Filmvilág blog

Magyar koprodukcióban készült kisfilm versenyez Locarnóban

2022. július 15. - filmvilág

igy_ert_veget_a_nyar1.jpg

Versenybe került a 75. Locarnói Film Fesztiválon az ÍGY ÉRT VÉGET A NYÁR (Tako se je koncalo / That’s How The Summer Ended) című szlovén-magyar-olasz koprodukcióban készült kisfilm, melynek rendezője Matjaz Ivanisi.

Szinopszis:

A nyár végén, miközben az égen egy légi bemutató előkészületei zajlanak, egy férfi és egy nő a folyópartra megy, hogy megszemléljék a legendás műrepülő pilóta edzését. De nem ez lesz a nap eseménye számukra.

Muhi András (Focus Fox), Jozko Rutar és Miha Cernec producereknek ez a harmadik közös koprodukciójuk a Jan Cvitkovic által rendezett I KNOW (kisfilm 2008) és az ARCHEO (játékfilm 2010) után .

Muhi András korábban olyan filmekkel vett részt a Locarnói Fesztiválon, mint a Milky Way (Fliegauf Benedek), az Első szerelem (Enyedi Ildikó) vagy a Végtelen percek (Felméri Cecilia).

igy_ert_veget_a_nyar.jpg

A rendező Matjaž Ivanišin 1981-ben született Mariborban. 2000-ben kezdte meg tanulmányait Ljubljanaban a Színház-, Rádió-, Film- és Televíziós Akadémián, televízió-, és filmrendező szakon.

A diploma megszerzése óta szabadúszó filmrendezőként dolgozik. Filmjeit olyan filmfesztiválokon mutatták be, mint a FID Marseille, Locarno, Tribeca és Rotterdam, valamint meghívták vezető modern művészeti múzeumok filmes programjaiba, többek közt a Pompidou Központba, a MoMA-ba és az ICA Londonba.

Válogatott filmográfia:

Che Sara, rövid dokumentumfilm (2002)
Karpotrotter, középhosszú dokumentumfilm (2013)
Playing Men, nagyjátékfilm (2017)
Oroslan, nagyjátékfilm (2019)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr317883699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása