Filmvilág blog

Szilveszteri Variációk

A Daazo bemutatja

2012. december 31. - filmvilág

variaciok_2.jpgEsztergályos Krisztina Almási Tamás osztályában végzett rendezőként, Variációk című diplomafilmje a legendás balatonszéplaki Ezüstpart Hotelben játszódik. A 28 perces kisfilm, címéhez hűen, párkapcsolati változatokat mutat be olyan színészek segítségével, mint Kovács Patrícia, Elek Ferenc, Szabó Kimmel Tamás, Haumann Máté, Bálint András, Takács Kati, Balla Eszter.

A rövidfilm a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Cinema Film koprodukciójában készült, producerei Bosnyák Miklós és Garami Gábor. „A forgatás néhány napja, amit a kizárólag miattunk nyitva tartó Ezüstpart hotelben töltöttünk az elejétől a végéig felejthetetlen élmény maradt nekem. A helyzet meglehetősen hasonlított Kubrick Ragyogás című filmjére, a tél közepén, egy üres szálloda, odakint jeges-havas szélfúvás és befagyott Balaton.” – nyilatkozta a forgatásról a rendező.

A Variációk 2009-ben a rangos Locarnoi Filmfesztivál versenyprogramjában szerepelt, és elnyerte „A holnap leopárdjai” elnevezésű rövidfilm verseny Ezüst Leopárd díját. A kisfilm ezután sikeresen fesztiválozott, Soriában és Triesztben a legjobb rövidfilm díját kapott, Bilbaóban oklevéllel ismerték el, Marosvásárhelyen Simó Sándor-emlékdíjat nyert, 2010-ben pedig a Magyar Filmkritikusok is az év kisjátékfilmjének választották.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr574989192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása