Filmvilág blog

Apokalipszis most – Újabb jelenések a sötétségről

2019. augusztus 15. - filmvilág

apokalipszis.jpg

Coppola 22 év gondolkodás után újravágta kultuszfilmjét. Még több dzsungel, playboy nyuszi és borzalom a vietnámi háború poklában. 

A Szárnyas fejvadász 1991-es rendezői változata óta nem övezte akkora izgalom egy eredeti verziójában is sikeres film átdolgozásának bemutatóját, mint az Apokalipszis most esetében. Ez volna a végleges változat – olvashattuk a hivatalos kísérőszövegben, de miként Ridley Scott tette jövővíziójával, Francis Ford Coppola is háborús látomásának csupán egy újabb változatát teszi le elénk a lehetségesek és a valóban elkészítettek közül.

Az Apokalipszis most már papíron is sokszoros átváltozáson ment keresztül. Joseph Conrad A sötétség mélyén című kisregénye adta az ihletet, a cselekmény vázát, néhány jelenet történetét, pár konkrét mondatot és Kurtz nevét. A forgatókönyv írói a gyarmati kizsákmányolás témáját egy technikai nagyhatalom harmadik világban folytatott háborújának nem kevésbé embertelen tébolyára, Belga Kongót Vietnamra cserélték. A fegyvermániás John Milius 1969-ben írt, korai forgatókönyv-verzióiban a film a vietkongokkal való hatalmas összecsapással ért véget, amelyben Kurtz az amerikai képregények izmos szuperhőseinek divatja szerint kiöltözve vezényli a visszavonulást lövészárokról lövészárokra, Willard pedig vállvetve harcol mellette. Coppola azonban gyökeresen más kicsengéssel akarta zárni élete főművét. Hogy pontosan hogyan, azt nehezen tudta eldönteni, 1979-ben több különböző befejezésű változat futott a világ mozijaiban. Az egyik 35 milliméteres kópián a stáblista alatt a szentély felrobbanásának képsora pergett. Végül az alkotó döntött: Kurtz (Marlon Brando) meghal, Willard (Martin Sheen) pedig – noha lehetősége volna Kurtz helyébe lépni – távozik, vissza a civilizációba.

Tovább

Premier előtt A létezés eufóriája

fahidi_eva_cuhorka_emese-campfilm.jpg

Szeptember 6-án, rendhagyó premier előtti vetítésen látható először Szabó Réka egészestés dokumentumfilmje, A létezés eufóriája a Jurányi Házban indul. Másnap, szeptember 7-én a Sóvirág nagysikerű táncszínházi előadást is megtekinthetik ugyanott az érdeklődők. Főszereplők a most 93 éves Fahidi Éva és Cuhorka Emese táncművész.

A Tünet Együttes Szabó Réka rendezésében 2015-ben mutatta be a Sóvirág című előadást a Vígszínház Házi Színpadán és az előadás azóta repertoáron van. A premier óta 85 alkalommal játszották Budapesten, vidéken és külföldön - többek között Bécsben Szabadkán, Berlinben és szerte Németországban.

A létezés eufóriája, mely szeptember 12-én indul országosan a mozikban az előadás próbafolyamatát követi végig. Az alkotást két fesztivál, a Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál és a Szarajevói Filmfesztivál is beválogatta programjába. Operatőre, Kovács Claudia, zeneszerzője Barna Balázs, vágója Sylvie Gadmer és Sass Péter volt.

Tovább

Hat magyar film versenyez Szarajevóban

legjobb_dolgokon.jpg

A pénteken kezdődő 25. szarajevói filmfesztiválon hat magyar alkotás indul a Szarajevó Szíve díjakért a különböző versenyprogramokban. 

Szabó Réka A létezés eufóriája című dokumentumfilmje a locarnói premiert követően Szarajevóban is látható lesz a versenyprogramban. A Tünet Együttes 2015-ben bemutatott táncszínház előadásának próbafolyamatát feldolgozó egészestés filmet szeptemberben a magyar mozik is műsorra tűzik. A létezés eufóriája a Tünet Együttes és a Campfilm koprodukciójában készült.

A hazai és nemzetközi jazz világába kalauzol az HBO saját gyártású, zenés dokumentumfilmje, a Csillagfény távolság. A Bársony Katalin rendezésében készült alkotás a hazai középgeneráció egyik legtehetségesebb billentyűse, Balázs József életébe és munkásságába enged bepillantást. A film világpremierje a szarajevói versenyben lesz, majd szeptemberben a miskolci CineFesten láthatja a hazai közönség. 

Tóth Luca (Superbia) legutóbbi animációja is indul a Szarajevó Szíve díjért. A 19 perces Lidérc úr magyar-francia koprodukcióban készült, és a Berlinalén volt a világpremierje.

Tovább

Robert Pattinsonnal és Willem Dafoe-val érkezik a 16. CineFest

a_vilagitotorony.jpg

Nyilvános a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál programja. A világ majd minden tájáról - Kolumbia, India, Egyesült Királyság, Egyesült Államok, Franciaország, Spanyolország -, összesen 16 versenyfilm érkezik Miskolcra, köztünk az év talán legjobban várt pszichológiai horrorja Robert Pattinson és Willem Dafoe főszereplésével (A világítótorony), egy pszichológiai dráma Tilda Swintonnal (Szuvenír) és lányával, a Csillag születik indiai verziója (Gully Boy) és Tóth Barnabás új filmje (Akik maradtak). 

A teljes versenyprogram:

Tovább

Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)

remelem1.jpg

Magukra hagytuk a kamaszokat. Mintha végletesen individualista társadalmunk szerkezetébe kódoltan hordozná saját jövőjének felemésztését. 

Amikor a család is, az iskola is formálissá válik, marad az online közösségi terek párhuzamos valósága, melynek farkastörvényeire azonban lehetetlen felkészülni. A szülő a napi hajtás után hazaérve már képtelen odafigyelni gyermeke lelki rezdüléseire, nincs ideje meghallgatni a történeteket, legfeljebb számonkérni, követelni tud; a tanár az iskolában nem ösztönöz, nem kérdez, örül, ha a szokásos darálóban a tananyagot sikerült így-úgy leadnia. A barátokkal folytatott elmélyült, világmegváltó beszélgetések, a közös élmények helyét pedig észrevétlenül veszi át a virtuális közösségi élet sokcsatornás háttérzaja, amelyben néhány percre bármi fontossá válhat, de semmi sem fontos igazán. Miközben a kamaszlét legalapvetőbb késztetése az egymáshoz és önmagunkhoz vezető utak keresése. Így viszont a tizenévesek végül legelemibb problémáikkal maradnak szorongatóan egyedül.

Tovább

Szeptember 1-ig lehet jelentkezni az Inkubátor Programba

2018_csuja_laszlo_karlovyvary_foto_c_kviff.jpg

A Filmalap ismét, immár 5. alkalommal hirdette meg a pályakezdő rendezők első egészestés mozifilmje elkészítését támogató pályázatát, az Inkubátor Programot, melynek célja a fiatal filmesek innovatív, kísérletező alkotói bemutatkozásának támogatása. Idén már tévés referenciával is lehet jelentkezni és a támogatás összege is nőtt.  

Az Inkubátor Programra továbbra is diplomás, de egészestés mozifilmet még be nem mutatott rendezők jelentkezhetnek, és azok a direktorok is, akik rövidfilmjükkel nemzetközi filmfesztiválokon szerepeltek. Újdonság, hogy mostantól azok az alkotók is jelentkezhetnek, akik országos sugárzású televízióban bemutatott tévéfilm vagy tévésorozat rendezői voltak.

Filmötlettel (treatment) és rövid szinopszissal lehet jelentkezni szeptember 1-ig a Filmalap honlapján közzétett pályázati kiírás szerint. 

Tovább

Itt az első magyar #metoo-film előzetese

szep_csendben1.jpg

November 14-én-én kerül a mozikba a Szép csendben. Nagy Zoltán első filmje a Filmalap Inkubátor Program keretében valósult meg, főszerepeit Máté Gábor, Major Erik és Bognár Lulu játsszák.  

A 18 éves Dávid egy ifjúsági zenekar tehetséges szólistája. Az országos versenyre készülés finisében a zenekarhoz csatlakozik az elsőéves Nóri. Dávid hamarosan megsejti, hogy a 13 éves csellista lánynak viszonya van a 60 éves karmesterükkel. Őrlődve a fiatal lány és mestere között, a fiú megszállottjává válik az állítólagos afférnak, és nyomozásba kezd, hogy kiderítse az igazságot. 

Tovább
süti beállítások módosítása