Magányos férfi érkezik a vadnyugati kisvárosba. Térdig jár a sárban, szemébe húzott cowboy-kalapja alól csak borostás arca és vakító kék szemei látszanak. Koporsót húz maga után, amelybe a gépfegyverét rejtette…
Ugye, ismerős képsorok a mozirajongók számára? Talán mondanunk sem kell, hogy minden idők legsikeresebb olasz westernje, a Django bevezető jelenetét idéztük fel.
Rendezője, Sergio Corbucci realista, kegyetlen, mítoszromboló vadnyugati filmekkel írta be a nevét a mozi aranykönyvébe. Noha a makaróni-western egyik legnagyobb mestereként tündökölt, a sokoldalú művész más műfajokban is sikert sikerre halmozott. Elsősorban habkönnyű vígjátékokkal váltott ki osztatlan rajongást. A szórakoztatófilm nagymestere három évtizeden keresztül ontotta a világsikerű produkciókat. Ma – különös módon – a Terence Hill-Bud Spencer páros avatott rendezőjeként él a köztudatban. Utolsó legnagyobb sikereit ugyanis a felejthetetlen duó közreműködésével aratta.
Az olasz mozi egyik legtehetségesebb rendezője 1926.december 6.-án, Rómában született. Közgazdasági Egyetemet végzett, majd újságíró lett. Mivel mindig is rajongott a moziért, rövidesen szerencsét próbált a Cinecittában. Aldo Vergano rendezőasszisztense lett,- önálló rendezőként 1951-ben mutatkozott be (Mentsétek meg a lányomat!). Rövidesen rátalált igazi, testhezálló műfajára, a vígjátékra, és sorozatban ontotta az akkori legnépszerűbb komikus – Toto – főszereplésével készült bohózatokat. Csaknem féltucatnyi, kimagasló sikerű komédia (Toto,Peppino és az édes élet,1961, A két törzsőrmester, 1961, A monzai szerzetes, 1963) után az akkoriban divatos, kosztümös, történelmi szuperprodukciók avatott rendezőjeként vívta ki a közönség és a kritikusok elismerését. A Romulus és Remus (1962) és a Spartacus fia (1962) évekig volt nagy kedvenc az olasz mozikban.
Az Egy maréknyi dollárért (Sergio Leone, 1964) világsikere után, egyszerre eltűntek a mitológiai szuperprodukciók: helyükbe a megújult, realista spagetti-westernek léptek. Leone „Dollár”-trilógiája megújította a műfajt, a minden képzeletet felülmúló siker az olasz westernfilmek hihetetlen dömpingjét indította el. 1963 és 1969 között 300-nál több, évente átlag 60 vadnyugati produkció készült a Cinecittában. Új sztárok születtek: a jóképű, akrobata ügyességű Giuliano Gemma, a népszerű Terence Hill-Bud Spencer páros, a vakító kék szemű Franco Nero, nem utolsó sorban pedig Leone állandó hőse, az amerikai Clint Eastwood.
Szinte természetes módon, Sergio Corbucci is azonnal átváltott a westernre. 1966-ban a Djangóval egycsapásra az olasz mozi legnagyobb egyéniségei közé emelkedett. Mítoszromboló, kemény westernje – Leone filmjeihez hasonlóan – szakított az amerikai vadnyugati produkciók idealizált, sokszor édeskés világával. A történetben a hősök ápolatlanok és csúnyák voltak, a hajdani, romantikus Vadnyugat keserű, kegyetlen világgá változott. A címszereplő, Franco Nero neve örökre eggyé vált a kultikus figuráéval, Corbucci pedig új dimenziókba emelte a korábban, sokszor jogosan alábecsült műfajt. A koporsót húzó hős története osztatlan kritikai- és közönségsikert aratott, az olasz mozi egyik mérföldköveként tartják számon a mai napig. Franco Nero ezzel a filmmel lett egy csapásra világsztár, a nézők millióinak kedvence. A film pedig abban a kivételes megtiszteltetésben részesült, hogy tantárgy lett a Los Angeles-i Színművészeti Akadémián.
Számtalan koppintása és egy hivatalos folytatása készült, Corbucci azonban nem rendezett több Django-filmet. A világsiker hatására, hollywoodi felkérések tucatjaiban válogathatott. A Navajo Joe (1967) már amerikai-olasz koprodukcióban készült, Burt Reynolds főszereplésével, aki egy félvér indián alakított a filmben.
Miközben a világ a Volt egyszer egy Vadnyugat (1968) sikerétől volt hangos, Corbucci, – ugyanebben az évben, – elkészítette a Vadnyugat romantikus dicshimnuszának ellenfilmjét. A Jean-Louis Trintignant és Klaus Kinski főszereplésével készült A halál csendje (1968) a mítoszromboló vadnyugati filmek egyik mérföldkövének számít. Ebben a filmben minden szabály felborul, minden a feje tetejére áll. A gonoszok győznek, a jó főhős pedig elbukik. Az igazságtalanság diadalmaskodik a tisztesség fölött. A vadnyugati film minden ismert sémája visszájára fordul, az egykoron romantikus világ kegyetlen, véres mészárszékké változik.
Sergio Corbucci élete legnagyobb teljesítményeit a western- műfajában aratta. De ahogy teltek az évek, a vadnyugati film is lassan kiment a divatból, és a veterán mester is más műfajokra váltott. 1966-ban elkészítette Victor Hugo klasszikusának, A nevető ember-nek a filmváltozatát (a főszerepet Jean Sorel alakította). Majd nagysikerű, habkönnyű vígjátékokkal szórakoztatott tovább, valamennyiben az akkori legnagyobb sztárok – Vittorio Gassman, Ugo Tognazzi, Alberto Sordi – tündököltek. A Mi közünk a forradalomhoz? (1973) és a Kicsi, de szemtelen (1982) Vittorio Gassman parádés alakítására épült, a Zugügyvéd zavarban (1977) című komédiában Ugo Tognazzi és Nino Manfredi sziporkázott. A Nápolyi krimi (1979) Marcello Mastroianni és Ornella Muti jutalomjátéka volt.
A hetvenes évek végén a Terence Hill-Bud Spencer sztárkettős fénykorát élte. Minden filmjük világsikert aratott, nevük önmagában biztosította a kasszasikert. Állandó rendezőjük – E.B. Clucher – mellett Sergio Corbucci-val készítették legemlékezetesebb vígjátékaikat. Sikeres együttműködésük nyitánya az 1978-as …És megint dühbe jövünk volt, majd egy évvel később, Terence Hill a Szuperzsaruban (1979) bizonyította, hogy egyedül is megáll a lábán. A páratlan páros Corbucci-nak köszönheti legnagyobb sikerét: a Kincs, ami nincs (1981) minden nézettségi rekordot megdöntött, nemcsak Európában, de a tengerentúlon is. Az egzotikus, csendes –óceáni szigeten forgatott fergeteges komédia után, a Sing-Sing (1984) lett az év sikerfilmje, Adriano Celentano főszereplésével.
A népszerű énekes már a hatvanas évek végétől rendszeresen szerepelt a filmvásznon. Tucatnyi bombasiker után, ekkoriban – a ’80-as évek elején – már a legnagyobb filmsztárok élvonalába tartozott. (Emlékeznek még a kedves olvasók a nálunk is hihetetlen sikerrel vetített, Őrült római vakáció (1981) című vígjátékra, amelyben a szépséges Ornella Muti-val alakított felejthetetlenül kedves párost?)
Corbucci a nyolcvanas években is folyamatosan ontotta tovább a világsikereket. Alkotásaiban a nagyszerű színészi játék mellett, kiemelkedő helyet kapott a zene: szinte minden filmjének kísérőzenéje sláger lett. Filmjeinek forgatókönyvét is ő írta, leggyakrabban öccsével, Bruno Corbucci-val közösen, aki szintén filmrendezőként dolgozott. Néhány cím további sikerei közül: Paranormális fenomén vagyok (1986), Alberto Sordi főszereplésével, Tegeződve (1985), Johnny Dorelly-vel, Rimini, Rimini (1986), Ambrosio felügyelő napjai (1988), Ugo Tognazzi címszereplésével. Utolsó filmje a Hölgyek fegyverben (1990) volt, – ezzel a fordulatos bűnügyi történettel búcsúzott szeretett közönségétől a kivételesen tehetséges művész.
Sergio Corbucci 1990. december 1.-én hunyt el. Mindössze 64 évet élt.
