Filmvilág blog

Szabó Szonja: Ammen

Sajtóközl.

2013. április 25. - filmvilág

ammen.jpgHét éven át, 2005 és 2012 között készült az Ammen című dokumentumfilm, amely egy kis Szatmár megyei falu, Szatmárcseke cigány-sorának életébe nyújt betekintést. Szatmárcseke 1600 fős település az ukrán-román-magyar határon, Magyarország egyik legszegényebb régiójában. A rendkívüli mértékű munkanélküliség folytán a faluban mindennapos a nélkülözés, az emberek közmunkaprogramból, segélyekből élnek. A roma kisebbség létszáma évről évre nő. Az iskoláskorúak közötti aránya jelenleg ötven százalék. Az utca lakói egy amerikai pásztor vezetésével hat évvel ezelőtt „bemerítkeztek” és felvették a baptista vallást. Hozott-e változást a hit az életükbe? Segített-e a boldogulásukban? Mennyire kitartó, mély az istenhitük? Miért fontos a karizmatikusság? Lehet-e a vallás közösség összetartó erő? A film - többek között - ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Az Amment 2013. május 2-án (csütörtök) 19.00 órai kezdettel mutatják be Toldi Mozi nagytermében. A film után 20.00.-kor kerekasztal beszélgetést tartanak a filmről. Vendégek: Szabó Szonja rendező (interjú), Szenczy Sándor baptista lelkipásztor, a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány vezetője, György Péter esztéta, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének igazgatója, Tiba Zsolt református lelkész. A beszélgetés moderátora Veiszer Alinda lesz.

A vetítés ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit az alábbi linkre kattintva lehet elvégezni: http://ammen.hvdprod.com/

Ammen - trailer from Szonja Szabo on Vimeo.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr665246255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása