Filmvilág blog

A nagy Oscar-latolgatás

Ki nyer holnap?

2014. március 01. - filmvilág

oscars.jpgVasárnap este (magyar idő szerint hétfő hajnalban) 86. alkalommal fogják kiosztani az Oscar-díjakat. A Filmvilág blog két szerzője, Baski Sándor és Huber Zoltán ahogy tavaly, úgy idén is véleményezik a jelölteket és latolgatják az esélyeket. (A filmzene kategóriát Hubai Gergely vesézte ki: itt.)

Előszó

Jóslásra már tavaly sem nagyon mertem vállalkozni, merthogy továbbra sem tudom, mi alapján hozzák meg döntéseiket a szavazók. Helyette inkább azokat a filmeket illetve személyeket nevezem meg, akikre én is szívesen adnám a voksomat. (Döntésemnek természetesen semmi köze ahhoz, hogy tavaly Huber kollégának sokkal jobban sikerült megtippelnie a győzteseket!) (BS)

Ahogyan minden évben, most is érdemes kihangsúlyozni, az Oscar elsősorban marketing-esemény, az alkotói teljesítmények és a filmek minősége csak másodlagos szempont. A számtalan díj és elismerés között miért érdemes mégis odafigyelnünk épp ezekre a szobrocskákra? Mert a díjazottakat titkos szavazással választó Amerikai Filmakadémia a “hollywoodi lélek” tükre, azaz a szakmabeli prominensek összvéleménye elárulja, miként látja, illetve láttatja magát a világ vezető filmes iparága. Az Oscar-díj ideálisnak gondolt irányokat, fontosnak tartott értékeket emel ki és erősít meg. Aki figyelmesen átböngészi majd a nyertesek listáját, a sorok között rábukkanhat, melyik arcát tárja épp a világ elé Hollywood. Az esélyeket ennek megfelelően latolgatom (miközben kissé paradox módon abban is reménykedem, nem minden esetben lesz igazam és inkább az általam jobban kedvelt, kevésbé esélyes alkotások nyernek). (HZ

Legjobb film

Az évtizedes tapasztalatokból kiindulva az Oscar-díjhoz háromféle út vezet. A sztárszínészek jutalomjátéka (1.) mindig felizgatja az Akadémiát; az úgy nevezett „fontos ügyeket” tematizáló komoly üzenetfilmeket (2.) is illik szeretni, de a forradalmi technikával villogó vagy csak simán grandiózusnak mondott látványmozik (3.) sem esélytelenek. (Az ideális Oscar-díjas film nyilván a három kategória metszetében található.) A 2013-as kínálatban is akad bőven mindegyik típusból, a legnagyobb sansza a győzelemre talán az idei év Lincolnjának, a 12 év rabszolgaságnak van, de az 1. kategóriában induló Amerikai botrány is potenciális nyertes. Ha rajtam múlna, mégis inkább a Gravitációé lenne az Oscar – Cuarón filmje volt az egyetlen, amelytől valódi, zsigerig hatoló, érzéki moziélményt kaptam. (BS)

oscars-best-pictur.jpg

Rég volt ennyire erős és kiegyensúlyozott a mezőny, idén ráadásul az is előfordulhat, hogy egyetlen alkotás sem “nyeri túl” magát. Az elmúlt években az amerikai midcult rendkívül látványosan tört előre, a jelöltek között most csupán két olyan film van, melyekre nem illik ez a címke: a Gravitáció okos és hatásos blockbuster, míg a Phillips kapitány a bátorság és a hősiesség átlagosnál mívesebb példameséje. Némileg kilóg még a sorból a Philomena is, ez a produkció ugyanis inkább angol, mint amerikai. Az idei kedvencek között több visszatérő vendég is szerepel: Spike Jonze (A nő) és David O. Russell (Amerikai botrány) még nem, Alexander Payne (Nebraska) “csak” forgatókönyvekért kapott szobrot, míg a legendás Oscar-vesztes Scorsese (A Wall Street Farkasa) hosszú pályafutása alatt csak egyszer nyert. Bár rendkívül szoros a verseny, az említett alkotók most sem örülhetnek a Legjobb film díjának. A fontosabb műveket más kategóriákban kárpótolják majd, a Gravitáció “technikai” elismeréseket, A nő forgatókönyes szobrot kap, az igazán izgalmas pedig a rendező és a színészek díjazása lesz, hisz ezekben a kategóriákban is a fenti filmek versengenek. A Mielőtt meghaltam fontos film, de nem kínzóan aktuális, A Wall Street Farkasa az efféle elismeréshez túlságosan pimasz. Az Amerikai botrány elegánsan laza és szerethető, ráadásul az elmúlt években épp ilyen hangulatú filmek nyertek, így akár befutó lehet. A rabszolgaság témaköre (és Solomon Northup kanonizációja) azonban túl fontos ahhoz, hogy ne a 12 év rabszolgaság kapja a legjobb filmnek járó díjat. (HZ)

Legjobb színész

A legnagyobb eséllyel Chiwetel Ejiofor és Matthew McConaughey, a két „fontos film” főszereplői pályáznak a díjra, meg is érdemelnék mindketten, de nálam Leonardo DiCaprio a győztes, akiről kiderült, hogy burleszkben is ugyanolyan zseniális, mint drámában. (BS)

oscar-actor.jpg

Ez az egyik legizgalmasabb és legszorosabb kategória idén, a jelöltek gyakorlatilag egyenlő esélyekkel indulnak. Chiwetel Ejiofor (12 év rabszolgaság) mélyen átélte a figura szenvedését. Christian Bale könnyedén oldotta meg a feladatát, az Amerikai botrány főhőseként egyszerre volt visszataszító és szimpatikus, szánalmas és tragikomikus. Matthew McConaughey az utóbbi években képtelen hibázni: ez egykor lesajnált déli szépfiú az elmúlt időszakban legalább fél tucat olyan alakítást hozott, amelyért simán megérdemelné az Oscart. Hasonló a helyzet DiCaprio esetében is, aki generációja egyik legnagyobb színésze, hihetetlen módon mégsem kapott még szobrot. A borítékban azonban egy élő legenda, az eddig szintén mellőzött Bruce Dern neve szerepel majd. Bár Payne hősei korábban mindig lemaradtak a díjról és idén McConaughey és DiCaprio is emlékezetesebb alakítást nyújtott, ezzel a szoborral egyúttal Dern lenyűgöző életművét is elismerik. (HZ)

Legjobb színésznő

Egyértelműen Cate Blanchett kapta a leghálásabb szerepet, és élt is a lehetőséggel. Meryl Streepnek persze a hagyományok szerint, sajnos, alanyi jogon jár a szobor, pedig most (is) teátrálisabb volt az indokoltnál. (BS)

oscar-actress.jpg

A kategória igazi meglepetése az lett volna, ha Meryl Streep nem gyűjti be a tizennyolcadik (!) jelölését. Az Augusztus Oklahomában anyafigurája igazi álomszerep, mégis láttunk már tőle árnyaltabb, finomabb alakításokat. Cate Blanchett (Blue Jasmin) egy legendás karakter, Blanche DuBois bőrébe bújt, Woody Allen ugyanis a Vágy villamosát értelmezte át. Az ausztrál színésznő tökéletesen hozza a figurát, így igen komoly esélyekkel indul a szoborért. Judi Dench (Philomena) jutalomjátékán szintén nehéz fogást találni, Sandra Bullock (Gravitáció) alakítása azonban megosztotta a közönséget és a kritikusokat. Kevesen tartják esélyesnek idén, Amy Adams (Amerikai botrány) surranópályás győzelme mégis könnyen elképzelhető. Az ötödször jelölt, de eddig még nem díjazott színésznő mellett két érv szól. Egyrészt a másik négy jelölt már Oscar-díjas, másrészt a két legnagyobb esélyes (Streep és Blanchett) színpadi szerepeket játszik, Adams ellenben igazi “filmes” hősnő. (HZ)

Legjobb mellékszereplő

Michael Fassbender pszichopata ültetvényesét lehetett idén (vagyis tavaly) a legjobban utálni, a színésznek sikerült az árnyaltnak csak mérsékelten nevezhető karaktert tökéletesen életre keltenie. Az Akadémia persze a látványos átalakulásokat (Jared Leto) és a semmiből feltűnő underdogokat (Barkhad Abdi) is szereti, úgyhogy nem garantált Fassbender győzelme. (BS)

oscar-supactor.jpg

Sajátos névsor alakult ki, a jelöltek közül még senki nem kapott szobrot, de hárman már másodszor esélyesek. Az Amerikai botrány fantasztikus színészgárdájából Bradley Cooper emelkedett ki a legkevésbé, ha tavaly sem díjazták, egy gyengébb alakításért most sem fogják. Michael Fassbender (12 év rabszolgaság) képes volt elmélyíteni egy alapvetően sablonos figurát, más kérdés, hogy az Akadémia gyomrát általában megfekszik a hitelesen torz, visszataszító antagonisták. Jonah Hill (A Wall Street Farkasa) zseniális volt a gátlástalan drogfüggő tuskó bőrében, az energikus, improvizációkból és némi önparódiából gyúrt figuráért simán járna neki a díj. Az újoncok közül érdekes volt Barkhad Abdi (Phillips kapitány) jelölése, egy amatőr elsőfilmesnél ugyanis nem lehet eldönteni, színészetről vagy egyszerű jelenlétről van-e szó. A kategóriát Jared Leto (Mielőtt meghaltam) simán nyeri, a homoszexuális drogfüggő AIDS-beteg eszményi szerep, ő ráadásul képes volt az összes klisét elkerülve, rendkívül visszafogottan megformálni egy ilyen nehéz karaktert. (HZ)

Legjobb női mellékszereplő

Jennifer Lawrence annyira túlnyerte magát az elmúlt években, hogy talán pont akkor nem kapja meg a díjat, amikor a legjobban megérdemelné. Tehetsége alapján Sally Hawkins kimagaslik a mezőnyből, de az ő szerepe nem volt annyira izgalmas, az általam amúgy kevésbé kedvelt Julia Roberts viszont egy izgalmas szerepből hozhatta ki a maximumot. A papírforma persze: Lupita Nyong'o. (BS)

oscar-supactress.jpg

Az Akadémia az elmúlt években többször “mellényúlt” ezzel a szoborral. Anne Hathaway PR-kompatibilis (és kissé giccses) mutatványa még egy dolog, de vajon ki emlékszik már Jennifer Hudson vagy Mo'nique nevére?! Könnyen előfordulhat, hogy nyilvánvaló tehetsége ellenére Lupita N'yongo (12 év rabszolgaság) épp e korábbi rossz döntések miatt nem kap rögtön az első fontos szerepéért szobrot. Sally Hawkins (Blue Jasmin) kiváló színésznő, de eddig elsősorban brit produkcióban játszott, tehát nem volt igazán szem előtt. A veterán June Squibb (Nebraska) esetében ugyanez a helyzet, Julia Roberts (Augusztus Oklahomában) játéka pedig valahogy nem ütött akkorát. Hiába nyert tehát tavaly és hiába még csak huszonhárom éves, Jennifer Lawrence idén is komoly esélyes. Az Amerikai botrány manipulatív feleségeként alig bukkan fel, mégis mindenkit lejátszik a vászonról és a fél világ már amúgy is imádja (az este egyik nagy kérdése egyébként az, hány szobrot kap végül Russell filmje). (HZ)

Legjobb rendező

McQueen, Russell és Payne számára csak laza ujjgyakorlat lehetett leforgatni ezeket a filmeket, a komfortzónáját egyikük sem hagyta el, Scorsese viszont egy olyan karneváli őrületet vezényelt le, ami még tőle is meglepő, Cuarón pedig gyakorlatilag kísérleti filmet készített. Utóbbi esélyesebb, de Scorsesének is örülnék. (BS)

oscar-director.jpg

Elméletem szerint ezzel a kategóriával az egyik mellőzött slágerfilm rendezője vigasztalódhat. Bár Steve McQueen (12 év rabszolgaság) az első színesbőrű rendezőként vehetné át a szobrot, biztosan nem bánja majd, ha “csak” a legjobb film kihirdetésekor kell a színpadra fáradnia. Martin Scorsese (A Wall Street farkasa) ismét joggal érezheti úgy, hogy a kiváló teljesítménye ellenére megint hoppon maradt. Ez az érzés már Alexander Payne (Nebraska) és David O. Russell (Amerikai botrány) számára is ismerős lesz, idén ugyanis Alfonso Cuarón kapja a szobrot. Egy szerzőiséggel vegyített sikerfilm, egyéni vízión alapuló IMAX-élmény fontos, nagy eséllyel itt is díjazzák majd. (HZ)

Legjobb eredeti forgatókönyv

Az öt jelölt közül egyértelműen A nő története a legeredetibb és – legalábbis papíron – a legizgalmasabb, de a múltat és jelent ügyesen összecsúsztató szerkezete miatt a Blue Jasmine is megérdemelné a díjat. (BS)

oscar-screenplay.jpg

Itt csak egyetlen olyan cím bukkan fel, ami nem szerepelt a Legjobb film kategóriájában. A Blue Jasmin mégsem tűnik esélyesnek, hisz Woody Allen a Vágy villamosa legendás alapképletét mesélte újra, némi pénzügyi krízissel felfrissítve. Nagyon erős és remekül összerakott a Mielőtt meghaltam forgatókönyve, illetve az Amerikai botrány párbeszédei és figurái is kitűnőek. A díjat azonban A nő viszi majd el, hiszen egyetlen szereplővel szerelmesfilmet írni figyelemreméltó dolog, még akkor is, ha a végeredmény korántsem olyan átütő, mint a papírra került ötletek. (HZ)

Legjobb adaptált forgatókönyv

A Philomena szkriptje tanítanivaló módon ötvözi a humort és a drámát, A Wall Street farkasáé pedig üresjáratok nélkül tölt ki 180 röpke percet. A maga módján mindkettő bravúr. (BS)

oscar-screenplayadapted.jpg

Steve McQueen számos fórumon elmondta, filmjével elsősorban Solomon Northup nevét szerette volna a köztudatba dobni és elérni, hogy a könyv kötelező irodalomként bekerüljön az iskolai tananyagba. Bár a kategória hivatalosan a műből készült forgatókönyvről szól, az Akadémia vélhetően egy szoborral is támogatja majd az ügyet. A 12 év rabszolgaság díjazása épp ezért eléggé valószínűnek látszik. (HZ)

Legjobb operatőr

Emmanuel Lubezki (Gravitáció) behozhatatlan előnnyel indul ebben a versenyben, valószínűleg meg is kapja a díjat, de engem Roger Deakins (Fogságban) munkája is lenyűgözött. (BS)   

oscar-cinematography.jpg

Idén ez a kategória is rendkívül kiegyensúlyozott. A Nebraska fekete-fehér világa, az Inside Llewyn Davis gyönyörű barnás fényei, a Nagymester stilizált képei vagy a Fogságban fagyos atmoszférája mind-mind emlékezetesek. A Gravitáció győzelme mégis egyértelműnek tűnik, hisz a filmet látva forradalmi látványosságról beszél szinte mindenki. (HZ)

Legjobb idegen nyelvű film

A kambodzsai és a palesztin versenyzőkhöz sajnos nem volt szerencsém, a maradék három film közül az Alabama és Monroe volt rám a legnagyobb hatással. Témája miatt A vadászat is esélyes, Vinterberg a Születésnap óta nem csinált ilyen jó filmet, úgyhogy meg is érdemelné a szobrot. (BS)

oscar-foreignmovies.jpg

A fontosabb kategóriák között mindig is ez a legnehezebben megfogható. A díj odaítélésekor gyakran tisztán politikai döntés születik, hol az adott ország filmiparát ismerik el, de az is előfordul, hogy egy rendező munkásságát díjazzák. A palesztin Omar és a kambodzsai The Missing Picture a választott téma miatt nyerhetnének, ezek a művek azonban nem igazán ismertek. Hiába kiváló A vadászat, Dánia nemrég nyert, Olaszország (A nagy szépség) pedig egyenesen a kategória csúcstartója, bár 1998 óta tőlük sem díjaztak senkit. Velük szemben az Alabama és Monroe minden tekintetben ideális jelöltnek tűnik. A mű country-dalai az amerikai ízlésnek is maximálisan megfelelnek, Belgium filmipara ráadásul épp feljövőben van. Az ország filmjei eddig hatszor szerepeltek jelöltként, most valószínűleg megszületik az első belga Oscar-díjas mozi. (HZ)

Legjobb animációs film 

Az Ernest & Celestine és a The Wind Rises lenyűgöző, külföldi animációs film azonban csak nagyon ritkán nyer – nem amerikaiként legutóbb épp Miyazaki vehette át a szobrot. A verseny a Gru 2 és a Jégvarázs között fog eldőlni, a Disney azonban olyan látványosan és elegánsan kanyarodott vissza a hercegnős-musicales hagyományokhoz, hogy igazi meglepetés lenne a minyonok győzelme. (HZ)

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr115827193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2014.03.01. 21:15:18

Bruce Dern szerintem is remek volt, de nagyon meglepne ha ő nyerne. Bár DiCaprio nagyon megérdemelne egy díjat szerintem most McConaughey jobb volt. Azonban a legjobb női melléket én June Squibb-nek adnám, de Lawrence is megérdemelné. A férfit viszont csak Jared Leto kaphatja meg erről nem nyitok vitát :D

A rendezői Oscar-t mindenképpen Cuaronnak kell elvinni, mert szerintem a Gravitácíó túl modern, hogy legjobb film legyen, de amilyen alázattal alkotta meg Cuaron azt muszáj elismerniük. Illetve a film tarolni fog a technikai díjak között is (beleértve a fényképezést, szerencsétlen Deakins nagyon megérdemelné a díjat már, de esélytelen, hogy idén megkapja. Jó volt a Prisoners fényképezése, de szerintem a többié emlékezetesebb volt)

A legjobb filmje a legnagyobb esélyes a 12 év vagy az Amerikai Botrány, ha kettejük között dől el akkor inkább az előbbi, de jobban örülnék, ha a Dallas Buyers vagy a Wall Street vinni haza a díjat. Utóbbinak elvileg van is esélye: mashable.com/2014/02/28/oscar-predictions-social/?utm_cid=mash-com-fb-main-link

Adaptált forgatókönyv díját viszont szinte biztosan Solomon Northup története viszi el, az eredetit nem tudom, hiszen a Her-t nem láttam.

Viszont remélem a legjobb Maszkot a Jackass film viszi haza :D A Frozen győzelme is biztos szerintem.

Jó kis mezőny gyűlt össze, az eddigiektől eltérően idén szinte az összes főbb jelöltet láttam, így kivételesen várom és élőben követem is majd az Oscar-t.

Deepblue Noir (törölt) 2014.03.02. 12:50:31

@The Man Who Laughs:

a forgatókönyvet olvasni kell, nem látni!:)

egyébként én nem értek egyet azzal, hogy az egy jó forgatókönyv, minél többször olvasom (láttam a filmet is, de az ebből a szempontból mellékes), annál gyengébbnek tűnik, a before midnight-hoz hasonlóan.
konkrét filmeket tekintve meg a gravitáció, én kérek elnézést mindenkitől még a jelölésért is.
süti beállítások módosítása