Filmvilág blog

Covidfilmmel indult a Verzió – Itt a teljes program!

2020. november 11. - filmvilág

epicentrum_verzio.jpg

Elindult a 17. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, amely ezúttal a Covid-járvány miatt online formában működik. A fesztivál november 10-22. között hat szekcióban, ötven filmet mutat be. A filmek fizetősek, bérlet is váltható a fesztiválra. Részletek a hivatalos honlapon.

Magyar versenyprogram:

Visszatérés Epipóba (r: Oláh Judit)

A nyolcvanas évek Magyarországán működött egy nyári tábor, ahol a gyerekek néhány hétre elhagyhatták a szocializmus szabályokkal teli világát, és egy képzeletbeli állam, Epipó polgárai lehettek. Epipó emlékezete tele van ellentmondásokkal: van, aki élete legszebb időszakaként emlékezik azokra az időkre, mások viszont fájó emlékeket rejtegetnek magukban bántó mondatokról, megszégyenítésről vagy ennél is komolyabb visszaélésekről. A rendező által felkeresett egykori gyerekek, epipói polgárok, közösen próbálnak magyarázatot találni Sipos Pálnak, a tábor karizmatikus vezetőjének tetteire, és megfejteni ennek a zárt, misztikus világnak a működésmódját.

Migration Studies (r: Surányi András)

A George Mason Egyetem hallgatói 2017 májusában részt vettek a Budapest szemeszter program Új határok a határtalan Európában: menekültek, kisebbségek és nemzeti identitás elnevezésű képzésén. A diákok Szerbiába utaztak, hogy ott menekülttáborokat látogassanak meg, menekültkérőkkel és nemzetközi segélyszervezetek dolgozóival találkoztak. A diákok közül néhányan amerikai harmadikgenerációs bevándorló családok tagjai, így a határkerítés abszurditása, a táborokban tapasztalható állapotok és a rendőrség elől az erdőben rejtőzködő menekültek látványa személyesen is megérintette őket. 

Kövek (r: Dobray György)

Budapesten kéthetes tábort szerveznek különféle hátterű európai fiatalok részvételével, akik önkéntesként egy zsidó temetőben tisztítják meg az elhanyagolt sírokat. Gunter Demnig, egy német művész botlatóköveket készít a holokauszt áldozatainak emlékére — már több mint 74 000 ilyen emlékművet helyezett el 26 országban Európa-szerte. 

Kosztya Proletárszkij (r: Takács István Gábor)

2019. június 19-én a szentpétervári Botkin kórházban Kosztya Proletárszkij, droghasználó és HIV/AIDS aktivista, tuberkulózis következtében elhunyt. Korai halálát a Karéliai 4-es számú fegyenctelepen töltött három év alatt elszenvedett kínzások és a gyógykezelés megtagadása okozta. Oroszországban, ahol a kábítószer-függőség kezelése alig elérhető, a bebörtönzés vált a függőség leggyakoribb „megoldásává.” Azonban ezek az intézmények nem gyógyítanak, éppen ellenkezőleg, sok gyógykezelésre szoruló ember halálához vezettek már. A kézzel rajzolt animációs dokumentumfilm Kosztya és édesanyja, Irina eredeti interjúit használja fel, hogy felhívja a figyelmet az embertelen börtönkörülményekre. 

Barta Tamás - Siess haza, vár a mama (r: Hajdú Eszter)

A legendás rockgitáros, Barta Tamás története a magyar sztárságól az amerikai álomig az édesanyának küldött magnófelvételek közvetítésével.

Hűség (r: Szekeres Csaba)

Anna és Antal negyvenöt éve házasok. A várostól távol, gyönyörű környezetben laknak, Péliföldön; elégedettek az életükkel. Rajonganak a történelemért és az irodalomért, így minden évben kulturális zarándoklatra indulnak egy külföldi országba. A kapcsolatuk kiegyensúlyozott, ám egy nap Anna különösen kezd el viselkedni. Orvoshoz mennek, ahol Alzheimer-kórt diagnosztizálnak nála. 

Védelem alatt (r: Schwechtje Mihály)

Toszecky Renáta szociális munkás egy Baptista Szeretetszolgálat által működtetett védett házat vezet Magyarországon. Prostitúcióra kényszerített, emberkereskedelem áldozatául esett nők kerülnek ide, akiknek az életét a szociális munkások megpróbálják új mederbe terelni, hogy gyerekeikkel együtt új életet kezdhessenek. A film Renáta napi munkáját követi figyelemmel, ahogyan három bántalmazott nővel dolgozik, eközben pedig a segítő munka kihívásaiba is betekintést enged. 

Végstádium (r: GaáI Ilona és Wizner Balázs)

Tamás hatvanéves végstádiumos rákbeteg. A szenvedélyes, mulatozós férfi élete végén higgadtan és tabuk nélkül néz szembe közelgő halálával, és sikerül ezt a szemléletet családjának is átadni. A film Tamás Hospice Házban töltött utolsó három napját mutatja be, és vezeti végig a nézőt a halállal való megbékélés lelki folyamatán. Lehet-e röhögni a halálos ágy mellett? Haragudhatunk-e a haldoklóra? A film hősei az elmúlással kapcsolatos legszemélyesebb kérdések feltevésében, megválaszolásában segítik a nézőket. 


Nemzetközi versenyprogram:

76 nap (76 Days, r: Wu Hao, Chen Weixi)

2020. január 23-án Kína karantén alá helyezte a 11 milliós Vuhant, hogy megküzdjön a COVID-19 koronavírus-járvány kitörésével. A film Vuhan hetvenhat napos lezárása idején követ végig emberi sorsokat és tragédiákat: egy nő hiába könyörög, hogy elbúcsúzhasson az édesapjától, egy demens nagypapa a hazavezető utat keresi, egy pár idegesen várja, hogy találkozhasson újszülöttjével, egy nővér pedig mindent megtesz, hogy az elhunytak személyes tárgyait visszajuttassa a családjukhoz. A kendőzetlenül bemutatott, bensőséges történetek végigkövetik a város halálát és újjászületését a 76 napos karantén alatt, miközben az ember végtelen ellenállóképességének bizonyítékát is felmutatják.

A föld oly kék, mint egy narancs (The Earth is Blue as an Orange, r: Iryna Tsilyk)

A föld oly kék, mint egy narancs egy olyan film, amely egy filmről szól. Az ukrajnai Donyec-medencében egy anya és négy gyereke filmforgatásba fog, hogy háború mindennapi valóságáról a képzeletük segítségével tereljék el a figyelmüket. Bár folyik a háború, van, ami nem változott: a gyerekek iskolába járnak, házi feladatot írnak, felvételire készülnek, és összeszólalkoznak egymással apróságokon. Vannak azonban más, nehezebben kifejezhető dolgok, amelyek észrevétlenül megváltoztak: Násztya elismeri, hogy a háború kitörése óta ingerlékenyebb és nehezebb vele kijönni. Miroszlava a háborút az ürességhez hasonlítja. A közös filmkészítés egy eszköz arra, hogy ezt az űrt betöltsék, és értelmet adjanak a velük történteknek.

17 háztömb (17 Blocks, r: Davy Rothbart)

A 17 háztömb felkavaró családtörténetében egy washingtoni afroamerikai család életét kísérjük figyelemmel. Emmanuel Sanford-Durant kilencéves volt, amikor találkozott Davy Rothbarttal, aki 1999-től két évtizeden keresztül követte a fiú és családja életét Washington D. C. egyik legveszélyesebb kerületében. Emmanuel és testvérei hamarosan maguk is elkezdték filmre venni az életüket; az intim családi pillanatoktól az utcai erőszakig nyers és őszinte felvételeken számolnak be arról, ami körülveszi őket. Egy váratlan tragédiát követően a család álmai és tervei darabjaira hullanak. A szerencsétlenség nem csak mélyen gyökerező rendszerszintű problémákra világít rá, de a hosszú éveket felölelő filmezés is új értelmet nyer általa.

Öröklét (Immortal, r: Ksenia Okhapkina)

Murmanszk, város az orosz-norvég határon. A lágy északi fényben kadétok – fiúk és lányok – tanulják fegyverhasználatot.

Vivos (Vivos, r: Ai Weiwei)

2014. szeptember 26-án 43 diák tűnt el nyomtalanul egy éjszaka alatt Mexikóban. Hozzátartozóik azóta is eredménytelenül, de eltökélten igyekeznek kideríteni, hogy mi történt velük. Ai Weiwei filmje a családokra és a túlélőkre fókuszál, de egy sokkal nagyobb problémára is rámutat, hiszen a nyom nélkül eltűnt személyek száma Mexikóban több tízezerre tehető. A háttérben a hatóságok tudatos hanyagsága, rendszerszintű igazságtalanság és rendőri erőszak rémisztő képe bontakozik ki, ahogyan a film türelmes aprólékossággal összeilleszti az ügy mozaikdarabkáit. A hatalmi visszaélésekkel szemben eszköztelen családok kollektív fellépéssel és demonstrációk szervezésével, egymást kölcsönösen támogatva küzdenek az eltűnések érzelmi terhével.

Szabad a pálya (Freedom Fields, r: Naziha Arebi)

Líbiában, az Arab Tavasz reményteli légkörében egy női futballcsapat megpróbálja megvalósítani az álmát. Naziha Arebi rendező éveken keresztül követi a tagokat, akik minden ellenállás és előítélet ellenére azért küzdenek, hogy játszhassanak a futball férfiak által dominált világában. A nehézségek azonban szétzilálják a csapatot, és kétségessé válik, hogy együtt folytathatják-e.

Maddy, a modell (Maddy the Model, r: Jane Magnusson)

Madeline Stuart az első Down-szindrómával élő modell a világon. Fellépett a New York-i divathéten, több mint 700 000 követője van Facebookon, és rendszeresen cikkeznek róla a nemzetközi sajtóban. Ahogyan végigkövetjük Madeline-t a profi divatmodellé válás nem hétköznapi útján, a szépséggel, a külső és belső értékekkel és a fogyatékossággal kapcsolatos előfeltevéseinket is felül kell vizsgálnunk.

Babunak neveztek (They Call Me Babu, r: Sandra Beerends)

Az indonéz gyarmatokon élő holland családok privát felvételeiből álló, érzékeny montázsfilm az indonéz dajkák láthatatlan történetét tárja fel. A holland fennhatóság alatt álló, 1940-es évekbeli Indonéziában a “pembantuk” azok a fiatal lányok voltak, akiket a jómódú családok dajkaként fogadtak fel a gyermekeik mellé. A dajkaként való elhelyezkedés egyszerre jelentette a gyarmatosítóktól való függést, és a szabad élet ígéretét, amire fiatal nőként kevés más lehetőségük adódott. A teljes mértékben archív felvételekből építkező filmben Alima fiktív, de valós élettörténeteken és beszámolókon alapuló, meglepő fordulatokkal teli élete bontakozik ki előttünk, ahogyan öntudatra ébredve igyekszik az egyensúlyt megtalálni indonéz identitása és a holland család felé érzett szolidaritása között.

Lindy: Kicsifény visszatér (Lindy: the Return of the Little Light, r: Ida Persson Lännerberg)

Lindy egy svédországi kisvárosban nőtt fel, ahol a gyerekek sokszor kiközösítették, mert különbözőtt tőlük. Lindy a képzelete segítségével olyan kreatív megküzdési mechanizmusokat alakított ki, amelyek később egészen a művészi pályáig röpítették: kisfiúként ő volt Kicsifény, aki fénnyel ragyogja be a világot, felnőttként pedig színpadi showműsorokban szerepel. Egyszer azonban váratlan felkérést kap: önmagát kellene játszania, és nem biztos benne, hogy készen áll rá.

Üdvözöljük Csecsenföldön (Welcome to Chechnya, r: David France)

Csecsenföldön az LMBTQ embereknek életveszélyes fenyegetésekkel kell szembenézniük, az erősen homofób társadalmi légkört csak tovább fokozza az állam gyűlöletkeltő propagandája. Egy aktivista csoport az életét is kockára teszi azért, hogy a hozzájuk titokban forduló LMBTQ embereket az országból kimenekítse, és biztonságos otthont találjon nekik, akár a legnagyobb nehézségek árán is. Az elképesztő kegyetlenséget, amit az LMBTQ embereknek el kell szenvedniük, a film nyers és olykor megterhelő felvételeken mutatja be; a szereplők anonimitását azonban minden esetben megvédi, köszönhetően egy teljesen új, mesterséges intelligenciát használó digitális technológiának.

Isten gyermekei (God's Children, r: Ekain Irigoien)

Javier és Romales, két idős hajléktalan ember, Madrid egyik turistákkal teli terén tölti az éjszakáit, nappal pedig hosszú körutakra indulnak a város nyüzsgő utcáin, ahol a túlélés valóságos művészet. A két ember barátságáról és különös életéről szóló film az élet, a halál és az emberi méltóság dicsérete.

Ébredj a Marson (Wake up on Mars, r: Dea Gjinovci) 

Furkan egy koszovói roma család legfiatalabb tagja. Kicsi volt még, amikor családjával Svédországba menekültek, ahol hosszú ideje várnak menekültkérelmük elbírálására. Két nővérét, Ibadetát és Djenetát, a titokzatos reményvesztettség szindróma kerítette hatalmába, mikor évekkel ezelőtt kómába estek a félelem hatására, hogy visszaküldhetik őket Koszovóba. Furkan a saját módszerével birkózik meg a helyzettel: egy űrhajó építésébe kezd, hogy elutazhasson a Marsra, és megmenthesse a nővéreit.

Tengerentúl (Overseas, r: Yoon Sung-a)

A Fülöp-szigeteki nők óriási számban utaznak külföldre, hogy gyermekgondozóként és háztartás-vezetőként dolgozzanak különféle ázsiai országok jómódú családjainál, a jobb kereset és gyermekeik jövőjének megalapozása reményében. A külföldre készülőknek oktatóközpontokban tanítják a szükséges tudást, a vacsora felszolgálásának helyes módjától az erőszakos munkaadókkal és a honvággyal való megküzdésig. A film a modernkori szolgaság az egész globalizált világot átszövő jelenségére irányítja rá a figyelmet, miközben a munkavégzéshez köthető migráció sajátos női szempontjait is bemutatja.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr916282554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása