csel, John Getz-cel és Fred Dalton Thompsonnal.
Vetítik: RTL Klub - 19:15
Éjjeli féreg
Dan Gilroy remek, forgatókönyvírói Oscarra is jelölt neo-noir szatírája, mely egyszerre halad a Hálózat és a Taxisofőr nyomdokain, miközben következetesen a saját útját járja. A címszereplő: Jake Gyllenhaal. Értő asszisztencia: Rene Russo, Riz Ahmed, Bill Paxton.
Vetítik: m2 - 21:05