Január 26-án mutatják be a mozik Vranik Roland (Fekete Kefe, Adás) új filmjét, Az állampolgárt, főszerepben egykori menekültekkel.

Szinopszis: Az ötvenes évei végén járó afrikai Wilson (Dr. Cake-Baly Marcelo) politikai menekültként él Magyarországon. Évek óta biztonsági őrként dolgozik, és legfőbb célja, hogy megszerezze a magyar állampolgárságot, ehhez azonban le kell tennie az alkotmányos alapismeretek vizsgát, melyen folyamatosan megbukik. Mari (Máhr Ágnes), a magyar-történelem szakos tanárnő segít felkészülni Wilsonnak az állampolgársági vizsgára, és tanulás közben egymásba szeretnek.

A harmadik főszereplő Shirin, a menekült perzsa lány, akinek egyetlen esélye a túlélésre, ha névházasságot köt egy magyar állampolgárral. Wilson szolidaritásból a Marival közös lakásukban bújtatja Shirint, de a helyzet tarthatatlanná válik: a férfi választás elé kerül, döntenie kell a menekülttárs iránt érzett felelősség és a szerelem között.

Dr. Cake-Baly Marcelo személyes története legalább olyan érdekes, mint a karakteréé. A tovább után ez olvasható.

Refn első amerikai produkciója és ázsiai kitérője után a Neon démonnal folytatja transzcendens utazását. A portré első része itt olvasható.

Varázsregéi véres, traumákkal terhelt víziók az elveszett identitás kereséséről. Szimbolikus harcosai önmagukkal vívják a legnagyobb csatát és bensőjük lesz az aréna. Noha a bankrablók fuvarosa vagy a Thaiföldre szakadt amerikai drogdíler különleges képességek birtokosai, Refnt sosem a fizikai összecsapások foglalkoztatják. Ilyen értelemben maguk a szereplők is kénytelenek levetkőzni akciómozis imázsukat, és tragikus, fatalista hősökként, illő alázattal viselni passiójukat, egészen a jelképes mennybemenetel pillanatáig.

Igazi hős?
2011-es bűnfilmje, a Drive beszédes című darab: egyfelől utal a főszereplő foglalkozására, másfelől – és ez sokkal lényegesebb – az antihőst vezérlő belső indítékokat is jelöli. Refn karaktereit a tetteikről ismerjük meg. Figurái bőrébe bújtatja nézőit, a publikum az adott hőssel együtt gondolkodik, cselekszik, szeret vagy gyilkol. A hollywoodi hagyománytár gyakran elkülöníti az akciót és az érzelmek ábrázolását. Egy-egy grandiózus akciószekvencia után mintegy levezetésként jön az unalmasnak bélyegzett dialógusjelenet, jobb esetben a karaktert alapozó hosszas, kifejtő rész. Forgatókönyvírói aranyszabály: a figurák habitusát ábrázolni ildomos, nem szájba rágni. A Pusher első része száguldás közben, botladozásai során ismerteti meg a Canossa-járó kábítószerárust, 15 évvel később a Drive-ban az autós üldözés, a zsaruk kicselezése során tárul fel előttünk Refn jellemfestő módszere.

A január 22-i magyar kultúra napja alkalmából kedvezményes jegyárakkal várja nézőit a budapesti Kino Cafe mozi (Szent István krt. 16.). Reggeltől estig mindkét teremben az elmúlt év legsikeresebb magyar filmjeiből látható válogatás, a jegyek vetítésenként egységesen 500 Ft-ba kerülnek. (Megvásárolhatók elővételben is, személyesen, vagy online a kinocafemozi.hu oldalon.)

A részletes program:

Nagyterem

10.30 #Sohavégetnemérős

15.00 Vad Kunság

17.00 A Lovasíjász

19.15 Anyám és más futóbolondok a családból

20.30 Ernelláék Farkaséknál

Kisterem

Az internet emlőin felcseperedett nemzedék a hangalámondás hanyag nihilizmusát a legendás Dallas-paródiával azonosítja, holott a műfaj jóval korábban született. Legnagyobb művészei, a VHS-kalózkópiák ismeretlen narrátor hősei, akaratlanul és mintegy véletlenül, egészen különleges minőséget alkottak, szürrealista költészetté emelve a suta magyar mondatokat. A specialista alább található részlete a maga tökéletességében mutatja fel az eredeti audiovizuális matéria és a hanyagul rádobott magyar hang között indukálódó tökéletes feszültséget. Névtelen hősünk fatalista cinizmusa, az érzelmek nélkül elhadart töredékek csodálatosan ellenpontozzák az 1994-es film érzelmi csúcspontját. Megfáradt hanghordozásával a fiatalember anyaszült meztelenre vetkőzteti a hollywoodi mondatokat, groteszk majomkodásba rántja a színészi játékot, abszurd mókává lényegítve át az akciófilmet. Esernyő és varrógép találkozik véletlenül a boncasztalon és megtörténik varázs: a lét kérdéseit boncolgató szatíra lesz egy lélektelen futószalag-munkából**.

**Különös érdekessége e műremeknek, hogy A specialista 1994-ben készült, amikor már számtalan legális csatornán áramlottak hozzánk az amerikai filmek. A narrátoros kalózkópia létjogosultsága így erősen kérdéses, az úriember ráadásul a feliratokat olvassa fel, a narrációval elérni kívánt célcsoport így kimondottan izgalmas kérdéseket vet fel. Megannyi rejtély néhány percbe sűrítve!

Hogy mi ez az új rovat? Katt és kiderül!

„Hangalámondás? Az meg mi?” – kérdezi a fiatal olvasó, és teljesen igaza van. Az n számú szinkronnal felvértezett videófájlok és az éppen megszólaló szereplő arcánál színesben megjelenő feliratok korában értelmetlennek tűnhet az, amiről már 11 éve is „kis színes a régi szép időkből” jelleggel számolt be egy bulvárhíradó.

A Cannes-ban Arany Kamerát nyert Az én XX. századom, a Bűvös Vadász, a Simon mágus, valamint Terápia tévésorozat alkotója, Enyedi Ildikó új filmjének világpremierje februárban Berlinale hivatalos versenyprogramjában lesz. A Testről és Lélekről március 2-ától fut majd a hazai mozikban a Mozinet forgalmazásában.

Szinopszis: Mi lenne, ha egy nap találkoznál valakivel, aki éjjelente ugyanazt álmodja, mint te? Vagy pontosabban: kiderülne, hogy már régóta ugyanabban a világban találkoztok éjszakánként - szarvasként. Örülnél neki? Vagy megijednél? Esetleg romantikusnak találnád? De mi van, ha te cseppet sem vagy romantikus alkat? Hogy nézel egy-egy gyengéd álom után másnap, éberen ennek az idegen embernek szemébe? És, mi van, ha az illető nem kifejezetten szimpatikus neked? Próbálnád megszeretni?

Refn jó ideje metafizikus celluloid-látomásokat készít. Brutális rögrealizmus helyett a Bronson óta a spiritualizmus a hívószó.

John Waters egyszer így nyilatkozott: trash-darabjai valójában gyilkosságok, amiket ő sosem követett el – a Rózsaszín flamingók atyja nem véletlenül szorgalmazta, hogy a börtönökben filmkészítést oktassanak a fegyenceknek. Noha Refn módszere valamelyest eltér ettől, esszenciálisan ő is ugyanerre törekszik: határsértő, transzgresszív alkotó, aki műveiben az emberi természet szélsőséges megnyilvánulásait kutatja. Sosem ismer el struktúrákat – mint ahogy Justin Vicari 2014-es monográfiája, a Nicolas Winding Refn and the Violence of Art hangsúlyozza, a dán auteur szervezőelvei valójában romboló iránymutatások. Hét, szabálytalanságra sarkalló pontjában említésre kerül Bataille és Adorno: előbbi szerint semmi nem riasztóbb az organizált működésnél, utóbbi vallja, az akadémikusok rendszeralkotási törekvése bújtatott fasizmus. Mi több, Refn a nyugati kultúra hipokráciáját is aláaknázza – arrafelé, különösen Hollywoodban, a karakterek következmények nélkül ölnek, szeretkeznek, holott ez hamis idea. A mészárlás nem tucatcselekvés, súlyos hatással bír elkövetőjére is.