Filmvilág blog

A sötét lovag - Bill Hicks humoráról

Best of stand-up #2

2013. november 17. - Pernecker Dávid

billhicks.jpgHa ő egyszer kinyitja a száját…

Bill Hicks nem csak lerántotta a leplet a tömegmédia, az intézményesített vallás, a mindenkori kormány, az üzleti-vállalati rendszer agymosó tetteiről, hanem a szatíra szent nevében – emblematikus sátáni kacajával kísérve – rájuk gyújtotta azt. Soha nem foglalkozott a mindennapok humoros faux pas szituációival, egy percig sem beszélt mellé. A hétköznapi témák felforgatása komédiájában ugyanis aktuális, egyetemes problémák szétcincálásához vezetett. Legendás anekdotája, melyben a gofri-pincérnő megkérdezi tőle, hogy miért olvas – nem azt, hogy mit olvas – a betegségként terjedő butaság legtisztább, legelemibb összefoglalója. Mort Sahl politikai szatírájának és Noam Chomsky szocio-kritikájának legmegdöbbentőbb reinkarnációja figyelhető meg azon Öböl-háborús abszurdjában, melyben két amerikai közkatona ártatlanokon teszteli a távirányítású robbanófejeket. Hicks korának legkomolyabb nemzetközi konfliktusát félelmetesen egyértelművé, ugyanakkor torokszorítóan viccessé tudta tenni. Hasonlóképp cselekedett a Koresh-üggyel, a Kennedy-gyilkossággal, valamint Reagan és az idősebbik Bush ostobaságaival is – és feltehetően elsőként sütött volna el 9/11-es poénokat is. A hétköznapi abszurditásokból levezetett létkérdések szatirikus elemzése játszik szerepet abban a sokkoló jelenetben is, melyben Hicks a „gyermekszülés csodáját” kíméletlen vaslogikával trancsírozza szét. A szülés egy kémiai-biológiai folyamat, semmi több, épp ezért nem sokban különbözik egy ebéd után végzett kiadós nagydologtól. Nem az a csoda tehát, hogy egy gyerek megszületik, hanem az, hogy „kussban tud maradni egy mozifilm alatt”.

Hicks őszintén trágár és megbotránkoztató műsorokat adott, ez nem vitás. Azon jelenetei például, melyekben átvedlik Belzebub zabigyerekévé – a rettegett, perverz Kecskefiúvá – kifejezetten idézhetetlenek. Az ilyen- és ehhez hasonló vulgáris megmozdulások Hicks egyértelmű előképét, Lenny Bruce-t idézik. Carlin megvédte Bruce szabadszájúságát hét híres szitokszavával, azonban Bruce szólásszabadságért kepesztő áldásosan obszcén lázongását Hicks egészen eredeti analógiákra cserélte le. A szólás szabadságának konkrét motívumai nála füstbe vesznek. Mármint ténylegesen, cigarettafüstbe. Az ujjai közt lankadatlanul szorított koporsószög a választás szabadságának szimbóluma lett. Hírhedt monológjai a dohányzásról vitaképesebb szentenciákat szolgáltatnak erről a csúnya szokásról, mint a témában eddig készült bármelyik film. Bámulatos öniróniával tálalta vad nikotinfüggőségét – elmondása szerint napi két öngyújtót használt el – ugyanakkor egy percig sem veszett el szentimentális vagy akár didaktikus útvesztőkben. Tisztában volt azzal, hogy a nikotinfoltos kézfeje az egyedüli, ami hasonlít a napbarnítottsághoz. Továbbá nem sok olyan morbid iróniával vegyes önreflexív momentum akad a műfaj történetében, mint mikor önmaga géphangú torokrákbeteg paródiájaként kér visszamenőleg elnézést a füstölés dicsőítéséért. A dohányzás egy egyéni döntés, amit – mint a választás szabadságjogának tárgyát – mindenkinek tiszteletben kellene tartania, és jaj annak, aki megvetően krákog a bagózó Hicks mellett!

billhicks1.jpg
A baptista családból származó Hicks lehető leggyilkosabb monológjait a Biblia hitelességét vallóknak, a vakbuzgó pro-life megszállottaknak, a gyerekmolesztáló papoknak, és az önmagukat keresztényként reklámozó popikonoknak címezte. Míg Carlinnak egy jelenet kellett ahhoz, hogy rávilágítson a katolikusok bipoláris Istenképére, addig Hicks azt egyetlen, kultikussá vált mondattal meg tudta tenni: „Örök szenvedés vár azokra, akik megkérdőjelezik Isten végtelen szeretetét.” Ugyanakkor Hicks nem volt istentagadó. Valamiféle „tréfacsináló Istenben” szeretett volna hinni, aki a valóság mögötti valóságot rejtegeti marketing- és médiaszörnyek, ostoba politikusok, eldobható gyorskultúrák, elnyomó klérusok és dogmák kupacai alatt. Nem gondolta, hogy egy annyira suta, vicces, esendő faj, mint az ember, egyedül lehet a végtelenben. Bírálói azonban még annak ellenére is gonosztól való átokszerzetnek vélték, hogy rutinjainak egyik visszatérő darabjában azt fejtegette, hogy miként lehetne frissen kifejlesztett katonai fegyverekkel ételt, italt, és ruhákat küldeni a rászorulóknak.

A komédia illúziója

Kövessük most el azt a hibát, hogy Hicks munkásságát kizárólag a stand-up komédia alapvetően szűkre szabott eszköztára felől értelmezzük. Szónoklatain lehet ugyan nevetni, de önfeledten senki nem fog hahotázni. Hicks ugyanis több volt, mint amit a műfaj valaha is nyújtani tudott. Csillapíthatatlan haraggal rombolta maga körül a tucatkomédiát, melynek felszínességében nem látott mást, mint a középszerűség és az igénytelenség sátánfattyát. A humor Hicks olvasatában ugyanis intellektuális kihívás, mellyel szembe kell nézni. Ez a dühös, feketébe öltözött, zsíros hajú, sápadt, pufók alak pedig provokatív megközelítésével rendesen megnehezítette az anyósvicceken tompult publikum dolgát. A humor fegyver volt a kezében az egyetemes status quo sekélyessége ellen. Ugyanakkor talán túlságosan is fölé célzott néha, hisz mintha sokan nem értették volna meg. Volt, aki egy vesztes vitapárbaj után eltörte Hicks lábát, és akadt olyan is, aki ezért fegyvert fogott rá. Egyik fellépése közben valaki odakiabálta neki, hogy „Én nem gondolkodni jöttem, én nevetni akarok!” Hicks erre azt válaszolta, hogy „Jézusom, akkor hova mész gondolkodni? Ott találkozunk!” Annak a riporternőnek pedig, aki váltig állította, hogy egy komikusnak nevettetnie kell, egyszerűen csak felajánlotta, hogy megadja egy bohóc telefonszámát. A humor számára ugyanis nem menekvés volt a hétköznapok sivárságából – ezt a nézetet kifejezetten megvetette. Ha a humornak meg kell óvnia valamitől az embert, akkor az pontosan a humor által kínált illúzió. A humoristának ugyanis szembesítenie kell a befogadóját a való élet inherens ambivalenciájával – azzal, hogy valószerűtlen. A komikus pedig – mint minden valamire való művész – segít betekinteni az észlelt, de felfoghatatlan világ igazabb zugaiba. Válaszokat keres és talál, s megosztja azokat mindenkivel.

Drogszabadság

Hicks – akárcsak Carlin és Bruce – drogok hatására világosodott meg. Az ugyanakkor egy közkedvelt tévedés, hogy Hicks drogfüggő lett volna. Kezdetben voltak gondjai az alkohollal, de gyorsan megvált tőle. Intenzív masszázsterápiákra járt, meditálni tanult, kutatta a sámánok tisztító és megvilágosító szertartásait, folyamatosan vizslatta az űrt, a csillagokat, és alapvetően mindent, ami a spirituális életvitel részét képezheti. Egyedüli szívszerelme, a harmadik szem „felfeszítéséhez” elengedhetetlen varázsgomba csak részkatalizátora tehát annak a belső utazásnak, amire rövid élete során vállalkozott. Míg a drogok jótékony hatásairól Carlin alig ejtett egy-két szót – annak ellenére, hogy sokat köszönhetett nekik – addig Richard Pryor bátor, de majdhogynem szentimentális sorokban emlékezett meg kokainfüggőségéről. Hicks viszont a függőségein túllépve is teljes mellszélességgel védte és promotálta a hallucinogéneket. A marihuána kötelezővé tételéről, valamint az alkohol és a kender közti ellentétről (avagy: miért nem agresszívek a füvesek?) szóló fergeteges szövegei máig a drogszabadságért küzdők kedvenc citátumai. A zene és a drogok szimbiózisát firtató darabja pedig bizonyára maradandó sérüléseket okozott pár tisztaéletű pop- és rock-rajongónak. Az viszont már offenzív csúcspont, ahogy ebből a gyönyörűen felépített argumentumból kilyukad a kólát reklámozó pop-sztárok lemészárolásánál – itt most be kellene villannia a Sátánt orálisan kielégítő George Michael képének. A rendszeresen Rolling Stones, Hendrix, és The Beatles dalokra bevonuló Hicks – a képzeletben gerincbelőtt Billy Ray Cyrus és Michael Bolton tetemén átlépve – így szolgáltatott igazságot a tisztességes rockzenének. Nem is hiába idézi dalaiban a Tool, a Radiohead, valamint a Rage Against the Machine.

A gondolatok trágár messiása

Mindemellett senki a komédia történetében nem kapcsolta olyan döbbenetes ellentétpárba a média által nevelt percepciós szürke hályogot az LSD-megvilágosodással, mint Ő. A „Positive Drug Story” Hicks szemeket felnyitó droghumorából is páratlan erővel robban ki. Ha pedig lecsupaszítjuk az abszurd híradós keretek közé foglalt monológot, feltűnik az egyetlen közös tudat képe. Hicks közös tudata a szabadon gondolkodó, szabadon választó-, és cselekvő emberek tudata. Ez a közös tudati szint elérhető, ha mindenki megpróbál a valóságosnak tűnő világ szoknyája alá nézni. Kifürkészni, hogy az a bizonyos „tréfacsináló Isten” mit rejteget előlünk. Amíg pedig létezik ember, aki valamilyen intellektuális sötétségben él, addig létezik a megvilágosításuk iránt érzett felelősségtudat is. Épp ezért tévhit az, hogy Hicks humora sötét, vagy akár pesszimista lenne.

Akárcsak Carlin, Hicks is mindent megtett azért, hogy az emberek végre megkérdőjelezzenek maguk körül mindent – főként a mindenkori autoritás szerepét. Ez, és sok más hasonlóság mellett akad azonban egy jelentős különbség köztük. Míg ugyanis az emberiséget magára hagyó, nihillel vegyes ateizmusba forduló Carlin megvilágosodása után intellektusának sötéten fortyogó szegletében lelt sajátos békére, addig Hicks azt a csírájában elfojtott állapotot kutatta, melyből képmutatástól mentes optimizmus eszenciája nyerhető ki. Carlin alig várta, hogy az evolúció végleg eltörölje az emberi idiotizmus nyomait. Hicks viszont Carlin apokaliptikus jövőképével szemben bízott az ember eredendő jóságában. Hitte, hogy a folyamat – melynek Carlin annyira a végét várta – visszafordítható, de minimum megkerülhető. A „gondolatok forradalmát” hirdette, mely az uralkodó gyökérség ellenszere. Ez a forradalom amellett, hogy önzetlenségen és felebaráti aggodalmon alapul, egy reményteli és progresszív folyamat. Carlin a Semmit javasolta, Hicks viszont – még ha ez első blikkre nem is nyilvánvaló – segíteni akart.

A komédia legnagyobbat vállaló legszemetebb Krisztus-alakja volt, aki belefagyott a templomban seftelő pénzváltók jelenetébe. Nem mondott ő mást a maga rút módján, mint hogy „Ne tegyétek atyám házát kereskedés házává!” Hicks háza a nyitott, hülyeségtől megtisztított gondolatok (imádságok) háza, amit mivé tettek a kapzsi, buta, korlátolt, önző emberek? „Rablók barlangjává!” Míg Jézus csak kirugdosta őket a templomból, addig Hicks a Sátán ezerágú méteres lángoló hímtagjával – igen, azzal – csapkodta őket félholtra. Hicks képes volt paralizálni legtestesebb célpontjait is, és ha nem lenne még elég a bibliai allúziókból, akkor azt is mondhatnánk, hogy ezért „El akarták őt veszteni, mert féltek tőle”. Erre talán a legjobb példa a hírhedt Letterman-cenzúra esete. Hicks tizenkettedik és egyben utolsó Lettermannál töltött estéjét ugyanis teljes egészében kivágták a műsorból. Tették mindezt annak ellenére, hogy a rutint a show producere és Letterman is jóváhagyta. Mint utóbb kiderült, Hicks pro-life gyalázó pársorosa nem fért meg a műsort támogató abortuszellenes szövetség reklámkampánya mellett. Ironikus és megmagyarázhatatlanságában tragikus az, ahogy ez az eset összefoglalja mindazt, ami ellen Hicks oly bátran fellépett. Hasnyálmirigyrákja 1994-ben, harmincharmadik születésnapja előtt úgy vitte el, hogy soha nem láthatta a semmivé cenzúrázott fellépését. Komikusként Hicks olyan közel merészkedett a prófétasághoz, melyre más rajta kívül nem vállalkozott. Ennek összefoglalója pedig a híres „It’s Just a Ride” monológ, mely a stand-up leginspirálóbb pár sora. Tele van reménnyel, bölcsességgel, melegséggel, humánummal, és hosszútávon is bátorító szeretettel. Ez pedig több a semmibe fordulásnál, és több egyszerű komédiánál. „Szeretetben, nevetésben, és igazságban” hagyta maga mögött a színpadot, melynek közelébe sem ment hozzá fogható, kíméletlen komikus.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr205638916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása