A Budapest Transzfer IX. programjához kapcsolódva, a Budapest Transfer International Festival és Filmvilág szervezésében, október 1-én, vasárnap sci-fi maraton lesz a Petőfi Irodalmi Múzeumban. 

Bár a nagyközönség szemében a science-fiction műfaja az elmúlt évtizedekben egyre inkább egyenlővé vált a speciális effektusokkal és szuperemberekkel telezsúfolt, méregdrága látványattrakciókkal, szerencsére a mai napig készülnek gondolatgazdag, provokatív és társadalmi témákat boncolgató alkotások is. A tudományos-fantasztikum mindig is egyaránt felmutatta a tudományos gondolkodás elméleti gazdagságát, intellektuális többlettartalmát és a fantasztikum fikcióinak lenyűgöző képzeletvilágát, merész, akár költői fogalmazásmódját. A Filmvilág válogatásában öt olyan sci-fi kerül bemutatásra, amely bizonyítja a műfaj klasszikus érdemeinek töretlen életképességét.

A program:

• 12:00 Ex Machina (2014) 108 perc
• 14:00 Robotzsaru (2014) 117 perc
• 16:00 Éjféli látomás (2016) 112 perc
• 18:00 Érkezés (2016) 116 perc
• 20:00 Csillagok között (2014) 169 perc
  

A részvétel ingyenes, a filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítjük. A vetítések előtt a Filmvilág szerzői tartanak rövid bevezetőt.

Chris Kraus filmjének alaphelyzetét nevezhetjük akár high conceptnek is: egyik főszereplője a náci nagyapja bűneiért vezekelni próbáló német holokausztkutató, a másik egy zsidó származású, germanofób francia lány. Az alapszituációt tovább-bonyolítják a habitusbéli különbségek is: Totila frusztrált, neurotikus és kórosan humortalan – a film azzal nyit, hogy a főnökét hülyére veri egy szakmai vita miatt –, Zazie ellenben nyitott, életvidám ösztönlény; igaz, viszonylag hamar kiderül, hogy is meglehetősen labilis személyiség. A súrlódások, konfliktusok elkerülhetetlenek köztük, pláne, hogy kénytelenek együtt tölteni majdnem minden idejüket. (Németországi tartózkodása idejére Zazie-t Totila asszisztensének és gyakornokának nevezi ki a főnöke, aki nem mellesleg a lánnyal házasságtörő viszonyt folytat.)

A fesztivál Fritz Lang újragondolva szekciójában nem csak eddig nem látott, vagy nehezen hozzáférhető darabok, de egy jól ismert klasszikus, az M - Egy város keresi a gyilkost (1931) is helyet kap. Lang első hangosfilmje (melyről a rendező annak idején, mint a legjobban sikerült munkájáról beszélt) egy bűnügyi alapokra épített és lélektani drámába ágyazott masszív thriller a kor színészzsenije, Peter Lorre főszereplésével. Filmtörténeti alapvetés lévén gyakorlatilag mindenkinek bátran ajánljuk, azoknak is, akik korábban már találkoztak vele - de nem egy mozi sötétjében. Lang kamera-beállításai, a nézőpontokkal való kísérletezés és az (akkor, 1931-ben még relatíve újnak számító, azóta klasszikussá vált) plánozás felváltva történő alkalmazása nagyvászonra vetítve vághatja igazán mellbe nézőjét. A történet középpontjában egy rejtélyes sorozatgyilkos áll, akit nem csak a rendőrség próbál kézre keríteni, hanem a nyomozásba önhatalmúlag bekapcsolódó helyi alvilág, nem beszélve a négy és fél milliós Berlin félelemben élő lakóiról.

Rüdiger Suchsland német filmkritikus és rendező dokumentumfilmje egyszerre több és kevesebb annál, amit címe ígér. Bár a weimari köztársaság filmművészetének összefoglalását kiválóan teljesíti, hoppon maradnak azok, akik gyors tempójú, évszámoktól, címektől, nevektől, beszélő fejektől és anekdotáktól hemzsegő filmtörténeti doksit remélnek. Ugyan a felsoroltakból sincs hiány, Suchsland célja mégis érezhetően más, mint a "szokásos" történeti összefoglalóké, vagy éppen az igényesebb DVD-ken megtalálható extra tartalmaké – ennek megfelelően Volker Schlöndorff és Fatih Akin közreműködését is érdemes helyén kezelni, egyikük sem nyomja el jelenlétével és mondandójával az esszéisztikusan (sőt: narrációként használt esszérészleteket használva) előadott fő témát.

95 éves korában elhunyt a Scorsese Dühöngő bikáját ihlető Jake LaMotta bokszvilágbajnok, akit „Bronxi Bika” néven is ismertek. A filmmel többször is foglalkoztunk a Filmvilágban, most ezekből az írásokból válogatunk.

Dühöngő bika 

Az élet küzdelem. Ezért takarja – állítólag – oly gyakran durva külső a meleg férfiszívet. Kivált a bokszolóét, aki abból él, hogy verekszik. Küzdelme kettős: egyszerre konkrét és elvont értelmű. Jó téma filmnek, irodalomnak; erre Jack London Egy szelet sültje csak egy bizonyság a sok közül. Nem csoda, hogy Martin Scorsese, a New York-i Little Italy „kemény” filmekkel befutott szülöttje is megcsinálta a maga bokszfilmjét.

Jake La Mottának, az 1949-es profi világbajnoknak az emlékirataiból készült a Dühöngő bika. Jake, „Bronx bikája” is olyan fickó, aki – a film egyik olasz bírálója, Alberto Moravia szavaival – „nem azért bokszol, mert fizikailag erős, hanem azért, mert kulturálisan gyenge”. Ez a film nem afféle karriertörténet, mint a Rocky és rokonai. La Mottától nem mint bajnoktól, hanem mint poklokat megjárt, megkeseredett, elformátlanodott embertől búcsúzunk. Scorsese – szinte szadista kíméletlenséggel – mindent elénk tár, ami csak elborzaszthat bennünket a kemény fiúktól. És mégsem következetes, mégsem egyértelmű az ítélete.

Több mint egy hete, hogy véget ért a Twin Peaks harmadik évada, de az emésztési folyamatnak még csak az elején tartunk. Új podcastunk ebben a kollektív értelemkeresési kísérletben próbál segíteni. A kétórás adásban többek közt arról beszélgettünk, hogy

• lehet-e élvezni egy képerces söprésjelenetet?
• tényleg egy 18 órás filmet láttunk?
• trollkodott-e Lynch velünk, és ha igen, mikor és hol?
• mennyi szerepe volt Mark Frostnak (és a távozásának)?
• mit csinál Judy a hálószobában?
• a szeretet nem elég?
• ki az álmodó, van-e álom?
• bénák voltak a trükkök vagy menők?
• hiányzott Badalamenti zenéje?
• melyik színésznek nem kellene ezt a színészkedést erőltetnie?
• kell-e folytatás?

Közreműködik: Baski Sándor (Filmvilág), Borbíró András (Geekz), Huszár András (Vakfolt podcast).

A podcast régebbi epizódjai a Mixcloudon érhetőek el, de az iTunes-on is fel lehet ránk iratkozni. (Ugyanitt köszönettel várjuk a szöveges értékeléseket.)   

A jelenleg is zajló 14. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál megnyitóján, szeptember 8-án Jiří Menzel életműdíjat, Magda Vášáryová az Európai Mozi Nagykövete Díját vette át. A Sörgyári capriccio színésznőjét Bálint András méltatta, ezt a laudációt közöljük most. 

Megtiszteltetés és öröm számomra, hogy ma itt beszélhetek Magda Vášáryováról, aki életpályája első szakaszában gyönyörű, érzékeny, szenvedélyes színésznő volt, majd később elegáns, intelligens, hűvös diplomata lett. E két, látszólag ellentétes szerep szépen összefér, legalábbis Magda pályáján.

Selmecbányán született, édesanyja német származású, apja felmenői közt magyarok (Vásári!) is vannak, igazi közép-európai polgárcsaládból származik. Már 14 évesen filmezni hívják egy Dosztojevszkij adaptációba, és még gimnazista korában eljátssza a Markéta Lazarova címszerepét, mely film világhíressé teszi. A San Franciscó-i Modern Művészetek Múzeumában ez az alkotás mint az egyik legmodernebb fekete-fehér film szerepel. Nem jelentkezik a színművészeti főiskolára, a pozsonyi egyetemen szociológiát, politológiát, pszichológiát és matematikát tanul, de továbbra is sikeres filmszínész, sőt később a Pozsonyi Nemzeti Színház tagjaként színpadon is bizonyít, együtt játszik nővérével, a másik híres Vášáryovával, Emíliával.