Filmvilág blog

Újra mozikban a klasszikus Vuk + Dargay-emléknap az Urániában

2017. június 08. - filmvilág

Dargay Attila, Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező és képregényrajzoló június 20-án lenne 90 éves. Az évforduló tiszteletére legismertebb rajzfilm-klasszikusa, a Vuk országszerte visszatér a mozivásznakra, Uránia Nemzeti Filmszínházban pedig június 18-án tematikus Vuk-napot rendeznek. 

A Pannonia Entertainment filmforgalmazó, a Magyar Nemzeti Filmarchívum és az Uránia Nemzeti Filmszínház együttműködésében megvalósuló Vuk-napon kiállítással, gyermekprogramokkal és animációs műhely-foglalkozással, könyv- és DVD vásárral, pódiumbeszélgetéssel és természetesen vetítésekkel várják az érdeklődőket június 18-án az Urániában. Animációs rövidfilm-különlegességek mellett látható lesz az 1981-ben készült Vuk digitálizált, felújított változata, amely június 22-től országszerte újra a mozikba kerül.

Az évfordulós esemény és a Vuk újbóli mozibemutatója alkalmából rajzpályázatot hirdetnek óvodás és kisiskolás gyerekeknek. A részletes pályázati felhívás a www.facebook.com/VukFilm oldalon olvasható, ahol a beküldött rajzokat közzéteszik és a közönség is szavazhat. A rajzpályázat beküldői között családi mozijegyeket, könyvjutalmakat, DVD kiadványokat, Vuk-moziplakátokat és további ajándéktárgyakat sorsolnak ki. A közönségszavazás három nyertese egy-egy 4 személyes családi Állatkert-belépővel gazdagodik és a legszebb alkotásokat az Urániában megrendezésre kerülő ünnepi programon is kiállítják. 

A Vuk-nap programja június 18-án vasárnap 12 órától kávéházi programokkal kezdődik. A BABtér – Budaörsi Animációs Bázis – nyitott foglalkozásán a résztvevő gyerekek kipróbálhatják a legkülönfélébb technikákat a rajz-, a báb-, a gyurma-, a legó-, vagy a papírkivágásos animáción át a digitális rajzfilmkészítésig. A Vuk-nap kiállításán Dargay Attila eredeti rajzait, karakterterveit és storyboardjait (képregényszerű elrendezésben megrajzolt forgatókönyveit) tekintheti meg a közönség. A képeket Henrik Irén, Dargay özvegye és állandó operatőr alkotótársa biztosítja az esemény számára. A legismertebb rajzfilmek, köztük a Vuk, a Lúdas Matyi, vagy a Szaffi karaktertervei mellett kuriózumként láthatók lesznek olyan filmekhez készült rajzok is, amelyek végül nem valósultak meg. Az Uránia Kávéház különtermében Dargay Attila rövidfilmjeiből vetítenek egy csokorra valót. A három nyúl, a Dióbél királyfi és a Variációk egy sárkányra mellett a Vuk készítését is bemutató Pannónia Anno című filmből is láthatók lesznek rövid részletek. 

image15.jpg

A program 15 órától az Uránia dísztermében folytatódik, ahol a köszöntőket követően átadják a rajzpályázat közönségdíjait, majd a tematikus nap háziasszonya, Henrik Irén beszélget a rajzfilm elkészültének kulisszatitkairól Pogány Judit színművésznővel, akinek emlékezetes szinkronhangja szinte eggyé vált a kis Vukkal. A pódiumbeszélgetés után következik a digitálisan restaurált rajzfilmklasszikus vetítése. 

A Vuk-nap kávéházi programjain a részvétel díjtalan, a vetítésre kedvezményes 1000 Ft-os áron kaphatók jegyek, amelyek mellé ajándék lufi és Vuk-csoki is jár. A részletes program a http://www.urania-nf.hu címen olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr5712579775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása