Aki ismeri és imádja a kommersznek csúfolt olasz műfaji filmek zsenialitását, Hélène Cattet és Bruno Forzani nevét most rögtön jegyezze meg magának! A Brüsszelben élő francia házaspár négy éve eminensként jegyzetelte ki a klasszikus giallók legjobb pillanatait, hogy egy csodálatos őrülettel (L'étrange couleur des larmes de ton corps) ajándékozzák meg az efféle ínyencségekre fogékony közönséget. A kényeztetés most tovább folytatódik, a páros ugyanis az elszállt szürreáliát és a filmtörténeti hullámvasutazást megtartva ezúttal a spagettiwesternek értő rajongóit dédelgeti. A Hullák a napon (Laissez bronzer les cadavres) úgy hozza vissza a poros almeríai vidék hangulatait, hogy közben az edzettebb nézőket is garantáltan zavarba hozza.
Cattet és Forzani egy francia bűnügyi ponyvaregényből varázsol csodálatosan öntörvényű látomást, ahol a feszes alaphelyzet és az átverésekre épülő történet csak ürügyként szolgál a filmnyelvi tűzijátékhoz. A sztori dióhéjban annyi, hogy néhány fickó elrabol egy csomó aranyat és a mediterrán tengerpart egy omladozó szegletében éldegélő fura házaspárnál húzzák meg magukat, míg be nem toppan két motoros rendőr. Innen aztán a Kereszttűz (Free fire) jóval izgalmasabb és érdekfeszítőbb testvérét követhetjük, ahol tényleg mindenki mindenkire lő, vagy legalább megereszt egy kósza gépfegyver-sorozatot.
A kéklő tenger felett tornyosuló napégette sziklák, a beomlott, romos templom és a düledező kőkunyhók nemcsak eszményi helyszínei a fokozatos őrületbe forduló leszámolásnak, de azonnal beindítják a filmtörténeti asszociációkat. A westernes hangulatokra a rendezőpáros minden eszközzel rájátszik: a lehengerlő ritmusban egymásra vágott szuperközelik és a szemkápráztató képkompozíciók ugyanúgy az olasz filmgyártás dicső korszakát idézik, mint mondjuk a zenei aláfestés. Aki azonban az előzetes vagy a leírás alapján valami jópofa összekacsintgatós, neowesternbe hajló akciófilmre számít, az nagyjából az első percben meg fog lepődni.
Már a nappali hőségben kibontakozó leszámolást is meghökkentő álom-szekvenciákkal és bizarr szexuális aktusok emlékeivel (vagy fantáziáival?) fűszerezik meg. De amikor esteledni kezd és a szereplőkre masszív sötétség borul, fokozatosan egy öntörvényű horrorisztikus vízióba csúszunk át. A több irányban szándékosan nyitva hagyott történet lazán elviszi az áramvonalas játékidőt, de az alkotók abszolút másra fókuszálnak. Az akkurátusan levezetett fordulatok helyett a filmnyelvi játékok és az így kinyerhető hangulatok izgatják őket, a sztori logikáját így a színeknek és kompozícióknak rendelik alá.
Ha léteznének még éjféli vetítések, a Hullák a napon eszményi választás lehetne a mitikus műsorsávba. Cattet és Forzani filmje nemcsak fejet hajt a nagy elődök előtt és folyamatos izgalomban tartja a nézőt, de minden kockája brutálisan jól néz ki. Ez a fajta építkezés a megszokottól eltérő befogadói attitűdöt kíván, az események közötti összefüggések racionális megértése helyett a hangsúly arra a sajátos minőségre kerül, amit ez a különös kevercs kínál. Egyértelmű kult-potenciál lappang itt, de elsősorban az fogja igazán élvezni és értékelni a filmet, aki ismeri és szereti a megidézett műfajokat és korszakokat. Vagy aki egyszerűen csak imádja a kiszámíthatatlan meglepetéseket.
Vetítés a Frankofón Filmnapok keretében:
Március 2. 20.30, Toldi mozi
