Filmvilág blog

Tévéajánló - Vasárnap (07.24)

2016. július 24. - Orosdy Dániel

Kelly hősei
A rendezőként még jelentékeny kezdeti sikerei ellenére is csak mérsékelten aktív Hutton (pályája során összesen kilenc nagyjátékfilmet forgatott) mindössze két évvel a Kémek a sasfészekben után készítette el ezt a háborúellenes cinizmusból és szatirikus humorból építkező szajrémozit. Filmjében a II. világháború, s azon belül az európai hadszíntér kizárólag a történet díszletéül szolgál. A feletteseik által elhanyagolt, minden nélkül hátrahagyott katonák a háborús hagyományoknak megfelelően itt is hűen követik elöljáróikat: a harc ezen szakaszában már csak és kizárólag saját boldogulásuk foglalkoztatja őket. A küldetés ezúttal a napnál is világosabb: Bazi Joe és Csodabogár Franciaországban állomásozó csapatai Kelly vezetésével az ellenséges vonalak mögött található Clermontba indulnak, hogy a helyi bankban elrejtett aranykészlettel feletteseik távollétében ők is megalapozhassák végre hadsereg utáni életüket. A sikerhez a hangvétel mellett ezúttal is nagyban hozzájárult a nagyszerű szereposztás: A címszereplőt alakító Clint Eastwood és a Vaskalap hálás szerepében brillírozó Don Rickles mellett itt is Telly Savalas és Donald Sutherland jelenléte fokozza leginkább a hangulatot. Ennyi pozitív kisugárzással pedig mindenki csak jól járhat. (KCS)
Vetítik: Film+ - 12:25

Segédszerkesztőnő megosztaná...
Vígjáték Sarah Michelle Gellar és Alec Baldwin főszereplésével.
Vetítik: RTL Klub - 15:50

Így neveld a sárkányodat
Cressida Cowell meseregényéből készült Dreamworks-produkció (...) A történet szereplői a vikingek, akik a falujukat feldúló sárkányokkal kénytelenek hadakozni nap mint nap. Hablaty, a különc kamaszfiú is sárkányvadász szeretne lenni, apja nyomdokait követve, de képtelen megölni bármilyen élőlényt, titokban viszont sikerül megszelídítenie egy Éjfúriák fajába tartozó rettegett sárkányt. Dean DeBlois és Chris Sanders író-rendezők nevéhez a Lilo és Stitch - A csillagkutya című film, illetve a belőle készült sorozat fűződik, amit le sem tagadhatnának, a Fogatlan névre keresztelt sárkány „arcvonásait” ugyanis egy az egyben Stitch-éről másolták. Az Így neveld a sárkányodat ennek ellenére már-már Pixar-minőségekig emelkedik, már ami fantáziát, humort és látványt illeti, ráadásul a 3D ezúttal valóban működik. (BS)
Vetítik: TV2 - 16:00

Jégkorszak 3. - A dínók hajnala
Sir Conan Doyle Elveszett világát idézi a méltán népszerű rajzfilmsorozat eddigi legjobb része, amely minden izgalmával együtt ismét megnyugtató képet fest a gyerekeknek a család nevű, elsősorban szociális jellegű intézményről. Mani és Eli, a két gyapjas mamut gyermekáldás elé néz. (Parádi Orsolya)
Vetítik: TV2 - 19:00

Agatha Christie: Randevú a halállal
A Gyilkosság az Orient Expresszennel induló drága, sztárgárdát felvonultató, részben vagy egészben Anthony Shaffer által írt Agatha Christie-feldolgozások utolsó darabja, egyben az utolsó (azaz hatodik) alkotás, amiben Hercule Poirot-t Peter Ustinov alakítja. És az a bizonyos sztárgárda...: Piper Laurie, Lauren Bacall, John Gielgud, Carrie Fisher, Hayley Mills, David Soul, Jenny Seagrove. A rendező: Michael Winner.
Vetítik: Duna - 19:25

Nyócker
Gauder Áron népszerű animációs filmje -- mindenkinek, aki szereti! (Azaz nem nekem.)
Vetítik: Comedy Central - 21:00

nyocker.jpg

A világ legjobb apja (alias A világ legjobb apukája)
A Rendőrakadémia-sorozat Zedjeként híressé vált egykori stand-upos, Bob[cat] Goldthwait elismert rendezése régi barátja, Robin Williams főszereplésével. Cameózik: Krist Novoselic (a Nirvana egykori basszusgitárosa) és a rendező.
Vetítik: m2 - 21:05

Apám nevében
Jim Sheridan Arany Medve-díjas életrajzi drámája Daniel Day-Lewis főszereplésével.
Vetítik: Duna - 21:10

Mindenki
Deák Kristóf kisjátékfilmje, melyet a legutóbbi Friss Húson a Daazo.com "az esztétikumot előtérbe helyező és a hatalom és a gyermekek viszonyát érzékletes módon bemutató ábrázolásmódjáért" emelt ki.
Vetítik: m2 - 23:05

A lehetetlen
Az Árvaház író-rendező párosának hasonlóan elismert katasztrófafilmje Ewan McGregor és az alakításáért többek között Oscarra ls Golden Globe-ra jelölt Naomi Watts főszereplésével. További szereplők: Marta Etura, Tom Holland és Geraldine Chaplin.
Vetítik: Film+ - 23:20

American Graffiti (alias Amerikai falfirka, A rock nagy évtizede)
George Lucas 5 Oscarra és tucatnyi egyéb rangos díjra jelölt (néhányat be is gyűjtő) klasszikusa, mely a rendezőn kívül a következők számára szolgált ugródeszkául: Richard Dreyfuss, Ron Howard, Paul Le Mat, Charles Martin Smith, Cindy Williams, Candy Clark, Bo Hopkins, Harrison Ford, Johnny Weissmuller Jr., Suzanne Somers (színészek), Gloria Katz, Willard Huyck (társírók). Producer: Francis Ford Coppola.
Vetítik: Duna - 23:30

A fény halála
Paul Schrader thrillere saját forgatókönyve nyomán, melyet eredetileg Nicolas Winding Refn rendezett volna, de ő végül megelégedett az executive produceri státusszal. Amivel egyikük sem volt elégedett, az maga a film, legalábbis a producerek által újravágott változatában, ezért is tiltakoztak ellene a két főszereplő, Nicolas Cage és Anton Yelchin (RIP!) oldalán nyilvánosan, bár gyakorlatilag némán.
Aki még említést érdemel: Irene Jacob.
Vetítik: TV2 - 00:30

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr698883588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása