Kezdetben vala az Ige. És az Ige testté lőn. A test pedig számadattá. Lem, Sparrow, és a megveszekedett bölcsek könyve.
Pater Sparrow vakmerő rendező, kétszeresen is az, egyrészt, mert ahhoz a Stanislaw Lemhez fordult ihletért, akinek műveitől rendre elhomályosult a filmesek éles objektívje, még olyanoké is, mint a Solarist adaptáló Tarkovszkij vagy Soderbergh (hogy Pirx pilóta sufniban barkácsolt, megejtően esetlen magyar űrkalandjairól ne is beszéljünk), másrészt, mert Lem egyértelműen filmre vihetetlen esszéjére, Az emberiség egy percére vetett szemet.
Bátraké a szerencse; az Egy perc az alapjáraton is 180-nal száguldó Lem egyik leggyorsabb meteoritja. Műfajára nézve recenzió, tárgyát tekintve kész átverés, a megkritizált könyv ugyanis nem létezik, mindenestül Lem találta ki. Alkalomadtán a fantasztikum másik szellemóriása, Borges is elszórakozott ilyesmivel, Lem azonban egy egész kötetet rakott össze ál-recenziókból (A képzelet hatalma), és egy másikat – nemlétező könyvekhez írott, de nagyon is valós és szellemes bevezetőkből – Tökéletes vákuum címmel.
Lem esszéjéből megtudhatjuk az Egy perc szerzőit (a természetesen szintén kitalált Johnson-testvéreket) a Guinness rekordok könyve ihlette meg. Az emberiség egy percét akarták felidézni számokba szedve. Minden emberi cselekedet belekerült ebbe a vaskos könyvbe, ami számszerűsíthető. Azt hihetnénk, írja Lem, az efféle adathalmaz éppoly olvashatatlan, mint egy telefonkönyv, de az Egy perc alaposan rácáfol elképzelésünkre, a termelési adatok, földrajzi tények, rekordok listája pusztán érdekes, az emberiség statisztikai átvilágítása azonban több ennél, sokkoló tapasztalat. És mivel az emberi lét, T. S. Eliot rideg summázatában, nem más, mint „születés, szeretkezés és halál”, elsősorban ezek a tények kapnak helyet a páratlan összegzésben. A könyv nem csak az egy perc alatt születettek és elhunytak számát adja meg, de precízen részletezi a különböző halálnemeket, megtudhatjuk mennyien halnak meg infarktusban, májzsugorban, TBC-ben, közúti balesetben, áramütésben, mennyi ember ölnek meg egy perc alatt lőfegyverrel, késsel, kötéllel, méreggel, vagy épp puszta kézzel. Hányan vesznek éhen 60 másodperc alatt, és azt is megtudhatjuk, hogy a túltápláltság, mint halálok, 119 000-szer ritkább. Tudjuk ugyan, hogy a halál az élet része, de nem kell minden percben szembesülnünk vele. Az emberiség egy perce azonban éppen ezzel sokkol: „megtudod, miközben a kutyádat sétáltatod, papucsodat keresgéled, feleségeddel csevegsz, elalszol, újságot olvasol, hogy ezerfejű embertömeg jajveszékel és vívja haláltusáját— minden év, minden hónapjának, minden hetének, minden éjjelének, minden nappalának, mind a huszonnégy órájának minden egyes percében. Ha nem hallod is szüntelen jajveszékelésüket, tudni fogsz róla – bizonyítja a statisztika.” Nem vitás, az Egy perc – a tények könyve, de az igazság könyve-e? És, ha tényleg ez az Igazság – a körülöttünk szüntelenül örvénylő halál átérzése pedig kötelesség –, tudunk-e élni ezzel a teherrel, vagy olyan tudás ez, amely senkin sem segít, viszont rövid úton vesztünket okozná, mert tartósan elviselhetetlen. Olykor – és ez épp ilyen eset – a nem tudás a hatalom. Nem gyávaság e visszakozás, az élet egy percbe sűrített tényei éppoly sokkolóak és átélhetetlenek, mint a pusztulás képei. A szüntelenül buzgó spermagejzír – percenként 430 ezer hektoliter – éppoly kevéssé emberi tény, mint a holtak végeláthatatlan serege. Lem felhívja a figyelmet az Egy perc másik nagy hendikepjére, jó és rossz aszimmetriájára. A rossz könnyebben mérhető, könnyebben foglalható számadatokba, mint a jó. A szellemi lét nem mérhető, és a jóindulat sem, a rosszakarat mindig látványosabb, a rombolás, a pusztulás fotogénebb. Az emberiség egy perce megátalkodottan anyagelvű, a lelki jelenségeket nem tárgyalja, a kizárólag statisztikai vizsgált emberi fajból szükségképpen lesz puszta matéria, húsból, inakból, csontokból álló massza.
„Ha az egész emberiséget egy helyre zsúfolnák össze, háromszázmilliárd liter, azaz nem egészen egyharmad köbkilométer térfogatú helyre lenne szükség. Ez látszólag sok, de gondoljuk meg, hogy a világtengerekben egymilliárd-kétszáznyolcvanöt millió köbkilométer víz van. Ha tehát az egész emberiséget, az ötmilliárd emberi testet, beledobnánk az óceánba, a víz szintje egy századmillimétert sem emelkedne.” A statisztika kegyetlen és embertelen tudomány.
És a látszat művészete, a film nem az? Nem csak az a kérdés, hogyan vihető filmre egy efféle számhalmaz, hanem az is, miféle hatást fejt ki a vásznon az, ami puszta számszerűségében is veszedelmes. Sparrow ott kezdi, ahol Lem abbahagyja, megmutatja, mi történik, ha ez a könyv rászabadul az emberiségre. Egy könyv sorsát csak emberi sorsokban lehet megmutatni, a történet azon az éjszakán indul, amikor felbukkan – szó szerint a semmiből – a titokzatos enciklopédia, az emberiség számviteli főkönyve. A híres milliomos könyvgyűjtő, Al F. Eveson nevezetes könyvesboltjában pár perccel a zárás után titokzatos idegen jelenik meg, Swan Tamel. Röviddel ezután, minden könyv átváltozik eggyé. A hófehér borítókon csak annyi áll: 1. Misztikusnak látszó esemény, pedig csak szimbolikus: ha Az emberiség egy perce valóban minden tudást magába foglal, akkor onnantól minden más könyv felesleges. A film dramatizálja a problémát, ami Lem recenziójában szükségképpen teoretikus marad, valóban a mindentudás könyve-e az Egy, vagy csak egy bizonyos fajta korlátozott érvényű és hatáskörű világszemlélet produktuma és tükre. Sparrow remek ötlete, hogy a kérdést egy nyomozás hivatott megválaszolni. A könyvesboltot ellepik a helyszínelők és a Valóságvédelmi Hivatal ügynökei. Ahol nyomozás folyik, ott bűnnek és bűnösnek is kell lennie. Vagy mégsem?
A fantasztikus esemény – egy könyv lerombolja az emberi világot –, a hagyományos oknyomozó logikával nem érthető meg. A nyomozás kezdettől fogva vakvágányon halad, Phil Pitch, az eladdig zseniális ügynök szinte mindvégig azt hiszi, ha ki tudja nyomozni, ki készítette a könyvet, egyszersmind megoldotta a rejtélyt, és ezzel véget vethet a katasztrófának. Valójában e „bűnügyet” egyetlen módon lehet megfejteni, a könyv elolvasásával és megértésével, az 1, Az emberiség egy perce ugyanis nem a bűn eszköze, hanem maga a bűntett. Miközben Lem – ál-recenziójában – a könyv értelmezésére tesz kísérletet, a film nyomozó főhőse épp az ellenkező irányban halad. Sokáig az az érzésem, hogy a filmtörténet leghosszabb McGuffinját látjuk (ha már a rekordoknál tartunk), és ez bizony újabb istenkísértés Sparrow részéről, mert a figyelmesebb néző idővel el fogja veszíteni az érdeklődését a nyomozás ál-izgalmai láttán. Az árnyékra vetődő nyomozó, és a félresiklott nyomozás mérsékelt – de közérthető – izgalmai helyett igazából a narrátor és a próféta (a Lemből és Hamvasból összegyúrt Swan Tamel), viszi előre a cselekményt. Pontosabban a szövegértelmezést. Mire eljutunk a film első percétől az utolsóig, feltárul („apokalypto”) előttünk a Könyv, a maga elszabadult és fékezhetetlen grandiozitásában. Sparrow mozgóképének ez a legbravúrosabban megoldott része, a valódi archív felvételekből szuggesztíven megvágott szöveges-képes narrációból Az emberiség egy percének minden lényeges jellemzőjét megismerjük. Éppúgy, mint Lem ál-recenziójából. Vagyis a kísérlet sikerült, Sparrow megfilmesítette a megfilmesíthetetlent. És innen nézve válik érthetővé mi is lenne a látszólag felesleges nyomozás dramaturgiai szerepe: a tömény szövegértelmezés csak az esszében, Lem ál-recenziójában kézenfekvő és természetes módszer, a mozi levetné magáról a színtiszta filozófiát. Az álkrimi álizgalmai (mi tagadás, jobban örültem volna valódi kriminek, és valódi izgalmaknak) ráadásul az elmúlt évek egyik leggazdagabban elképzelt fantasztikus közeljövőjének tereiben zajlanak (operatőr: Tóth Widamon Máté, látványterv: Lányi Fruzsina, Pater Sparrow, Varga Judit), a kép(zelet) realizmusa hitelesíti a képtelenséget. A film végül egy ironikus fordulattal megáll a végső magyarázat előtt, a néző nem tudja meg, amit oly vehemensen hisztériával kutatott a lángeszű nyomozó, ki is írta a könyvet. A nyomozó is megvilágosodik, és a „valóság védelmét” inkább a szeszélyes és számszakilag besorolhatatlan álmokra cseréli. Amikor a mindentudás hübrisze kipukkan, onnantól rükvercben halad az idő, a tudás almájából a nemtudás körtéje lesz, az édenből kiűzetésből pedig beűzetés a Gyönyörök Kertjébe. Persze csak egy elillanó pillanatra.
Lem és Sparrow története szerint a minutum, amelyben a mindentudás mohóságától űzött emberiség boldogan magára ismer a milliárdnyi kartotékadatban, az a bizonyos egy perc egyben az emberiség utolsó egy perce lesz.
És persze a ráismerés pillanata, miszerint Az 1, a Könyv – a modern anyagelvű kor bibliája, a statisztikába fordított Genezis, a számokban explodáló Apokalipszis – a végítélet könyve. Kezdetben vala az Ige. És az Ige testté lőn. A test pedig számadattá. A világ így ér véget, nem bummal, hanem statisztikával, megszámláltattunk és kevésnek találtattunk.
Schubert Gusztáv
1 – magyar, 2009. Rendezte: Pater Sparrow. Írta: Stanislaw Lem műve alapján Pater Sparrow és Góczán Judit. Kép: Tóth Widamon Máté. Zene: Szesztay Dávid. Szereplők: Mucsi Zoltán (Phil Pitch), Sinkó László (Swan Tamel), Kerekes Vica (Maya Satin), Mácsai Pál (Al F. Eveson), Balázs Zoltán (Richard Lance). 91 perc.
