Folytatjuk William Peter Blatty The Ninth Configuration című filmjének elemzését. Az első rész itt, a második itt olvasható.
A színészek. A színészek kiválasztása és irányítása szintén Blatty rendezői erényeit igazolja. A szerepek kiosztása nem volt problémamentes, viszont végig a legjobbak voltak versenyben. Kane-t eredetileg Nicol Williamson (Excalibur), Cutshaw-t Michael Moriarty (Bang the Drum Slowly), Fellt Jason Robards (Volt egyszer egy Vadnyugat) alakította volna, egy időben érdeklődést mutatott a projekt iránt a friss Oscar-díjas Cliff Robertson (Virágot Algernonnak) is – ő azután került ki a projektből, hogy Blatty más forrásból megtudta, a sztár nem őt akarja rendezőnek. Miután ők mindannyian kiestek, Kane szerepe a hetvenes évek „titkos nagy színészéhez”, a kultfilmek tömegében remeklő Stacy Keach-hez került (Bunyósok, End of the Road, A gyilkos bennem él, nem mellesleg eredetileg Karras atyát is ő alakította volna Az ördögűzőben). Moriarty-t a már Fairbanks szerepére leszerződött Scott Wilsonnal (Hidegvérrel, A nyugodt Nap éve) pótolták, és végül ez vezetett ahhoz, hogy Blatty-nek önmagára is szerepet kellett osztania: George DiCenzo „előlépett” Fairbanks-é, így Fromme figuráját egy tehetséges kezdő beugró formálhatta meg. Fell szerepére Robards önmaga helyett végül egyik barátját, a főleg tévében szereplő Ed Flanders-t ajánlotta (ha már Kane-t nem játszhatta el…). Fontos szerepben feltűnik az említetteken kívül Jason Miller (Az ördögűző Oscar-jelölt Karras atyája), Robert Loggia (Lost Highway), Tom Atkins (Halloween 3), Neville Brand (Eaten Alive), Moses Gunn (Ragtime), Joe Spinell [1] (A félelem ára, Portyán), valamint Steve Sandor (Stryker) és Richard Lynch (Tomboló terror).
[1] Spinell annyira meggyőző volt a meghallgatáson, hogy Blatty külön szerepet írt neki, amit róla nevezett el. A stáb összeállítása során felmerült az Oscar-jelölt Burt Young (Rocky-sorozat) neve is, és nem maradtak le a castingról Blatty családtagjai sem: fia az ifjú Kane-t, harmadik felesége, Linda egy pincérnőt alakít. Hogy személyes szempontból is mennyire meghatározó projekt volt ez a mozi Blatty számára, jól példázza, hogy a filmben szintén feltűnő William Paul (a Pepsi egyik vezetőjeként egyben executive producer) a forgatáson melegedett össze Linda Blatty-vel, aminek a rendező részéről válás, Paul részéről esküvő lett a vége.
Az operatőr és a helyszínek. Nagy szerepe volt a film egyedi képi világának kialakításában Gerry Fisher angol operatőrnek, aki elsősorban Joseph Losey-val, Tony Richardsonnal és Sidney Lumettel közösen készített filmjeiről (pl. A baleset, A közvetítő, Klein úr, Don Giovanni, Ned Kelly, A támadás), az első Hegylakó-filmről, A farkasról és a Fekete szivárványról, valamint vígjáték-fényképezéseiről (pl. Zűrzafír, Sárgaszakáll) ismert. Fisher tökéletesen szolgálta az alacsony költségvetésű produkció érdekeit, miközben kapkodásnak, összecsapottságnak nyoma sincs a munkáján – a „nyugati” külsők (az eltzi vár, Bécs) és a Budapesten felépített belsők teljesen egységesen jelennek meg a vásznon, az operatőr még a Pest környéki csalitosról is képes elhitetni, hogy a vietnami pokol legmélye. Neki köszönhetők a változatos képzőművészeti alkotások és geometriai formák árnyékos, nyomasztó felvételei, a mesterséges fény mellett felvett részek barnás-sárgás puhasága, és az éles, részletgazdag, napfényes külső snittek.
Az átok. Bármilyen jó munkát is végeztek a színészek, az operatőr, az író-rendező-producer és a magyar munkatársak (rájuk Blatty különösen büszke az audiokommentáron), a The Ninth Configurationt a kedvező előjelek ellenére mintha átok sújtotta volna egészen a dobozba kerülés pillanatától kezdve. Még az erős mezőnyben (Dühöngő bika, A kaszkadőr, Átlagemberek, Az elefántember) elnyert forgatókönyvírói Golden Globe, valamint a további elismerések és jelölések (Golden Globe: legjobb dráma, Scott Wilson – legjobb mellékszereplő; Saturn: írói díj, legjobb film díjára nominálva) sem bizonyultak hosszú távon jó ómennek, sőt, a Globe körüli bonyodalmak meg is gátolták a további díjak-jelölések begyűjtését. Blatty elkövette azt a hibát, hogy nem egy moziban vetítette le a művet, hanem a külföldi újságírókat a saját házában és vetítőtermében látta vendégül. A vád adta magát: a rendező lekenyerezte a döntnököket. A pletyka bejárta a sajtót, a The Ninth Configuration leprás lett a szakma szemében. Már csak a közönséget kellett elijeszteni, amit az első forgalmazó, a Warner örömmel vállalt.
Miután William Peter Blatty világhírű lett Az ördögűzővel, vígjátékszerzői múltját mintha eltörölték volna. Az embereknek nem fért a fejébe, hogy a démontól megszállt kislányról szóló sztori kiötlője korábban a Rózsaszín Párduc-filmeken csiszolta a tehetségét, nem is sikertelenül. A horrorszerző skatulyájából Blatty a mai napig nem tudott szabadulni, amiben szerepe van a The Ninth Configuration teljesen elhibázott marketingstratégiájának. A filmet (és a bemutató alkalmából újra kiadott könyvet) egyértelműen felkavaró rémfilmként, az Új Ördögűzőként reklámozták, amelynek főszereplője egy hasadt elméjű katona, aki minden bizonnyal őrült kísérleteket folytat más katonákon egy vészjósló kastélyban. „The new chiller by the bestselling author of The Exorcist”, „Now a movie shocker” – hirdették a szlogenek a plakáton és a borítón. A közönség nem volt felkészítve rá, hogy kifejezetten humoros és részben érzelmes munkával lesz dolga, arra pedig főleg nem, hogy a mű igazi kavalkádja a különböző hangulatoknak, műfaji elemeknek, formai és formabontó megoldásoknak. A visszafogott, szájpropagandára építő kampány után kiáltó, egyetlen szóval le sem írható mozi a Warnernek köszönhetően „nagy horrorként” jelent meg a médiában – ezzel szembesülve az alkotó természetesen más forgalmazó után nézett, és még a film megkurtítására is hajlandó volt. Mindhiába.
A 10 perccel rövidebb változatot azért vette vissza Blatty az UFD-től, mert több moziban mutatták be, mint ahányról a szerződés szólt, ismét csak veszélyeztetve a rajongói propaganda kialakulását és megerősödését. Az utolsó hivatalos moziforgalmazó a New World volt, akiktől Blatty azután vált meg, hogy felfedezte, engedély nélkül újravágták a művét. A The Ninth Configuration tehát gyorsan kikerült a mozikból, viszont számtalan változata elérhetővé vált utóbb VHS-en (ezek játékideje 99 és 140 perc között szinte bármi lehet), és néhány éve megjelent a – nem hivatalos – rendezői változata is DVD-n.
Utóélet. Így aztán William Peter Blatty remekműve a bemutató idején még azt a kultfilmes státuszt sem érhette el, amelyet a bizonyos szempontból hasonló karakterű, ugyanakkor készült A kaszkadőr a magáénak tudhatott (Oscar-jelölések; neves kritikusok elismerő szavai; szűk, de elkötelezett rajongói bázis, beleértve néhány világhírű szakmabelit is). Akik látták a The Ninth Configurationt, elismerték az érdemeit – feltéve, hogy túl tudták tenni magukat a becsapós reklámanyagokon. A különböző movie guide-ok (pl. Leonard Maltiné) a második legmagasabb kategóriába sorolták, közvetlenül a kikezdhetetlen klasszikusok, pl. Az aranypolgár vagy az Elfújta a szél mögé, gyakran kiemelve, hogy minden érdeme ellenére a film „nem célozza mindenki ízlését” és némileg „túlbonyolított”. Quentin Tarantino felhasználta korai, félig megsemmisült, hivatalosan sosem forgalmazott filmjében, a My Best Friend’s Birthday-ben a plakátját, márpedig ha nem tekintenénk minden téren meglehetősen tudatos rendezőnek, akkor is hallhattuk tőle a Tiszta románc audiokommentárján, hogy szerinte mindig fokozott figyelmet kell fordítani a díszletben szereplő plakátok összeválogatására.
Érdemes megemlíteni, hogy Martin Scorsese (akinek mellesleg Az ördögűző az egyik kedvenc horrorja) a Dennis Lehane regénye nyomán készült Viharszigettel egy olyan történetet vitt filmre, amelynek alapötlete gyakorlatilag azonos a The Ninth Configurationével, éppen csak a nézőpontok, a műfaj és a hangnem tér el jelentősen (no és a színvonal). Ebből a szempontból (amit spoilerveszély miatt nem nevesítek) jeles elődje mindkét filmnek Alfred Hitchcock Elbűvölve című klasszikusa, a különbség az utódok hozzáállásában mindössze annyi, hogy míg Blatty konkrétan meg is nevezi a nagy ihletőt a műve egyik dialógusában, addig a Viharsziget készítői mindkét előzményről szemérmesen hallgatnak...
Végül, de nem utolsó sorban pár szó a „követőkről”: ha a The Ninth Configurationhöz hasonló jellegű filmek után kutatunk, nincs könnyű dolgunk, de a küldetés nem lehetetlen, elég a közelmúltból az Ádám almái című dán alkotásra utalni.
A befejezés következik!
