A múlt heti nagy 2018-as évértékelőnkből kimaradt végül 20 perc, ezt hallgathatjátok most meg. Különféle komoly és komolytalan kategóriákban osztjuk ki a Filmvilág Podcast saját díjait. Ha érdekel, hogy melyik film volt a kedvenc bűnös élvezetünk, kinek adtuk a Lila Köldök-díjat és melyik befejezést utáltuk a legjobban, akkor mehet is a lejátszás.
Merész, vagány, vicces és baromi okos film a rasszizmusról és a kulturális identitás ellentmondásairól, ami nem mellesleg porig alázza az egyre betegesebb PC-óvatoskodást? Nem, ez nem az érdemtelenül túlértékelt BlacKkKlansman, az Eminem produceri felügyeletével és valódi rap battle arcokkal erősített szózuhatag gyorsan az ujja köré csavarja és alaposan felrázza a nézőt. A pergő párbeszédek utalás- és poénsűrűsége brutálisan magas, a metaszintek egyre csak halmozódnak, bónuszként pedig az egész odamondogatás vizuálisan is izgalmas. A kultúrantropológia, a hiphop és a Mortal Kombat rajongói egyszerre örülhetnek, de tényleg csak haladó angolosok próbálkozzanak vele. A Bodied után a 8 mérföld egy cukros Disney-filmnek tűnik; ki gondolta volna, hogy a politikai korrektség és a cipelt előítéletek komplex mocsaráról ennyire intelligensen és szórakoztatóan is lehet slammelni?
Folytattuk a hagyományt, idén is mikrofon elé ültünk, hogy összevessük a 2018-as top 10-es listáinkat. Akadtak meglepetések, átfedések és nagy megfejtések. Jó szórakozást!
A podcast epizódjai minden fontosabb podcast applikációban elérhetőek, de - ÚJDONSÁG! - a Spotify-on és az iTunes-on is fel lehet ránk iratkozni. (Ugyanitt köszönettel várjuk a szöveges értékeléseket.)
Business as usual: részemről 2018 is a független szerzői film, legfőképpen pedig a független szerzői horror éve.
Ghostland (aka. Incident in Ghostland)
Az, hogy mi 2018 legnagyobb hatású mozija, már márciusban eldőlni látszott, midőn hat néma év után bemutatásra került Pascal Laugier friss munkája. Nyomorúságos dolog, hogy a legjobb kortárs horrorfilmes új produkciója egy szerencsétlenség okán bukkant fel a hírportálok bulvárrovatában, merthogy a főszerepet játszó Taylor Hickson borzalmas balesetet szenvedett a forgatáson (a 19 éves lány arcát üveg vágta szét; a producerek ellen indított polgári per még nem zárult le), miközben holott. A Ghostland mind koncepcióját, mind kivitelezését tekintve hézag nélkül illeszkedik a megkezdett sorba (Martyrs, 2008; The Tall Man, 2012), a szerzői film véres diadalát zengve a dögunalmas stúdióhorrorok felett. Laugier egyszerre ihletett és könyörtelen auteur, termékeny fantázia és megingathatatlan fegyelem jellemzi: narratívája letisztult és sallangmentes, rendezőként elképesztő stílusérzékkel és precizitással viszi vászonra önnön forgatókönyveit, megingás nélkül navigálja a pokolba mélységes mélyére vetett karaktereket az elsöprően intenzív katarzisig.
A listán 54 rendező 100 filmje szerepel, összesen 4200 percben, a legrégebbi film 1912-ből, a legújabb 1998-ból származik – játék és dokumentumfilmek, animációk egyaránt.
A válogatásban helyet kaptak az idén 85 éves Sára Sándor filmjei: a szocialista kiskirályok harcát megjelenítő Tüske a köröm alatt, vagy a hadifogságot túlélők emlékeit feldolgozó Lefegyverzett ellenséges erők. A Fábri Zoltán életmű restaurálásból pedig kevésbé ismert darabok kerülnek sorra, köztük a Dúvad, a Hangyaboly és a Requiem.
Szerepelnek olyan különös csemegék is, mint a 60-as évek egyik legizgalmasabb krimije, a Hamis Izabella, Zolnay Pál két formabontó, Sebő-zenére forgatott filmje, a Fotográfia és a Sámán, vagy Fehér György izzó drámája, a Szenvedély. Olyan mozilegendák, mint a Talpuk alatt fütyül a szél, a Meteo, a Cha-cha-cha, a Pendragon legenda, vagy a Falfúró mellett lesznek örökzöld vígjátékok is, mint a Hyppolit, a lakáj, a Butaságom története és a Sose halunk meg.
Az ausztrál outback-élményről a sűrítettség ilyen fokán valószínűleg csak bennszülött rendező képes értekezni. Az aboriginal Warwick Thornton ebben a csontszikár, zene nélküli, rendkívüli magabiztossággal levezényelt westernben úgy mond el minden lényegeset az elnyomókról és az elnyomottakról, hogy elkerüli mind a sematizmus, mind pedig a didaktikusság csapdáját. A Veszett vidék amolyan Az üldözők-átirat, amelyben a helyi seriff üldözőbe veszi azt a bennszülöttet, aki önvédelemből lelőtte az egyik megvadult fehér telepest. Gyönyörűséges, olykor szürreálba (lásd fehér sósivatag) hajló tájképek kereteznek egy árnyalatokra érzékeny történetet, amelyben a csend az úr. Bámulatra méltó filmes teljesítmény remekbe szabott alakításokkal. [trailer]
Dogman
Totális apátiát árasztó bűndráma. Egyszerre jut nekünk zord, latyakos, kopott miliőjű társadalmi körkép és nihilizmusával borzongató karaktertanulmány. Témái a megalázottságtól az állattá züllésen keresztül a céltalan erőszakig és az óhajtott dühkitörést követő morális leszerepelésig húzódnak, azaz príma krízisfilm a toxikus férfiasságról modernista lecsupaszítottsággal és a főfigurát játszó Marcello Fonte betonba verő arckifejezésével.
Utoya, július 22.
Zokogásból, suttogásból felépülő egysnittes dokudráma. Poppe személyes nézőpontra voksol a Breivik-mészárlás ábrázolásakor, intenzív szubjektivitással élő rémálmában alig jut hely a humanizmusnak, ott maradunk a halálban. Gyomorszájon rúgással felérő vádirat: az erőszakra nincs mentség, 80+ perc alatt rájövünk, a szélsőjobboldali vagy bármilyen terror szerelmet, gondoskodást, felnövést, barátságot, pozitív világszemléletet semmisít meg.
Gyújtogatók
Dél-koreai nemzedéki közérzetfilmként eleve lehangoló témát vet fel az egyetem utáni kallódással, ám Lee Chang-dong meditatív karakterdrámája másképp húz nagyot. Voyeurizmusból, perverzióból, valóság és téveszme ellentétéből, demaszkulinizációból épít fel egy delejező, poétikus-metaforikus egészet, fináléja láttán a Szédülés felett bábáskodó Sir Alfred is csak egy kiadós sokkot követően emelne kalapot.