Filmvilág blog

Nyolcadszorra is: Szemrevaló

2019. augusztus 29. - filmvilág

der_boden_talajt_vesztve.jpg

Egy hónap múlva, szeptember 26. és október 6. között rendezik meg idén a budapesti Művész moziban a SZEMREVALÓ │ SEHENSWERT FILMFESZTIVÁLT. A Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös filmhete immár nyolcadik alkalommal ad ízelítőt a német nyelvterület filmkultúrájából, ezúttal is eredeti nyelven, magyar felirattal.

11 nap alatt 5 tematikus blokkban 18 filmet nézhet majd meg a közönség. A program elsősorban társadalmi és lélektani kérdésekkel foglalkozó nagyjátékfilmeket kínál, de több vígjáték és dokumentumfilm is lesz a kínálatban, köztük A Bauhaus 100 éve. Az idén elhunyt Bruno Ganzra a fesztivál egyik utolsó filmjével és néhány régebbi, legendás alakításának bemutatásával is emlékezik, a nemrégiben elhunyt brazil énekes, a bossa nova "atyja” előtt pedig a Hol vagy, João Gilberto? című dokumentumfilm tiszteleg. 

A fesztivál nyitófilmje a Kontroll nélkül című német dráma, mely az idei Berlinalén Ezüst Medve-díjat nyert. A kilencéves Benni szeretetéhes, nehezen kezelhető kislány, akinek mintha sehol nem jutna hely - az állami szervezetek és szakemberek tanácstalanul adják őt tovább egymás között, agresszív kitöréseivel ugyanis folyamatosan veszélyezteti környezetét és saját magát. Pedig a kislány csak egyetlen dolgot szeretne: visszakapni az édesanyját – aki azonban lemondott róla.

A program egyik legizgalmasabb, valós eseményeket feldolgozó darabja az idei Német Filmdíjon hat díjat nyert Gundermann című német film, mely a keletnémet énekes – és STASI-ügynök -, Gerhard Gundermann életét mutatja be. A Zwingli című svájci film 1519-ben játszódik Zürichben. Főszereplője egy fiatal pap, akinek forradalmi gondolatai majdnem polgárháborút szítanak. A trafikos című osztrák film pedig Robert Seethaler nemzetközi bestsellere alapján készült: megrázó történet egy fiatalemberről, aki Bécs náci megszállása idején köt barátságot Sigmund Freuddal. A híres pszichiátert az idén elhunyt Bruno Ganz alakítja, akire a fesztivál néhány régebbi filmjének vetítésével is emlékezik.

A Bauhaus 100 éve című dokumentumfilm az iskola 1919-es alapításáról mesél, megvilágítja a Bauhaus fejlődését és változásait az 1933-as bezárásáig. A Girl from Ipanema és számos bossa nova világsláger szerzője, João Gilberto harminc évig teljesen visszavonult a nyilvánosság elől. A Hol vagy, João Gilberto? című dokumentumfilmben Georges Gachot elhatározta, hogy megkeresi a legendás zenészt. Végül a Talajt vesztve című osztrák pszichodráma Maria Kreutzer rendezésében egy testvérpár kapcsolatán keresztül beszél „a mindannyiunkban ott lakozó sötétségről“.

Október elején a filmek egy részét Szegeden, Pécsett és Debrecenben is vetítik majd. 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr1815030590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása