Filmvilág blog

30 éve hunyt el David Niven

Szerző: Lányi János

2013. július 29. - filmvilág

niven.pngAz egyik legismertebb, legkedveltebb Verne-regény a 80 nap alatt a Föld körül. A belőle készült káprázatosan látványos film bejárta a világot, mindenhol óriási sikert aratott. A főszereplő, David Niven ezzel a szerepével írta be a nevét a mozi aranykönyvébe. A mindig kifogástalanul öltözött, gondosan nyírt bajuszú színész az igazi angol úriember megszemélyesítője volt a filmvásznon, fél évszázadon át. Niven világsikerek sokaságában játszott, egyike volt a legnépszerűbb, legtöbbet foglalkoztatott hollywoodi sztároknak.

1910 március 1-én, Londonban született. A Sandhurst Katonai Akadémián végzett, majd két évig Máltán szolgált. Niven a kedélyes skótok közé tartozott, már az iskolában is nagy tréfacsinálónak számított. Ezt a hajlamát további életében is mindenhová magával vitte, később még Hollywoodban is mindenkit könnyen megnevetetett. Leszerelése után kalandos évek következtek: Kanadában favágóként dolgozott, majd Kubában a forradalmi hadsereg oldalán, mint katonai tanácsadó működött. A továbbiakban is változatos foglalkozásokat űzött, volt újságíró és mosodai kihordó is. New Yorkból került Hollywoodba, 1935-től filmezett. A Metro-Goldwyn-Mayer- cégnél kezdett, majd a Warner Bros.-nál folytatta, végül szabadúszó lett. Egészen kis szerepeken át jutott el az abszolút főszerepekig.

Első jelentős szerepét 1936-ban, A könnyűlovasság támadása című filmben játszotta. Felvételének körülményeire így emlékezett vissza: „Hosszú sorok kígyóztak a felvételi iroda előtt a filmgyár udvarán. Amikor, hosszú várakozás után, végre bejutottam, a szigorúságáról híres rendező, Michael Curtiz rám dörrent:

– Hol a szövege?
– A kocsimban hagytam. - válaszoltam. – Megtanultam kívülről az egészet.
– Azonnal fusson el érte és hozza ide!- kiáltott rám.
Rögtön átvillant az agyamon, hogy legalább negyedóra, mire megjárom az utat. Az alatt legalább négyen sorra kerülnek… Elfutott a pulykaméreg:
– Fusson el maga! - És már indultam is kifelé. 
– Megálljon! - kiáltott utánam. Azután a titkárnőjéhez fordult: – Küldje el a többieket! Ezt a fickót vesszük fel, senki mást…”

niven-flynn-patrol.jpg
A könnyűlovasság támadása nagy sikert aratott és életre szóló barátságot eredményezett a főszereplő, Errol Flynn-nel. A film forgatása legalább olyan érdekes volt, mint az elkészült produkció. Rengeteg kaszkadőr szerepelt a filmben, akik utálták Errol Flynn-t. Túlságosan jóképű volt és túl hamar jutott a csúcsra. Aljas tréfát eszeltek ki a színész ellen: meglazították a lován a nyerget, és amikor fel akart szállni, nyergestől lezuhant a földre.
„Ki volt az a fattyú, aki ezt művelte velem?” - tápászkodott fel a földről Flynn. „Mi van, szépfiú? Talán nem tetszik valami?” - lépett elé a legerősebb kaszkadőr. Errol azonnal neki ugrott. Borzalmas verekedés kezdődött, de végül Flynn kerekedett felül. Azontúl minden dublőr már messziről előre köszönt neki…

David Niven élete legszebb időszakai között tartotta számon a harmincas éveknek azt az időszakát, amikor Errol Flynn barátja lehetett. Közösen házat béreltek Malibu Beach-en, a tengerparton, és hajmeresztő csínyek sorát eszelték ki. Barátságuk a szakma legendás kapcsolatai közé tartozott, egyforma gondolkodásuk, hasonló természetük szorosan összekapcsolta őket. Mindketten rajongtak az élet örömeiért, a nőkért, a kalandokért és szívesen iszogattak baráti körben a tengerpart hűvös homokján. „Errol Flynn mellett bosszankodni lehetett, de unatkozni sohasem.” - nyilatkozta a sztár sok évvel később.

niven - 80 nap alatt.jpg
A második világháború alatt az angol hadseregben teljesített szolgálatot. Leszerelése után csillaga egyre magasabbra emelkedett. Pályafutása csúcspontja az ötvenes évek közepétől a hatvanas évek végéig terjedő időszakra tehető. A király tolvaja (1955) című filmben szerepelt együtt először a pályakezdő Roger Moore-ral, akivel később még két nagysikerű filmet forgatott és jó barátságot kötött.

Egy évvel később ért pályája csúcsára. A 80 nap alatt a Föld körül (1956) című remekbe sikerült szuperprodukció megérdemelt világsikert aratott, a rendíthetetlen nyugalmú világutazó, Phileas Fogg alakja örökre eggyé vált David Niven nevével. A produkció elnyerte a „Legjobb film” Oscar-díját, a színész karrierje pedig üstökösként szárnyalt felfelé. Két évvel később ráduplázott a sikerre: a Külön asztalok (1958) főszerepéért Oscar-díjat nyert.

Elegáns charme, fanyar humor és remek jellemábrázoló képesség jellemezte alakításait. Ritka adottsága volt ahhoz, hogy különböző fajtájú emberek társaságában jól érezze magát. Ahhoz is kitűnően értett, hogy ezekkel az emberekkel megkedveltesse magát. Legjobb barátja Errol Flynn mellett Fred Astaire volt. Hosszú szerelmi viszonya volt a gyönyörű, szőke Grace Kellyvel, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy később Monacóban szívesen látott vendég legyen és Rainer herceget is a barátai közé sorolja.

niven-navarrone.jpg
A hatvanas évek elejétől sikert sikerre halmozott. A Navarone ágyúi (1961) világsikert aratott, a színész pedig jó barátságot kötött a főszereplő Gregory Peckkel. 1964-ben A rózsaszín párduc minden rekordot megdöntött. A Peter Sellers főszereplésével készült vígjáték az idők folyamán világsikerű sorozattá bővült, Niven valamennyi részben játszott. Igazi műfaja a vígjáték maradt: a Dajkamesék hölgyeknek-ben (1964) Marlon Brandóval komédiázott együtt, az eredmény ezúttal is fergeteges siker lett. 1967-ben a Casino Royale című James Bond-paródiában ő keltette életre a 007-es ügynök figuráját.

1968 slágerfilmje A nagy zsákmány bűnügyi vígjátéka volt. A Franciaországban vendégszereplő David Niven alakította a főszerepet, partnerei Jean-Paul Belmondo és Bourvil voltak. Gérard Oury rendező alkotása osztatlan sikert aratott, nemcsak az öreg kontinensen, de a tengerentúlon is lelkes fogadtatásra talált. A nagy vonatrablásról szóló látványos, szórakoztató produkció ma is élvezetes kikapcsolódást nyújt.

A hetvenes évektől már ritkábban jelent meg a filmvásznon, „bánatában” két nagyszerű önéletrajzi könyvet is írt: mindkettő azonnal bestseller lett.

1979-ben a Szökjünk Athénba! című látványos akciófilmben aratott világsikert, partnere, barátja Roger Moore volt. Egy évvel később ismét együtt játszottak A tengeri farkasok (1980) háborús kalandfilmjében. A főszerepet közös barátjuk, Gregory Peck alakította. A film sikerekben bővelkedő, emlékezetes karrierje befejezésének tekinthető. Három évvel később, 1983 július 29-én, 73 éves korában elhunyt. De alakja és filmjei halhatatlanok.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr205383238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása