Vacancy – amerikai, 2007. Rendezte: Antal Nimród. Írta: Mark L. Smith. Kép: Andrzej Sekula. Zene: Paul Haslinger. Szereplők: Kate Beckinsale (Amy), Luke Wilson (David), Frank Whaley (Mason). 82 perc.
Vetítik: Tv2 – 23:20
Mióta a 70-es évek low-budget rémklasszikusainak ezredfordulós remake-jei révén az ún. vidéki horrorfilmfilm nem csupán feltámadt, de szilárdan megvetette lábát a stúdiók hátsó udvarainak rögtalaján, egyre sürgetőbbé vált a kérdés: vajon mily módon próbálják majd a szélesebb befogadóréteget megcélzó filmnagyiparosok legitimizálni a tizenéves kisközönségük számára igencsak kapós szubzsánert. Ezen törekvés jeles darabja Antal Nimród hollywoodi bemutatkozófilmje, amely hasonszőrű meséje ellenére egyértelmű szakítást jelent a Motel, Viasztestek és más esetlen gore-filmek által fémjelzett friss trenddel.
Mindjárt kezdetnek főhős-csoportként a megszokott antipatikus ifjoncsereg helyett elhidegülő házaspárt kapunk, akik egy közelgő válás fenyegető árnyékában térnek le a jó öreg mellékútra valahol a nagy amerikai semmi közepén, hogy aztán egy lepusztult motel csótányos nászutas-lakosztályában szembenézzenek saját kiüresedett kapcsolatukkal (ld. az eredeti cím kettős olvasatát) plusz egy vérszomjas helyi snuff film-gárdával, akik bennük látják leendő kérészéletű sztárjaikat. Antal az elvárt kínzós-belezős gore-jeleneteket a thrillerek suspense-dramaturgával helyettesíti (akár logikai bakugrások árán fenntartva a feszültséget egy-egy egyszerűbb brutálmegoldás helyett), A-kategóriás színészeinek bő teret enged drámai közjátékokra, a karcos zsánerstílust pedig elegáns statikus kompozíciókkal és beszédes közelképekkel ellensúlyozza – a szalonképesítés azonban a hagyományos horrorfilm ürügyén egyúttal ki is heréli választott műfaját.
Az Elhagyott szoba valahol félúton reked a menekülős thrillerek és a darabolós horrorok határsávjában (mint ezt a számtalan utalás is jelzi Hitchcock hasonló zsánerhibrid Psychójára a geometrikus főcímtől a kitömött madarakon át a voyeur-szimbolikáig): a véres gyilkosságoktól való szemérmes tartózkodás megfosztja snuff-tematikáját eredendő sokk-hatásától, ugyanakkor a gore/slasher opuszokat idéző repetitív, már-már álomlogikával működő cselekménymenet nem érvényesül a thrillerek feszes, nyílegyenes feszültségfokozó szerkesztésmódjánál (miként ezt a váratlan-röpke nappali finálé is mutatja, ami inkább illene a Texasi láncfűrészes mészárlás valamelyik hagyománytisztelőbb klónjához, mint egy intelligens Hitchcock-persziflázshoz). Antal Nimród szobatiszta stúdiófilmje a vidéki horror tekintélyes falkavezére helyett csupán illemtudó harci kutyája lett: gondosan megtörli mancsait a konyhai lábtörlőn, mielőtt a kerámiapadlóra ejtené a letépett postáskezet.
Varró Attila
