A kortárs magyar animáció kulcsfigurája 1971 óta vezeti a kecskeméti rajzfilmstúdiót, producerként olyan népszerű sorozatok fűződnek a nevéhez, mint a világsikerű Magyar népmesék, a Mesék Mátyás királyról, a Leo és Fred vagy a Vízipók-csodapók.
Talán nem csupán véletlen egybeesés, inkább sorsszerű jel is, hogy abban a három stúdióalapítóban és -vezetőben, akik évtizedeken átívelő munkával létrehozták, fenntartották és kivirágoztatták a magyar animációs filmet, „nemcsak” az áldozatos munka, a kitartás, a fáradhatatlanság és a kreativitás a közös vonás, hanem az is, hogy valamennyiük családneve „M” betűvel kezdődik. Macskássy Gyula a harmincas-ötvenes évek során rövidebb-hosszabb életű stúdiókban alapozta meg a magyar animációt. Matolcsy György az ötvenes évek végétől a kilencvenes évek közepéig a Pannónia Filmstúdió animációsfilmes részlegének vezetőjeként világhírűvé tette a hazai animációt. Az idén augusztus 17-én 80. születésnapját ünneplő Mikulás Ferencé immár a leghosszabb intézményvezetői szerepvállalás: a Pannónia közel 50 éve (1971-ben) alapított kecskeméti stúdióját, a később – már a rendszerváltás után – Kecskemétfilm Kft. néven önállósult intézményt a létrehozása óta irányítja.
A fél évszázadra visszatekintő stúdióvezetés önmagában is lehengerlő, s azt is mondhatjuk, hogy az igazgatói szerepkör „mögött” Mikulás Ferencnek értékőrző és értékteremtő életműve bontakozott ki a kecskeméti stúdió falai között.
A Mikulás-életmű nem saját rendezésben készült alkotásokból áll, producerként viszont művek százai őrzik a nevét. Ez az életmű a Mikuláshoz hasonló szellemű alkotótársak, a stúdió állandó és meghívott művészei révén jött létre – csupán néhány meghatározó nevet említve, ilyen alkotó Horváth Mária, Jankovics Marcell, Szoboszlay Péter, Nagy Lajos, Richly Zsolt; s itt kell említeni a gyártásvezetőként a stúdió életében, s így a Mikulás-életmű építésében szintúgy meghatározó szerepet betöltő Vécsy Verát is.
Ennek az életműnek az egyik oldala generációk élményvilágát tette gazdagabbá, élen azokkal a sorozatokkal, amelyek Mikulás kezdetektől fogva vállalt kulturális missziójának jegyében a magyar kulturális örökségre (a folklórra, a történelemre, az irodalomra) építenek. Ilyen mindenekelőtt a kereken 100 részes Magyar népmesék, amely itthon a televízió előtt milliókat, az internetnek köszönhetően szerte a világon százmilliókat bűvölt meg, továbbá a hozzá szorosan kapcsolódó Mesék Mátyás királyról és a sort folytató Mondák a magyar történelemből. De olyan – több szempontból is unikális – szériákról sem feledkezhetünk meg, mint a Vízipók-csodapók, a Leo és Fred, a Tinti kalandjai, a 100 éve történt vagy a Cigánymesék. Az impozáns sorozattermést látszik megkoronázni a közeljövőben bemutatásra kerülő nagyszabású Toldi-rajzfilmszéria. Mikulás azonban nem csak a nagyközönség rokonszenvére számító sorozatokat indított el; intézményvezetői bátorságáról és a művészi útkeresés iránti elkötelezettségéről egyaránt tanúskodik, hogy – ugyancsak a stúdió korai éveitől – a bevett formulákkal szakító, a képzőművészet és a költészet felé nyitó (számos fesztiváldíjjal kitüntetett) egyedi filmek is készülnek a Kecskemétfilmnél, a Regöléstől a Zöldfa utca 66-ig, az Éjszakai kultúrtörténeti hadgyakorlattól a Mielőttig, A zöldséglevestől A rajzolóig.
A kecskeméti stúdió szélesebb publikumot célzó vagy ínyenceket kényeztető mozgóképei mellett Mikulás Ferenc legnagyobb lépése a hazai animáció nemzetközi fogadtatástörténetében új fejezetet nyitó Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) megalapítása: 1985-től a legutóbbi, 2019-es fesztiválig 14 alkalommal rendezték meg Kecskeméten a hazai munkákat a világ közönsége elé táró, a nagyvilágból verbuvált animációkat az itthoni nézőkkel megismertető programot. S akkor még nem is beszéltünk a szakma külföldi prominenseivel fenntartott munkakapcsolatról, melynek köszönhetően a kecskeméti alkotók keze munkája több maradandó egész estés rajzfilmben látható – legyen szó a Kells titkáról vagy A vörös teknősről, a Medvevilág Szicíliában pedig épp most szerepel a mozik műsorán.
Mikulás Ferenc gyakran utal arra – mint például a Forrás folyóirat 5 évvel ezelőtt megjelent életút-interjújában vagy egy egészen friss rádiós beszélgetésben –, hogy a nehéz szituációk tették igazán kreatívvá, s a stresszhelyzetek megoldásából meríti energiáit. Márpedig egyéni életútjának korai törései és kacskaringói – melyeknek origója ’56-os szerepvállalása volt – után a stúdióvezetéssel töltött évtizedek társadalmi és politikai, gazdasági és technikai (a sor még folytatható) változásai az intézmény működtetésében ugyancsak bőven eredményeztek kihívásokat, nehéz helyzeteket, megoldandó problémákat. Mikulást sokszor „kulturális menedzserként” aposztrofálják, de még találóbb, amikor úgy utalnak rá – figyelembe véve tárgyalókészségét, konfliktuskezelését s természetesen kitartását –, hogy Mikulás valójában „kulturális diplomata”. Hídépítő, aki a művészek és a pénzemberek – nem feltétlenül egymáséival egyező – érdekeit igyekszik kibékíteni egymással, megtalálni a közös nevezőt.
Ötven év stúdióvezetés után a számos elismeréssel kitüntetett Mikulás Ferencnek még vannak további tervei tarsolyában – ezek, hasonlóan a KAFF-hoz, ugyancsak új fejezetet nyithatnak a magyar animáció históriájában. Kívánjuk neki, hogy az eddigi években tapasztalt erő és energia álljon rendelkezésére a valóra váltásukhoz, s kívánjuk, hogy egészségben eltöltött éveinek száma a Magyar népmesék epizódszámával vetekedjen!
Varga Zoltán
