Filmvilág blog

Alázattal izzadni - Creed - Apolló fia

2016. január 21. - Huber Zoltán

creed.jpg

Ugyan ki fogadott volna arra, hogy Rocky Balboa hetedik felbukkanása nemcsak kimondottan szórakoztatóra sikerül, de még az aktuális díjszezonban is találkozhatunk vele? A remek Fruitvale Stationnel debütált Ryan Coogler érezhetően nagy rajongója az idén negyven éves sorozatnak, de szerencsére nem retten meg a legenda súlyától és képes friss vért pumpálni az ezerszer látott bokszolós jellemfejlődésbe. A nagy mutatvány persze csak úgy sikerülhet, hogy maga Rocky már csak a szorító mellől, mellékszereplőként egyengeti a címszereplő fiatal srác útját.

Az ifjabb Creed küzdelmére fókuszáló sztori a sportfilmek klasszikus vonalvezetését követi, ám a forgatókönyvet is jegyző Coogler és alkotótársai ügyesen megkavarják a képletet. Az apja árnyékával küzdő fiú például a kényelmes irodai karriert és a napfényes jólétet a fagyos philadelphiai munkáskörnyék öklözős világára cseréli. Az atipikus főhős szépen kibomló motivációi abszolút működnek és a kötelező szerelmi viszonyba is kerül némi finom karakterdráma. A film legizgalmasabb dobása mégis a kvázi árvaként felcseperedett Creed és a bölcs nagybácsivá előlépő Rocky kettőse.

creed2.jpg

Ez a viszonyrendszer talán éppen azért lehet ennyire dinamikus, mert tökéletes tükörképe a rendező és a Rocky-mítosz kapcsolatának. Coogler pontosan úgy viszonyul az ikonikus elődfilmekhez, mint hősünk az egykori bajnokhoz: megfogadja ugyan a tapasztalt harcos tanácsait és meghajol a régi iskola előtt, de azért folyamatosan csipkedi az öreget. A sorozat patinája tovább öregszik, miközben ott a vagány lendület. A Creed a tiszteletteljes főhajtások és a pimasz fricskák tökéletes elegye miatt lesz emlékezetes.

Az alkotók jó érzékkel nyúltak vissza Apollo Creed ikonikus figurájához. A Muhammad Ali inspirálta és Carl Weathers megformálta öklöző különös utat járt be a Rocky-univerzumban, miközben az amerikai zászlót idéző boksznadrágja a popkultúra szerves részévé vált. A nehézsúlyú bajnok nemcsak tehetségesebb és felkészültebb harcos Balboánál, de sokkal intelligensebb is. Apollo Creed a hetvenes-nyolcvanas évek egyik fontos afro-amerikai filmes hőse, egy kimondottan összetett és árnyalt karakter, aki kemény ellenfélből válhat Rocky egyenrangú barátjává.

Innen nézve a biztos és kiszámítható életét feladó fiú küzdelme érdekes áthallásokkal gazdagodik és túlmutat az egyszerű győzelmi meséken. Adonis Creed nem kér a tálcán kínált sikerből, ő saját jogán, ugyanazon a területen akarja kiérdemelni az apai nevet. Döntését sokan értetlenül fogadják, de valójában nem tehet mást. Csak így válhat méltóvá az emlékéhez, léphet ki az árnyékából és építheti tovább az örökséget. Ez nemcsak Coogler alkotói alapállását és a Rocky-mítosszal kapcsolatos szándékait tükrözi, de lehetséges olvasatként a büszkén vállalt gyökerek, a fekete öntudat fontosságára is felhívja a figyelmet.

E fajsúlyosabb motívumok persze inkább csak a film mélyrétegeiben dolgoznak, Coogler elsősorban egy újabb ütős Rocky-filmet rendezett és az új hőssel újraindította a szériát. A Creed lendületes és erőteljes, a meccsek látványosak, az utalások és tisztelgések a helyükön. A kötelező drámát és pátoszt, a kőkemény életbölcsességeket a jó ütemben érkező poénok és a jótékony önirónia ellensúlyozzák. A sztori kiszámíthatóságát a komolyság és a komolytalanság pontos elegye fedi el, bónusznak pedig ott a kirobbanóan tehetséges Michael B. Jordan és az a Sylvester Stallone, aki a sok kínos retró után végre méltósággal vállalja a ráncait.

creed1.jpg

A veterán sztár nyilván a kisujjában érzi az egyébként általa kitalált figurát és ismét képes elhitetni a nézővel, hogy Rocky egy érdekfeszítő karakter. Talán éppen egy Coogler-féle fiatal filmes kellett hozzá, hogy a kínos kutyaszemű Sly-monológok és egyre ijesztőbb izomvillantások helyett egy valódi alakítás szülessen. A szemüvege mögé bújó, a megélt fájdalmakról és örömökről nem feleslegesen fecsegő, hanem azt egy-egy félmondatba vagy gesztusba sűrítő nyugdíjas öklöző a háttérből figyeli és segíti az új generációt. Stallone alázata jó ideje hiánycikknek számított és most éppen emiatt lesz ez a Rocky olyan hatásos. Az érkező díjak és jelölések talán éppen ennek, illetve az életrajzi párhuzamoknak szólnak: Balboa/Sly a nagy öreg, aki az oldschool módszereivel mutatja az utat és még mindig vívja a saját csatáit.

Alkotóink nagyfokú tudatossággal játszanak rá a színész, illetve az általa teremtett bokszoló összemosódó legendáriumára, így az a különös helyzet áll elő, hogy a Creed úgy lehet az egyik legjobb Rocky-film, hogy valójában nem is egészen az. Ha a Pankrátor vagy a Warrior – A végső menet mélységeit nem is tudja megidézni, okos mítoszépítése és élénk frissessége igen kellemes meglepetéssé teszik.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr568299374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása