ALMODÓVAR
Almodóvar legjobb filmjeiben olyan felszabadultan és olyan pontos arányérzékkel keveri a reális és szürreális elemeket, hogy a nézőnek eszébe sem jut megkérdőjelezni azt, ami a szeme elé tárul. Valóság és valószerűtlenség, melodráma és paródia határán járunk és minden bizonnyal ez az egyik ok, ami Almodóvar stiláris eredetiségét biztosítja.

Csantavéri Júlia: Madrid transzban (Pedro Almodóvar labirintusai)
Alicia G. Montano: A film, amelyben élek (Beszélgetés Pedro Almodóvarral)

ROLAND BARTHES ÉS A MOZI
Darida Veronika: A film filozófiája (Roland Barthes moziba megy)
Roland Barthes: Garbo arca

BARBÁR IDŐK
A Trónok harca sorozat nyolc évadán úgy süvít keresztül a korszellem, a katasztrófa előérzete, hogy abba beleremegünk. Gondoljunk akár a klímapánikra, a migrációs krízisre, a 2008-as gazdasági válságra és utóhatásaira az általános egzisztenciális bizonytalanságtól az értelem ellenében megválasztott varázsló-vezetőkig: az egyetemes katasztrófa réme miatti rettegésre bukkanunk.

Vérvörös Mustang dübörög a Kádár-kori Budapest félhomályos utcáin. A kocsiban egy vámpír ül, aki azért jött, hogy magyar vért kóstoljon. A nyugatról érkező idegen rögtön az állambiztonság célkeresztjébe kerül, és a kommunista rezsim bajszos James Bondjai mindent elkövetnek, hogy megszerezzék tőle az örök élet titkát.

Az Isteni műszak című fekete komédia után Bodzsár Márk egy hetvenes években játszódó vígjátékkal tér vissza a hazai mozikba. A Drakulics elvtárs szereposztása impozáns:  Nagy Ervin, Nagy Zsolt és Walters Lili mellett Bödőcs Tibor, Balsai Móni, Thuróczy Szabolcs, Borbély Alexandra, Rába Roland, Kerekes Éva, Trill Zsolt, Pálos Hanna, Vinnai András, Rezes Judit és Znamenák István játszik a filmben.

A film a tervek szerint október 31-én kerül a mozikba az InterCom forgalmazásában.

Szeptember 20-án, pénteken Miskolcon lesz látható a 16. CineFesten az HBO új, saját gyártású dokumentumfilmje, a Csillagfény távolság. A dokumentumfilmes versenyprogramot erősítő alkotás a hazai és nemzetközi jazz világába kalauzolja el a nézőket.

A zenész családban felnőtt Balázs József egyedülálló érzékkel ötvözi a roma zenei hagyományokat a kortárs jazz műfajával. Az új hangzásvilágra Tim Ries, a Rolling Stones legendás szaxofonosa is felfigyel, akivel közös munkába kezdenek: Tim hamarosan Budapestre utazik és József új zenei formációjával, az East Gypsy Band zenekarral lép színpadra.

Magánéletében Józsefre nehéz idők járnak – feleségével viharos a kapcsolata, emellett folyamatosan küzd a súlyával és a számlák befizetésével. Születendő gyermeke jelzi: ideje felnőni. Megtapasztalja, hogy családapaként kreatív energiáit és ötleteit kibontakoztatni nehezebb, mint valaha. József maga mögött hagyná viszontagságos életét - a házimunkát, a tanítás szabályos rendjét, a budapesti füstös jazz bárokat – és arról álmodik, hogy felfedezik a lehetőségek földjén, a jazz hazájában: Amerikában. De ezen az úton Józsefnek saját démonjaival kell megküzdenie, mígnem megérti, hogy a sikert ne az álmok elérésében, hanem a megtett út élményeivel mérje. 

Garth Ennis és Steve Dillon Prédikátora van annyira jó képregény, hogy jelentősen átformált adaptációja is működik. 

A kilencvenes évek egyik leghangosabb képregényes sikerét egy öntörvényű pap, egy makacs szőke és egy piás ír vámpír úti kalandjai aratták. A Prédikátor (Preacher) gyorsan a nagypályás DC leányvállalataként alapított, belemenősebb és sötétebb kiadványokban utazó Vertigo egyik zászlóshajója lett és komoly hullámokat keltett. A pozitív fogadtatás és az elragadtatott kritikák nemcsak megerősítették az idősebbeket célzó, provokatívabb füzetek fősodorbeli létjogosultságát, de a gyűjteményes kiadások kövér értékesítési adatai a képregények evolúciójában is fontos mérföldkőnek számítottak. A 100 Bullets, az Y, az utolsó férfi vagy a Scalped az így kitaposott úton mentek tovább, hogy csak a Vertigo legjobb, legismertebb címeit említsük.

Garth Ennis és Steve Dillon öt éven keresztül futó, hatvanhat füzetet és kilenc extra epizódot megért sorozatát nem ok nélkül emlegetik a valaha kiadott legjobb képregények között. A Prédikátor bizarr szuperhős-történetként, morbid szatíraként és kortárs moralitásjátékként is olvasható, ahol a hatvanas-hetvenes évek exploitation szellemisége a keresztény misztérium évezredes hagyományaival keveredik. Az ír származású Ennis vagány beszólásokkal, vérbő erőszakkal és a legkülönfélébb szexuális aktusokkal telepakolt története a fantasy, a horror, az akció és a komédia izgalmas határvidékein kalandozik. A „menekülő szerelmesek” alapmotívumára felhúzott utazás az amerikai popkultúra mélyére vezeti az olvasót, miközben pimaszul felforgatja a vonatkozó ikonográfiákat. A southern gothic súlyos párája a bűnös betondzsungelt és a klasszikus westernt öleli körbe, az eszkatikus bibliai látomásokat gyakran a legprofánabb altesti humor ellenpontozza. Hősünk, a kiábrándult texasi prédikátor az őt megszálló túlvilági lénytől arról értesül, a Mindenható otthagyta a kormányrudat és valahol a Földön múlatja az időt. A Genezis névre hallgató entitás szimbiózisba lép Jesse Custer tudatával és különleges hatalommal ruházza fel. A pap Isten Szavát birtokolva bárkit rá tud venni bármire, ami néha vicces következménnyel jár. Jesse egy álmos déli porfészekben véletlenül az egykori barátnőjébe és egy hozzá csapódott vámpírba botlik. A hármas útnak indul, hogy a maga fizikai valóságában keressék Istent és közben keresztül-kasul bejárják Amerikát.

Tarr addig-addig filmezett, míg majdnem megszüntette a filmet 

(mentegetőzés) 

Rögtön az elején fölfedem elfogultságomat a Tarr-Krasznahorkai páros iránt, kűrjük mindig érdekel, drukker vagyok, schlachtenbummler, nem pontozó. Az ilyen kijelentés persze gyanús, okkal. Én azt szeretném megúszni evvel az elővágással, hogy közben tiszteletköröket kelljen futnom, hadd beszéljek többé-kevésbé egyenesen. A film bennem sok olyan, nemcsak önmagára vonatkozó problémát vetett föl, melynek tárgyalását, szóbahozását megkönnyíti (mert, így remélem, kevésbé lesz félreérthető) egy efféle fontoskodó vallomásocska. 

Carlo Pedersoli, vagy ismertebb nevén Bud Spencer számos vidám, megható pillanatot szerzett mozinézők százezreinek a világon. Életműve során számos alkalommal bújt nyomozó bőrébe. Három sorozatban (a Piedone-tetralógia, az Óriás nyomozó és az Extralarge) is nyomozót alakított, aki olykor egyedül, olykor segítőtárssal küzd az alvilág sötét erői ellen. A Piedone, a zsarut, a tetralógia első darabját 1973-ban forgatták. Szinte nem telik el nyár anélkül, hogy valamelyik televízió le ne vetítené ezt a klasszikus alkotást, amelynek nemcsak főhőse, hanem rendezője, Stefano Vanzina, művésznevén Steno is legendás az olasz filmtörténetben. Piedone mára a nápolyi mentalitás és lokálpatrióta érzelem szimbóluma lett.

Írásomban abból a szempontból elemzem a Piedone, a zsarut, hogy milyen mértékben tükrözi a korabeli (1970-es évekbeli) nápolyi és olasz valóságot, vagyis túl a szórakozáson, mennyiben használható korforrásként.

A most mozikba kerülő Fehér éjszakák (Midsommar) forgatása volt az első alkalom, hogy magyar szakembert – Takács Gergelyt – kértek fel egy amerikai film vizuális effektjeinek megvalósítására. Ráadásul sikerült a VFX utómunka egy részét is Magyarországra hozni. 

Pontosan egy évvel ezelőtt folytak a film magyarországi forgatásának előkészületei, ekkor mutatta be Ben Rimmer producer Takács Gergelyt Ari Aster rendezőnek és Pawel Pogorzelski operatőrnek. Olyan VFX szakembert keresetek, aki segíteni tud előkészíteni és felügyelni azokat a jeleneteket, amelyek vizuális trükköket fognak tartalmazni. 

„Első találkozásunkkor megtaláltuk a közös hangot – emlékszik vissza Takács. – Hasonló gondolkodású emberek lévén rögtön elkezdett szárnyalni a kreativitásunk. A forgatókönyv részletes áttanulmányozása után tudtuk, mik lesznek a film igényei a trükkök terén. Ari egyedi stílusa és sajátos látásmódja lehetővé tette, hogy nagyon változatos feladatokon kelljen dolgoznunk.