Filmvilág blog

VadHajtáSok a hangalámondásos filmek világából - Kommandó

2021. december 14. - Orosdy Dániel

Közkedvelt, ám négy és fél éve élőhalott állapotban létező rovatunk, a VadHajtáSok a hangalámondásos filmek világából – mindannyiunk meglepetésére – nem egy népszerű zombfilmmel folytódik, hanem a 80-as évek szent tehenei (nem feltétlenül sorrendben: robot-, nindzsa-, zombi-, kannibál- stb -film) közül a kommandósmozival. Sőt, A Kommandósmozival, melynek bizonyos műfaji hiányosságait (pl. legalább 62,5%-ban dzsungelben játszódó cselekmény) bőven ellensúlyozza, hogy már a címe is eloszlatja a kételyeket:

KOMMANDÓ.

Commando (1985)

Igen, a Kommandó maga a par excellence kommandósfilm (bármit is jelentsen ez), egyben a kultfilmekben bővelkedő Schwarzenegger-életmű talán leginkább kultikusnak mondható darabja. Hogy mivel igazoljuk ezt a vakmerő állítást? Nos, a rendelkezésünkre álló információk szerint az angol, német és olasz hangsávra összesen hat, azaz 6 különböző, eredetinek (értsd: korabelinek) tűnő házi hangalámondás készült, amit csak kevés film mondhat el magáról (a filmek egyébként elég szemérmesek, ha önmagukról kell beszélniük, de a Kommandóból még azt is kinézzük, hogy egyszer csak eszmecserét kezdeményez e témakörben).

Case in point (bármit is jelentsen ez): imhol egy velős összefoglaló a Kommandó hangjainak csodálatos világáról/-ból – nemzetközi kitekintéssel!

Tanulságos! Bármit is jelentsen ez.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr5116778850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabroca 2021.12.16. 07:33:00

huuu ezek a vhs hangalámondások korszaka volt, milyen rémesek is voltak...de nem volt más, oroszt tanultunk az iskolában...

lenörd hofstadter 2021.12.16. 12:40:54

Örülök, hogy az én világomban a Pozsgay volt az alámondó. Ezeket lövésem nincs honnan szereztétek be.
süti beállítások módosítása