Filmvilág blog

A teremtés ereje -  Beszélgetés Gauder Áronnal

2023. március 24. - filmvilág

kojot_negy_lelke2.JPG

A Nyócker! rendezőjének második egész estés animációja, a Kojot négy lelke az indián mondakör egyik őstörténetét meséli el.

Régóta érdeklődsz az indián kultúra iránt, viszont csak 2015-ben, a Kojot és a sziklával közelítettél hozzá először alkotóként. 

Igen, gyerekkoromtól kezdve érdekel ez a világ. Édesanyám ismerte Cseh Tamást, ugyanazon a lakótelepen laktak, tudtuk, hogy ő szervezi az indiántábort minden évben. A szalagavatónkon az osztállyal indiántáncot találtunk ki műsorszámnak, akkor léptem kapcsolatba Tamással, ő pedig segített találni valakit, aki megtanította nekünk a táncot. Közben sokat meséltek a kultúráról és a táborozásról, így a következő nyáron már mi is a táborban voltunk. Ez pedig azóta, tehát nagyjából harminc éve az életem fontos része, de valamiért sosem kapcsolódott a filmezéshez. Tamás halála után a felesége, Éva említette, hogy sok felvétel maradt meg, amiken Tamás indián meséket mond. Felvetődött, hogy a hanganyagokat fel lehetne használni egy animációs sorozathoz. Így született meg a Kojot és a szikla című rövidfilm, amiben Tamás lett a narrátor. 

Most pedig a Kojot és a szikla, valamint az azt követő Kojot és a sápadtarcú fejlődtek egész estéssé. Miért a teremtéstörténet elmesélése mellett döntöttél?

Részben a kialakult helyzet szülte az egész estés formátumot. A sorozatra végül nem kaptunk további támogatást, Temple Réka producer pedig fevetette, hogy pályázzunk egész estés filmre, mert ez a vizuális világ jól mutatna a nagyvásznon. Ehhez nagyobb volumenű történetre volt szükség. Végül azt a kérdést találtam a legizgalmasabbnak, hogy hol az ember helye a teremtésben. Tetszett, hogy az indián mesékben az ember nem a teremtés koronája, nem a legnagyobb, legfontosabb produktum, sőt, valójában a legsatnyább. Így ki kell vívnia a helyét a hierarchiában. Lényegében az érdekelt, hogy ellenpontozzam a bibliai teremtéstörténetet. 


A filmben keverednek a mitikus, a tudományos-ismeretterjesztő és a naturalista elemek – például egy szülést is látunk. Mennyire követted hűen az indián népmesék motívumait?

Végig a megérzéseim alapján dolgoztam. Szülésjelenet például nincs leírva a mesékben, de az indián kultúrára általánosságban jellemző, hogy a testi dolgok nem számítanak tabunak. Szerettem volna megmutatni a szülést, mint biológiai folyamatot, ami küzdelmes, de közben csodálatos is. A legtöbb mesében ezt általában elkenik, minden egyszerű és szép. Viszont én már végig néztem két szülést, ez pedig hatással volt az ábrázolásmódra is.

Milyen szempontok alapján alkottad meg a fő szimbólumokat, például a bölényt és a kígyót?

Próbáltam elkerülni a túlzott stilizálást, mert az egy egész estés filmnél sok lett volna. Arra is törekedtem, hogy ne cuki állatok legyenek, nem akartam trombitáló elefántokat vagy bármilyen hasonló infantilizmust. A bölény volt a teremtés koronája az indiánoknál, tehát a filmben is hatalmasnak, erősnek kellett lennie. Mivel egy ideje foglalkozom a témával, így tisztában voltam azzal, hogyan ábrázolnak bizonyos figurákat. De alapvetően itt is a saját fejem után mentem, ebben pedig a barlangrajzok segítettek legtöbbet az előkészületek során. 

Miért érezted fontosnak a „cukiság” elkerülését?

Megsértettem volna a kultúrkör méltóságát, ha másképp teszek. Az indiánok nagyon tisztelték az állatokat, szóval már csak emiatt sem lett volna helyénvaló. A Disney-filmekben például kifejezetten taszítanak az aranyos kisállat mellékszereplők, akik csak azért vannak ott, hogy időről időre valami vicceset csináljanak és lekössék a gyerekek figyelmét. Ilyet semmiképp sem szerettem volna. 

kojot_negy_lelke1.jpg

Az indián kultúra egyik őstörténetét vittétek filmre. Tartottatok a kulturális kisajátítás vádjától?

Amikor ezt a filmet nyolc éve elkezdtük, akkor a téma még nem volt ennyire napirenden, de nekünk ez egy fontos kérdés volt a kezdetektől fogva. Valóban, mindez nem az én örökségem, magyarul semmi közöm hozzá. Engem viszont őszintén megérint, ami velük történt és történik, igyekeztem ezt képekbe önteni, most pedig megpróbáljuk felhívni rá a figyelmet a magunk eszközeivel. Tehát nem kihasználni akarjuk a kultúrát, nem ezen szeretnénk meggazdagodni, a szándékaink tiszták. Két szakértő is segített nekünk, hogy minél hitelesebb legyen a film. Az egyikük Charles Cambridge, aki őslakos-kultúrát tanít, a másik konzulensünk pedig Chris Eyre volt, egy cheyenne filmrendező. Véleményezték az animatikot és a forgatókönyvet, nagyon sokat segítettek. Emellett arra is odafigyeltünk, hogy a filmben elhangzó dalok indián előadók művei legyenek, az angol szinkronban pedig indián színészek szerepeljenek. 

A Nyócker!-hez hasonlóan most is fontos szerep jut a zenéknek. A filmet egy Drezus nevű rapper dala keretezi, de sok tradicionális mű is elhangzik. Mi volt a válogatás alapja, hogyan találtál rá a zenékre?

Meg tudom különböztetni az autentikus indián zenéket a pánsípos utánzatoktól. Így sok dalt már alapból ismertem. A világjárvány alatt teljesen egyedül jártam be dolgozni a képes forgatókönyvön, több mint egy évet melóztam így, és a munka mellé mindig kerestem zenéket, próbáltam a képek hangulatához társítani őket. Alela Diane volt egy fontos kiindulópont, egy amerikai folkénekesnő. Nagyon tetszett a zenéinek a hangulata, sokáig őt hallgattam, aztán az ő szerzeményei vezettek tovább más dalokhoz. Az első jelenethez az A Tribe Called Red nevű rapbanda egyik művét néztem ki, de ők később nem járultak hozzá, hogy használjuk a zenéjüket, így találtunk rá Drezusra, aki egy rezervátumban él. Nehéz volt megszerezni a dalokat, és eleinte zavart is, hogy lecserélődtek az eredetileg kiszemelt zenék. Mostanra már megszoktam őket. 

kojot_negy_lelke.jpg

Hogyan dolgoztatok együtt a forgatókönyvön Bereményi Gézával?

Én hoztam a kereteket, de azokat nem igazán mertem összeilleszteni. Ő sokkal bátrabban nyúlt a témához, felismerte a figurák archetípusait és elkezdte összeengedni őket, hogy megnézzük, miből mi sül ki. Egy idő után én már főleg arra figyeltem, hogy minden, amit kitalálunk, az a mondakör szabályai között maradjon, ne mozduljunk ki a díszletből. Ő a párbeszédeken és a történet alakításán dolgozott. Teljesen megbízhattam benne, megerősített abban, hogy nyugodtan menjünk bele az adott jelenetbe és aztán a többi alakul majd, úgyis eljutunk a végéig. Eközben volt az NFI-nél egy script doktorunk, Lovas Balázs, akitől szintén kaptunk visszajelzéseket, az ottani csapattól jött például a kerettörténet ötlete is. Sok mindent össze kellett így gyúrnunk. A kerettörténetet először nyögvenyelős dolognak éreztem, de utólag hálás vagyok érte. 

A munkafolyamatok során eleinte egyedül vagy, esetleg egy-két emberrel működsz együtt. Aztán van, hogy százan dolgoznak a filmen, majd a vágás során megint kevesen vagytok. A munkának melyik részét szereted legjobban?

Én leginkább egyedül szeretek dolgozni. Azt szeretem, amikor rajzolhatok, a legnehezebb az, amikor szavakkal kell elmondanom, hogy mit szeretnék látni. Leginkább amiatt, mert sokszor még én sem tudom, amikor beszélnem kell róla. Amikor viszont rajzolok, akkor ez egyszerűen csak megszületik. 

Az animáció mellett dokumentumfilmeket is rendeztél, ott nehezebb egyedül dolgozni, nem?

Igen, a forgatásokon mindig iszonyatos stresszben is voltam: meghatározott időben kellett ott lenni, ha valamit nem sikerült felvennünk, akkor az nem lett meg. De utána egy évig egyedül szerkesztettem az anyagot és rajzolgattam a magyarázó ábrákat, térképeket. A rajzasztalnál ülve éjszakába nyúlóan teremthetek.  

A sorozatban és a filmben is Bozsó Péter adja a címszereplő hangját, de rajta kívül többek között Pikali Gerda, Előd Álmos, Scherer Péter vagy Papp János is szinkronizál.

Bozsó Péterrel nagyon jó a közös munka, szabadon lehet engedni, jól tud improvizálni, emellett pedig minden megvan a hangjában, ami Kojothoz kell. Nem is volt kérdés, hogy a filmbe is őt szeretnénk. Az öreg teremtőt nehéz volt megtalálni, mert mindenképp karakteres idős hangot akartam, nem pedig azt, hogy valaki eljátssza. Papp János végül tökéletesen hozta azt, amit kerestünk. Sokszor csináltunk olyat, hogy néztük a szereplő képét és több kollégával hozzá hallgattuk a szinkronszínészek hangját, hogy kitaláljuk, ki passzolna hozzá. 

Angol szinkron is készült a filmhez.

Az egy nehezebb ügy volt, előfordult, hogy egy hétvége alatt 350 színész anyagát hallgattam meg egyetlen szereplőre. Szerencsére, mivel a feleségem angol ajkú, így könnyebben meghallottam az akcentusokat. Mivel már senki nem 100%-osan indián, ezért volt fontos a megfelelő akcentust megtalálni. Volt például félig fekete, félig indián színész is. Próbáltam azért itt is a karakterekből kiindulni. Ráadásul kint vették fel az egészet, én csak kiválasztottam a hangokat, aztán alkudozni is kellett, hogy ki ér rá és ki nem. A szinkron végül nagyon pontos lett, sokszor tökéletesen kijön a szájra illesztés. 

Él a fejedben egy célközönség, akiknél örülnél, ha betalálna a film?

Nagyon sokat agyaltunk ezen, de kiszámíthatatlan. Furcsa érzés, mert eddig kontroll alatt volt minden, most viszont kilöktük a csónakot a vízre, aztán lesz, ami lesz. Szeretném, ha a fiataloknál betalálna a téma, a kommunikációval próbáljuk sugallni azt is, hogy ez nem egy tipikusan pattogatott kukoricás családi mozi. Abban bízunk, hogy az animációs filmfesztiválokon jól fog szerepelni, de az egyelőre teljes talány, hogy a magyar közönség hogyan fog reagálni rá. 

Pauló-Varga Ákos

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr718079048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása