Filmvilág blog

Elementary – Sherlock-remix remixelve

Ma: Tv2 -19:00

2013. január 26. - Huber Zoltán

elementary0.jpgA világirodalom talán legismertebb nyomozója számtalanszor tiszteletét tette már a vásznon, ám Sir Arthur Conan Doyle klasszikus történeteiből az utóbbi időben még az átlagosnál is több mozgóképes feldolgozás született. Guy Ritchie látványorientált viktoriánus-akcióorgiája után Sherlock és Watson legendás párosát a BBC hibátlan újragondolása repítette a XXI. századba – majd az angol sorozat sikerén felbuzdulva nemrég az amerikai CBS producerei gondolták úgy, hogy megpróbálkoznak az újabb kortárs átértelmezéssel. Míg azonban a brit Sherlock ötletes és friss dekonstrukciója a hagyományos formula értő felfrissítésével egyszerre volt újító és konzervatív, addig a szeptember végén adásba került Elementary (Sherlock és Watson) igen fantáziátlanul nyúl az alapanyaghoz, és szinte semmi érdemlegeset nem kezd a klasszikussá nemesedett receptúrával.

Az eddig látható, fél tucat epizód alapján nagyon úgy tűnik, a tengerentúli verzió kizárólag a legismertebb attribútumok hangsúlyos átrajzolásával próbál figyelmet kelteni, de az alkotók kreativitása kimerül abban a néhány felszíni változtatásban, melyek kihasználatlanságuk okán végül teljesen öncélúvá válnak. Míg az angol közszolgálati csatorna stábja Doyle műveiből építkezve képes volt az egyes epizódokon belül, illetve azokon átnyúlva is fenntartani a kellő izgalmat és feszültséget, addig a külön a Sherlock és Watson számára készült esetek egyetlen nyomozati sémát variálnak, az évadot átfogó történet pedig gyakorlatilag teljes egészében hiányzik. A fő attrakciót természetesen ezúttal is Holmes fantasztikus megfigyelőképessége, illetve a hihetetlenül gyors dedukciós logikájára épülő nyomozati munka bemutatása jelenti - de a meglepően vérszegény megoldási utak, illetve a megfelelő körítések és vibráló ellenpontok teljes hiánya olcsó szemfényvesztéssé fokozza le a bűnesetek felderítését.

A BBC verziója a detektív híres módszerét hibátlanul mossa össze az internet- és mobilfetisizmus biztosította korlátlan információáramlással. Sherlock így nemcsak az angolszász pozitivista hagyomány felsőbbrendűségét, de annak kortárs érvényét is imponálóan demonstrálja: a nyomozó azért válhat ismét irigyelt és kedvelt hőssé, mert szellemi képességei segítéségével a virtuálisan felturbózott tapasztalati masszából még mindig képes elhatárolni, majd a megfelelő logikai láncba illeszteni a releváns információkat. Az adatok, tény-darabkák és érzéki ingerek tengerében fuldokló néző számára az angol szériában látott munkamódszer nemcsak vonzó, de valóságos mentőövnek tűnhet. A Sherlock és Watson alkotói ezzel szemben nem fazonírozzák égetően aktuálissá Sherlock gondolkodásmódját, inkább puszta cirkuszi látványosságként mutogatják hősünk meglepő képességeit. Az egyismeretlenessé egyszerűsített bűntettek megoldásai itt kizárólag a nyomozó gyorsaságán és fanatizmusán múlnak, a megfelelő következtetések levonása az amerikai verzióban korántsem evidens és törvényszerű.

A Sherlock és Watson nem képes érdekessé varázsolni a lineáris nyomozásokat, és megelégszik a meghökkentőnek szánt, ám igen erőltetett ok-okozati láncolatok szimpla bemutatásával. Sherlock villámsebességgel oldja meg a különböző ügyeket, ám a néző sokszor mégis becsapva érzi magát, hisz a kibontakozó levezetések sem összetettségükkel, sem a fordulópontokkal nem tűnnek ki a manapság divatos, a tudományos megfigyeléseket mitizáló bűnszériák ügymenetei közül. Az átlagos eseteket azonban feldobhatnák az izgalmas és ellentmondásos karakterek, ám az amerikai széria legnagyobb hiányossága, hogy szinte teljesen zárójelezi a híres ismertetőjegyeket, de még a főbb szereplők dinamikus viszonyrendszerét is ellehetetleníti.

Az amerikai koncepció a hangsúlyos londoni helyszín helyett az eseményeket New York forgatagába helyezi, ám semmit nem kezd az új várossal, így a Nagy Alma fájóan jellegtelen és észrevétlen statisztája csak a sorozatnak. Míg az angol verzió kreatív önreflexiója folyamatosan árnyalja és humanizálja Holmes szuperhősöket idéző adottságait, addig az Elementary főszereplője egy olyan zseniális, ám kibírhatatlan nyomozó, akit az angol akcentuson és a patinás néven kívül szinte semmi lényeges nem különböztet meg a hasonszőrű kollégáitól. Bár Jonny Lee Miller meggyőző és kellően laza szociopata, a forgatókönyv alapvető hiányosságait nem képes elfedni, így Sherlock sótlan és kétdimenziós figura marad. A legsúlyosabb hibának azonban mégis az alkotók legprovokatívabbnak szánt döntése bizonyult, hisz a női Watson bevezetésével a főhős legfontosabb ellenpontja veszett el.

Elementary.jpg
A vélhetően marketing-szempontból fontos változtatás érdekes módon nem teszi érdekesebbé a páros kapcsolatát, ehelyett szinte teljesen a háttérbe tolja a főhős összetettségéhez és a megfelelő nézői azonosuláshoz kulcsfontosságú barátot. Lucy Liu fakó, már-már kínosan felesleges Watson-figurája kiskutyaként követi hősünket, néha felháborodik Holmes tapintatlanságán, de érdemben szinte semmit nem tesz hozzá a nyomozásokhoz, és még Sherlock lelki világát is csak félgőzzel ápolja. Meglepő, hogy az alkotók eddig nem kezdtek semmi komolyabbat a társ nemének megváltoztatásával: azon kívül, hogy kettő másodpercig meglepetést okoz a híres barátot nőként viszontlátni, Dr. Joan Watson jelenléte gyakorlatilag zárójelezhető.

A Sherlock és Watson kudarca, illetve az angol és az amerikai újrafazonírozások összevetése mindenképpen tanulságos, hisz az eltérések érzékletesen mutatnak rá azokra az alapvető különbségekre, amelyek a jó és a rossz feldolgozásokat elválasztják egymástól. Miközben a BBC stábja pontosan felmérte és átvette az eredeti matéria hatásmechanizmusát, és így képes volt a klasszikus képlet kibővítésére, addig a CBS gárdája megelégedett a felszíni változtatásokkal, de ezzel az alkotók pontosan a szándékolttal ellentétes hatásokat értek el, vagyis fájó unalomba és szürkeségbe fullasztották a legendát. A léc ennél ma már szerencsére jóval magasabban van.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr744902687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

saks 2012.11.12. 14:36:26

Egyetértek, bár én csak a pilot-ot láttam, de az is unalmas és sótlan volt, pedig én sokat vártam ettől a szereposztástól.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.11.12. 15:14:41

eddig se akartam megnézni különösebben, de most elvettétek a kedvemet tőle végképp.

Trigon_ 2012.11.12. 15:22:00

Nagyon jól esik olvasnom, hogy az angol sorozat "Sherlock és Watson legendás párosát a BBC hibátlan újragondolása" nálad is. Jeremy Brett is pompás Holmes, de ez a Benedict Timothy Carlton Cumberbatch – milyen pompás angol név! :-)) – hasonlóképp zseniális. És érdekes módon a modern elemekkel együtt is sikerült a rendező(k)nek megőrizni valami kellemesen archaikus hangulatot. Nem hagyhatom megjegyzés nélkül azt sem, hogy az első két évad 6 (hat) epizódból áll, ilyen bölcs és sikeres döntést amerikai sorozattól már az életben nem fogunk tapasztalni.

Női Watson: menjenek már... Mit akarnak itt is, Mulder és Scully szexualilag determinált pikáns feszültségét? :-) Nem unja még a néző? Pontosabban a producerek? Egy nő és egy férfi nem tud egyszerűen kolléga lenni, ez pofonegyszerű tény. Ja, és ázsiai, hogy duplán polkorr legyen. Kell még egy nagy dumájú néger és egy buzi. Nem tudom, van már? A videó természetesen nem nyitható meg, de sebaj, majd megkeresem a tévében, és felveszek egyet, hogy a reklámokat átugorva és kissé felgyorsítva is megnézhessem. Érdekel a különbség. Kösz az infót, ilyen címről eszembe sem jutott volna, hogy ez az a Holmes-remix amiről már hallottam korábban.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2012.11.12. 15:34:38

Azt nem szabad elfelejteni, hogy az Elementary elsősorban az amerikai nézői igények alapján született meg. Mivel a BBC rögtön megfenyegette az amcsikat, ha ugyanazt az elképzelést követik mint ők a Sherlock-ban akkor azonnal pert zúdítanak a nyakukba. Az évadon átívelő események pedig nem nagyon működnek kint, főleg krimik esetében (esetlegesen félve az első évad bukásától és akkor sohasem derül ki a történet vége) jelenleg talán csak a Mentalista Red John vonala az egyetlen ami megérte a második évadot.

Huber Zoltán 2012.11.12. 15:38:11

@Trigon_: filmvilag.blog.hu/2012/07/12/sherlock_remixed

@chipanddale74: oké, amcsiknak készült a cucc, de a kritika meg a magyar olvasónak :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.11.12. 16:14:20

Kisebbségben leszek, de nekem meg az angol nem jött be. Az amcsi Sherlock hihetőbben teszi a dolgát, az angol túl erőltetett volt.

scorsesefan 2012.11.12. 16:17:59

@Trigon_: nem mondhatnám, hogy szakértő vagyok a dologban, sőt, de amennyire látom: sorozatok évadjai a briteknél hagyományosan sokkal kevesebb részből állnak (ld. Office, Spaced, Misfits,...), míg az amerikaiaknál főleg a kábeles és HBO sorozatokra jellemző, hogy kevesebb rész (és sokszor merészebb tartalommal) egy évad, de még azok is általában legalább 10-13 részesek. Amiban szerintem vagy ilyen sorozatban gondolkodnak vagy minisorozatban.

Oktogon8 2012.11.12. 16:22:21

Alapos kritika, és igen a BBC Sherlock sokkal jobb.
A 3 évad sajnos csak 1 év múlva jön :(

Szerintem Elementary vannak sokkal jobb most futó sorozatok is, amik megérnének egy kritikát
(Luther, Homeland, Boardwalk Empire, Sons of Anarchy, Breaking Bad, Boss, ...)

Trigon_ 2012.11.12. 16:33:47

@Huber Zoltán: Igen, bocs, akkor tehát remix-remix. :-)

@scorsesefan: A másik baj, hogy képtelenek akkor abbahagyni, amikor még jó. Csak akkor csapják le a végét, talán jobb esetben tesznek a végére valami lezárást, például lemészárolják az összes szereplőt, ha már nem hozza a kívánt pénzt. A feleségem nagyon szerette a Vészhelyzetet, de pár évad után azt mondta, hogy ez már híg, ebből már nem kér, és a következő pár évadra már oda se kapcsolt.

scorsesefan 2012.11.13. 09:37:03

@Trigon_: "A másik baj, hogy képtelenek akkor abbahagyni, amikor még jó."

Általánosan nem tudok véleményt mondani, csak látottak, olvasottak alapján, de mondjuk a Drót, a Shield (erről csak olvastam, nem láttam) vagy jelenlegi állás szerint a Breaking Bad is úgy zárul, hogy az utolsó évad is jó. Ez csak egy-két hirtelen eszembe jutott példa, biztos van több is, de valószínű sok/legtöbb esetben igaz az, amit te mondasz. Azt tudom csak mondani - tájékozódni kell, válogatni.
(Egyébként szerintem nem baj, hogy Amiban több részben gondolkodnak, ha ki tudják azt tölteni, és szerencsére azért sok olyan jó sorozat volt/van, ami képes erre.)
süti beállítások módosítása