Egy év kényszerű kihagyás után ismét volt CineFest Miskolcon, kissé karcsúsított, ám kifejezetten sűrű programmal. A hagyományosan két szeptemberi hétvégére, illetve a közbe eső hétköznapokra több magyar bemutató (Külön falka, Kilakoltatás, Természetes fény, A feleségem története), máshol már díjazott fesztiválsiker (CODA, Zűrös kettyintés, Quo Cadis, Aida?, Titán) és díszvendégekkel megtámogatott bemutató (Red Rocket) is jutott. A fesztivál nyitófilmje pedig Anders Thomas Jensen morbid-keserédes vígjátéka, Az igazság bajnokai volt, amit a Filmvilág Podcast 82. fejezetében mi is alaposan kitárgyaltunk. Sőt, volt már szóban téma a CODA is, illetve a következő adás(ok)ban is lesznek még CineFestes filmek, de addig is következzen egy gyors filmnaplózás.
Telt házas fesztiválos vetítésen látni a filmeket persze egészen más, mint akár a rendes mozis vérkeringésben. A román Zűrös kettyintés, avagy pornó a diliházban jellegzetesen ilyen élmény volt, amire az utolsó pillanatban sikerült beesni. Még az első sorban, néhány méterre a vászontól bukdácsoltunk, mikor valóban beindult a kettyintés, nagytotálban. Radu Jude tényleg valódi pornóval indítja maró társadalomkritikáját, de később sem kíméli a nézőt, szerencsére. Az említett „kiszivárgott” videóban szereplő bukaresti tanárnő kálváriáját egy hosszú sétán és egy méregerős szülői értekezleten keresztül ismerhetjük meg, amit a rendező egy enciklopédikus fogalommagyarázóval egészít ki. A Zűrös kettyintés bevállalós, belemenős és ütős film, a kortárs kelet-európai létélmény közel két órába sűrített morbid kvintesszenciája.
Szintén hatványozta a Red Rocket vetítését, hogy a rendező és a főszereplő is tiszteletét tette. Sean Baker a Tangerine és a Florida project után ismét az amerikai társadalom árnyoldaláról mesél, ezúttal Texas egy felénk kevéssé ismert, hírhedt ipari részéből. A Hollywoodból hazatérő energikus Mikey maga is olyan toxikus jelenség, mint a város határában füstölgő olajfinomító. Sean Baker ezúttal is ellentmondásos karaktereket és élethelyzeteket mutat be, a rá jellemző érzékenységgel. A Red Rocket motorja pedig az a Simon Rex, aki maga is tudna mesélni a hollywoodi álom intenzív hullámvasútjáról. A rendező és a színész egyébként több napot töltöttek nálunk és a film után elég izgalmasan válaszolgattak a közönség kérdéseire.
Szintén Miskolcon vendégeskedett a görög Christos Nikou, aki az Almák című bemutatkozó filmjével az elsősorban Yorgos Lanthimos nevével azonosított görög weird wave hagyományait folytatta. A dologban persze már azért sincs semmi meglepő, mert Nikou asszisztensként maga is dolgozott az azóta világhírűvé vált alkotóval. Az emlékezés és az újrakezdés témáit pedzegető, a vírusszerűen terjedő rejtélyes memóriatörlő kór révén távolabbról a pandémiára is rímelő Almák szintén tele van bizarr ötletekkel, ám jóval törékenyebb és melankolikusabb, mint Lanthimos munkái. Mindez persze azt is jelenti, hogy hiányzik belőle az átütő erő, az így kikevert erőteljes hangulat azonban magával ragadó. Nikou nevét mindenképp érdemes megjegyezni, hisz a következő filmjét már angol nyelven, Carey Mulligannel forgatja.
Tom McCarthy nevét ellenben nem nagyon kell memorizálni, hiszen minimum a díjakkal durván megszórt Spotlight óta illik ismerni. A színész-író-rendező ezúttal is igaz történetből indul, a Stillwater legnagyobb érdekessége mégis az, hogy a játékidő közepén nagyon ügyesen műfajt vált. Az oklahomai olajmunkás lánya Franciaországban raboskodik, állítása szerint ártatlanul. Az amerikai férfi természetesen nyomozni kezd, ami az idegen országban igen nehézkesen megy. Egy helyi nő segít neki, akivel aztán szép fokozatosan valódi családdá válnak, amit McCarthy a legnemesebb melodrámák modorában követ végig. A fináléban aztán persze visszakanyarodunk a thriller irányába, a Stillwater mégis inkább alapos karakterdrámaként érdekes, amit Matt Damon ihletett alakítása emel ki a profin és nagy odafigyeléssel megcsinált hasonló hollywoodi filmek mezőnyéből.
Egy fesztivál persze sosem csak a műsorra tűzött filmek összessége, a CineFest nagy erőssége pedig éppen az, hogy a filmek között remekül lehet Miskolc belvárosában korzózni. Vagy épp felfedezni a környéket, pisztrángot enni, kávézni a Lillafüredi Palotaszálló dísztermében és egy picit újra a "régi" pandémiamentes normalitásban érezni magunkat. A következő tizennyolcadik CineFestre remélhetőleg csak egy röpke évet kell várnunk.
