A Francia Új Hullám Kiadó magyar szerzők esszégyűjteményével köszönti a 82 éves Jean-Luc Godard-t. A kötet Külön bandáról szóló tanulmányából közlünk részleteket, „godard-os töredékeket”. (A tanulmány e rövidített változata a Filmvilág decemberi számában olvasható.) A kötet az Írók Könyvesboltjában már kapható.
A TÖRTÉNET. Franz és Arthur barátok. Franz angoltanfolyamra jár, ott megismerkedik egy fiatal lánnyal. Odile a nagynénje, Victoria házában él, a Párizs környéki Joinville-ben, egy szigeten. Madame Victoria albérlője, Stolz úr temérdek pénzköteget őriz a szekrényében, s Odile óvatlanul beszámol erről Franznak. Franz és Arthur kitervelik, hogy Odile segítségével ellopják a pénzt. A következő angolórán Arthur is találkozik Odile-lal, aki beleszeret. Így már hármasban tervezgetik a rablást. Odile ellenőrzi, hogy a helyén van-e a pénz, miközben a két fiú a közelben várakozik.
Az estét és az éjszakát Arthur és Odile együtt töltik, miután a két fiatalember fej vagy írással kisorsolta, melyikükkel maradjon a lány. Arthur elmondja a nagybátyjának, hogy másnap betörésre készül. Az akció azonban kudarcba fullad, mert Odile zárva találja Stolz ajtaját. Létrát kerítenek a garázsból, a ház oldalának támasztják, de Arthur nem tudja betörni Stolz szobájának ablakát. A férfi dühében megüti Odile-t.
A betörést elhalasztják a következő napra, de mire visszatérnek, a házban – a gyanús létranyomok miatt – már lecserélték az összes zárat. Nincs mit tenni: Arthur pisztolyt fog Victoriára, aki átadja neki Stolz szobájának kulcsát. A pénz nagy része eltűnt, csak egy kis köteg maradt a szekrényben. Arthur a nagynénitől akarja megtudni, hol a többi, de a megkötözött, szekrénybe zárt Victoria addigra halott. A három tettes menekülőre fogja, de Arthur kisvártatva visszatér, hogy meggyőződjön róla: Victoria valóban meghalt-e. Miután Franz meglátja Arthur nagybácsijának a ház felé tartó autóját, ő és Odile is visszafordulnak. Távolról látják, ahogy a kertben Arthur és nagybátyja pisztollyal megölik egymást. Megérkezik Stolz, a ház ajtajában a „feltámadt” Victoria várja. Franz és Odile most már végképp elmenekülnek. Három nappal később ők, a szerelmesek, hajóról nézik a tengert. Délre tartanak. Ennyi a történet, ám Godard-ra jellemzően a film legemlékezetesebb, legfrappánsabb jelenetei többnyire nem ebből a cselekményvázlatból kerülnek ki.
A MŰFAJ. Godard művészetéből különösen kiviláglik, hogy a történet, a cselekmény mennyire nem egyenlő a filmmel. Ami azért furcsa, mert az ő kedvenc rendezőinek, filmművészeti hőseinek tetemes része az amerikai film nagyjaiból kerül ki (Nicholas Ray, Hitchcock, Hawks, Welles és mások), ott pedig a cselekmény (majdnem) mindig kiemelt fontosságú. Amerika ugyanis elsősorban – mai terminussal élve – a műfaji film hazája. De ha jól megnézzük, a Godard-életmű első szakaszának – amelyhez a Dolores Hitchens bűnügyi regénye ihlette Külön banda tartozik – alkotásai jobbára műfaji filmek. Ha még tüzetesebben megfigyeljük: sajátos, godard-i módon „kifordított” műfaji filmek, melyekben az előadásmód, a „színezék” nagyobb szerepet játszik, mint a történet. A Kifulladásig gengszterfilm, „menekülős film”, A kis katona kémfilm, „terroristafilm”, Az asszony az asszony (zenés) romantikus komédia, az Alphaville science fiction, negatív utópia, kémfilm, A bolond Pierrot kalandfilm, road movie. Ha ehhez a besoroláshoz tartjuk magunkat, és visszaidézzük a cselekményét: a Külön banda gengszterfilm, „betörésfilm” (manapság nálunk is elterjedt az angol megnevezés: heist film), egyszerre viszi tovább a Kifulladásig és Az asszony az asszony (háromszög-történet!) vonalát. Mindegyik említett alkotás szerelmesfilm is egyben, e Godard-filmekben az egyik központi téma, a szerelem minden műfajt felülír. Ez a jellegzetesség azonban nála a „műfajkifordításnak” inkább csak tartozéka, messze nem a legfontosabb eleme.
A NARRÁCIÓ. A Külön banda narrátorhangja (magáé Godard-é) négy perc elteltével szólal meg, jelezve a szerelmi háromszög kiindulópontját: „Itt kezdődik a történetem. Két héttel Odile megismerése után Franz kivitte Arthurt Joinville-be, hogy megmutassa neki a házat.” A Truffaut által is igen kedvelt narrátorhasználat az irodalomból, pontosabban a regényből ered, hiszen ott a történeteket írók (vagy egyik-másik szereplő) mondják el. Míg azonban az irodalomban a mesélő a szavak, a mondatok, tehát maga a mű nyelvét beszéli, a filmben ugyanez a módszer irodalmiassá válik, lévén bizonyos mértékig idegen test a képi nyelvben, hiszen a filmművészetnek kialakult a saját, mozgóképes narrációja. E különbség következménye, hogy míg (legalábbis) a (hagyományos) regény beszélője általában belevon a műbe, annak cselekményébe, segíti az azonosulást, a filmben a narrátor alkalmas, sőt szinte kínálja magát arra, hogy kizökkentsen a cselekményből, kommentáljon, megkérdőjelezzen, opponáljon. Godard narrátora kiváltképpen.
ELIDEGENÍTÉS. Hogy radikalizmusa meddig viszi el e tekintetben is, arra eklatáns példát találunk a Külön banda nyolcadik perce táján: „Azoknak a nézőknek, akik most lépnek a moziterembe, néhány véletlenszerű szóval szolgálhatunk: …egy rakás pénz, angolóra, ház a folyónál, romantikus fiatal lány” – mondja. Brecht büszke lenne eminens francia utódjára, tanítványára! Az elidegenítő effektus e példaszerű alkalmazásában ott a film – töredékes, plakát- és szlogenízű, enyhén ironikus – rezüméje, összefoglalása az eddigieknek, előlegzése a továbbiaknak. De ami Godard (és a világ) filmforradalmának kiemelkedő pillanatává avatja a narrátor e mondatát, az a nézőre, a mozira, ennek a filmnek a vetítésére tett utalás. Brecht epikus színháza nem eltitkolni akarta a közönség előtt, hogy színdarabot figyel, hanem – akár azzal az eszközzel is, hogy a színész közvetlenül kiszól a nézőhöz – éppen hangsúlyozni. Godard ugyanezt teszi a maga területén: a film megtekintése közben minduntalan emlékezteti a nézőt, hogy moziban ül (sőt: elkésik!), filmet lát…
Harmat György
A tanulmány rövidített változata a Filmvilág decemberi számában olvasható.
