A racionális oknyomozás detektívfenoménját csak a hangos film tette igazán népszerűvé a mozikban.
Sherlock Holmes élt, sőt él és élni fog – legalábbis misztikus kultuszának hívei, a Sherlock Holmes-szekta beavatottjai szemében. Őket az adeptusok rendíthetetlen hite teszi képessé arra, hogy gondolkodásukban és cselekedeteikben mintegy spiritualizálják, s így átjárhatóvá tegyék azt a logikai határvonalat, amely valóságos személy és költött irodalmi alak (azaz: tény és fikció) között húzódik. Sokan vannak: tömegével zarándokolnak el a londoni Baker Street 221/b. számú házhoz (itt nem lakott – mivel sohasem létezett – Sherlock Holmes), megtöltik a világban sokfelé működő Sherlock Holmes Társaságok üléstermeit, szent szövegként olvassák, jósjelek után kutatva, a múlt, jelen és jövő rejtélyeinek kulcsát keresve, életének és tetteinek krónikáit, spiritiszta szeánszokon idézik meg szellemét, s kegytárgyként őrzik arcmásának, a jellegzetes pipás-sapkás sziluettnek, s kedvenc ruhadarabjainak, elsősorban a híres fejfedőnek turista-szuvenírként tömeggyártott másolatait. Azaz úgy viselkednek, ahogy az irodalmi kultuszok hatása alá kerülve viselkedik az ember: Veronában áhítatosan megbámulja az erkélyt, ahol sohasem zajlott le a sohasem élt Rómeó és Júlia erkélyjelenete, Dublinban elzarándokol a Clanbrassil Street 52. számú házhoz, amelynek homlokzatán emléktábla emlékeztet arra, hogy itt született Leopold Bloom, Joyce Ulyssesének hőse, aki, lévén kitalált személy, sem itt, sem máshol nem születhetett meg.
Az ír szülőktől Skóciában született orvosdoktor, Arthur (később, a búr háborúról írott munkáinak érdemei alapján lovaggá ütött, tehát: Sir Arthur) Conan Doyle (1859–1930) teremtményét nem véletlenül övezi a kultikus tisztelet és rajongás: Sherlock Holmes irodalmi megszületése után – A bíborvörös dolgozószoba (A Study in Scarlet, 1887) című Conan Doyle-regényben szerepelt először – hamarosan modern tömegkulturális mítosszá vált. Homályba borította teremtőjét, függetlenedett meséjétől, újabb és újabb feldolgozásokban éli tovább életét mind a mai napig. Alighogy megjelent a színen, máris utánozták, többnyire paródiák formájában. J. M. Barrie – Conan Doyle barátja, Pán Péter figurájának megteremtője – már 1893-ban paródiát írt róla, A megboldogult Sherlock Holmes címen; nem sokkal később Mark Twain 1902-es A Double-Barrelled Detective Story-jában figurázta ki Holmes nyomozási módszereit.
Mindez csupán előjele volt a Sherlock Holmesról szóló apokrif feldolgozások valóságos áradatának, amely száz év multán sem mutatja az elapadás jeleit. Ezek többféle receptre készülnek. Gyakran a történetekből kihüvelyezhető Sherlock Holmes-életrajz egyik vagy másik homályos pontja szolgál kiindulással. Például a legeslegelső Holmes-történetben (Botrány Csehországban) megjelenő Irene Adler titokzatos figurája, akinek sikerül túljárnia Holmes eszén: vele regények tucatjai foglalkoznak, melyekben Holmes titokban elvett feleségeként, sőt gyermeke anyjaként jelenik meg. (Holmes fiát John Lescroart Holmes fia (1986) és Raszputyin bosszúja (1987) című regényében Auguste Lupának hívják, aki később – sejtetik a regények – Nero Wolfe-re változtatta a nevét. Laurie R. King 2009-ben megjelent regényében, A méhek nyelvében szerepel egy Damian Adler nevű festőművész, aki Holmes és Irene titkos viszonyának a gyümölcse.)
Egy másik recept: az apokrif iratokban Sherlock Holmes gyakran találja magát szemben a tömegkultúra más mitikus figuráival. A sort alighanem Maurice Leblanc 1905-ös novellája, a Sherlock Holmes túl későn érkezik nyitotta meg, amelyben Sherlock Holmesnak Arsène Lupinnel, az úri betörővel kell felvennie a harcot. Azóta se szeri, se száma a regényeknek és elbeszéléseknek, amelyekben együtt szerepel Drakula gróffal, Dr. Jekyllel, Fu Manchuval és a többiekkel. Kim Newman Anno Dracula (1992) című regényében Drakula Nagy-Britannia uralkodója, s a hatóságok a vámpír-rezsim ellen szót emelő Holmes-t egy sussexi koncentrációs táborba zárják.
Történelmi alakokkal is dolga támad a zseniális amatőr detektívnek. A nyolcvanhat éves Holmes Churchill utasítására a náci Németországban keresi egy szörnyű titok nyitját Sam North A Nibelungok átka (2005) című regényében. A tibeti Jamyang Norbu regénye, a Sherlock Holmes mandalája: a hiányzó évek (1999) lapjain az Indiában és Tibetben kalandozó Holmes a Dalai Lámával találkozik.
És Holmesnak természetesen foglalkoznia kell korának legnagyobb bűnügyi rejtélyével, Hasfelmetsző Jackkel is. Mégpedig számtalan változatban: belekezdeni sem érdemes azoknak a regényeknek és elbeszéléseknek a felsorolásába, amelyek lapjain Sherlock Holmes a whitechapeli gyilkosságok rejtélyére igyekszik fényt deríteni. De mindenképpen megemlítendő John Lennon, a popzene világából ismert angol szerző Anne Duffield példátlan ecsete című elbeszélése, amelyben „Serló Holmész” és hűséges barátja, „doktóber Watsora” próbálják megállapítani „Hasfejlesztő Jack” vagy – más néven – „Hajmeresztő Csekk” kilétét. (Az eredetileg 1965-ben megjelent szürrealista-dadaista szövegblődli magyar nyelvű változata az Égtájak 1971 gyűjteményben olvasható, Révbíró Tamás ihletett fordításában.)
Ennek a sikernek, a páratlan korabeli népszerűségnek és a még ennél is páratlanabb utóéletnek nyilván számos oka volt, beleértve természetesen a véletlen szerencsét is. A lehetséges okok közül kettőt mindenesetre érdemes futólag érinteni.
Az egyik ok műfaj- és sajtótörténeti. A bűnözés születésétől fogva témája az újkori elbeszélő-irodalomnak (már Daniel Defoe is írt ilyen témájú regényeket a XVIII. század első évtizedeiben), de a novella-terjedelmű bűnügyi elbeszélés műfaja (a hőstípust, a hatósággal hol békés és törvényes egyetértésben dolgozó, hol veszedelmes külön utakon járó amatőr detektívet is beleértve) ekkoriban, az 1880-as, még inkább az 1890-es években kristályosodik ki végleg, s válik egyben igen népszerűvé. Conan Doyle kétségkívül a műfaj úttörője volt – egyetlen fontosabb előképe Edgar Allan Poe bűnügyi történeteiben, s Poe amatőr detektív-figurájában, C. Auguste Dupinben ismerhető fel. Sherlock Holmes irodalmi beérkezésének az évtizede, az 1890-es évek Londonja egyébként egy új típusú sajtótermék, az illusztrált magazin diadalának is tanúja: tucatnyi ilyen képes újság jelenik meg, s hozzájuk csatlakozik az 1890-ben induló Strand, amelyben 1891 és 1892 között napvilágot lát és zajos sikert arat a Sherlock Holmes-történetek első szériája (az 1893-as könyvváltozatban a Sherlock Holmes kalandjai címet kapja a sorozat). A siker nem kis részben a műfaj és a publikációs forma szerencsés találkozásának volt köszönhető – a novellákkal ellentétben Conan Doyle két korábbi Sherlock Holmes-regénye, A bíborvörös dolgozószoba (1887) és A Négyek jele (The Sign of Four, 1890) visszhangtalan maradt.
Conan Doyle úttörő volt, de nem volt egyedül. Nagyjából ugyanebben az évtizedben kezdődik el, részben már az ő példáját követve, egy sor bűnügyi szerző pályafutása: a korszak magazinjai rendszeresen közlik olyan kiválóságok detektív-történeteit, mint például A vörös pimpernel-ről és magyar őseiről ismert Orczy bárónő, vagy R. Austin Freeman, akinek detektív-hőse, Dr. Thorndyke elmeélben bízvást felveszi a versenyt Sherlock Holmes-szal. Valami azonban el is választja Holmes figuráját riválisaitól, s egyben fölébük is emeli, különösen mitikus potenciál tekintetében. Az 1890-es évtized ugyanis Angliában nem csupán a képes magazinok és a bűnügyi történetek évtizede volt, hanem a dekadenciáé és a dekadens irodalmi rémségeké, Oscar Wilde és a Dorian Gray arcképe (1891), illetve Bram Stoker és a Drakula (1896) évtizede is. Ez a korhangulat – az élet- és természetellenesség kultusza, a műviség hitvallása, a pozőrség étosza – éltetni ugyan nem éltette Sherlock Holmes alakját, de mindenképpen nyomot hagyott rajta. A férfitársaságban remeteként élő agglegény, aki a megoldhatatlannak látszó bűnügyek megoldásában találja meg az őt egyedül stimuláló élményt, s ha épp nincs kéznél ez az ajzószer, kokaint injekcióz magába; akit a maga természetellenes és emberfeletti adottságai kizárnak a normalitás világából, és szembeállítanak a Dr. Watson-féle derék átlagemberekkel; akit sápadt arcszíne, arisztokratikusan aszténiás alkata, szeszélyes viselkedése és különc öltözködése – bizarr sapkája (a deerstalker hat) és nagygalléros köpönyege (az Inverness cape) – késő-viktóriánus dandyvé avat – a dekadens Művészlét, a haláltól megjelölt Szuperember-sors nem is olyan nagyon távolról Dorian Grayre és Drakula grófra emlékeztető megtestesítője is.
Takács Ferenc írásának második, Sherlock Holmes filmes pályafutását feldolgozó fele a Filmvilág archívumában olvasható.
