Filmvilág blog

Az Álombrigáddal és a Moziklippel folytatódik a Bizottság-filmklub

Vetítés

2011. október 24. - filmvilág

2011. október 25. (kedd) 18 óra

 
Álombrigád (r.: Jeles András, 1985, 107 perc, színes)
 
Főszereplők: Rátonyi Róbert, Szirtes Ádám, Patai István
 
A történetmesélés bizony nehéz dolog, így hát a mesélőnek többször is neki kell rugaszkodnia, hogy elkezdődjön a film. Oláh Gyula szocialista brigádvezető álmában a portás megmotozza a gyárkapun kilépő Lenint. Ezek után úgy dönt, hogy brigádjával színre viszi Gelman Prémium című darabját, mert a mű lényegretörően fejezi ki mindazt, amit a körülöttük lévő világban tapasztalnak. Az előadás megszervezése azonban egyre több nehézségbe ütközik.
Jeles András korszakalkotó filmjét a Kádár-kori Magyarországról, amint elkészült, betiltották, és csak 1989-ben mutathatták be.

Vendég: Gelencsér Gábor esztéta

 
2011. november 8. (kedd) 18 óra

Moziklip (r.: Tímár Péter, 1987, 74 perc, színes)

Főszereplők: a 80-as évek magyar pop és rock ikonjai


A kertmoziszerű díszletben rövid zenés keretjátékkal összefűzve egy-egy klipnyi időt kapnak a bemutatkozásra a hazai popzenei és underground együttesek és énekesek. Mind a tizennyolc klip képi-nyelvi asszociációkkal, filmnyelvi ötletekkel játszó, a dalok mögöttes tartalmát feltáró vagy leleplező kerek filmetűd, amelyek sorában Révész Sándor, Varga Miklós, Somló Tamás, a Z’Zi-Labor és mások dalai mellett helyet kap Sziámi két száma, Kőnigh és a Ciklámen, Kentaur, Korom Attila és Laár András egy-egy klipje is. Az etűdök egészéből hol melankolikus, hol ironikus, de vigasztalanul szomorú korkép bontakozik ki.

Vendég: Tímár Péter rendező

 

Bestia bestia látlak” - A Bizottság-kiállításhoz kapcsolódó filmklub a Műcsarnokban (2011. szeptember 6.- december 13.)

A 70-es, 80-as évek közérzetéről ad gazdag és tanulságos körképet ez a filmválogatás, amelyben 1969-től 1993-ig készült kísérleti és dokumentumfilmek, kis- és nagyjátékfilmek, kultfilmek és elfeledett művek szerepelnek, a Diorissimótól az Álombrigádig, az Extázis 7-től 10-ig című beatfilmtől a Rocktérítőig. Itt-ott megjelenik a Bizottság is, feltűnnek arcok, elő-előbukkannak az underground jól ismert figurái, a két évtized pop- és szubkultúrájának ikonjai, de a filmekben kibontakozó társadalmi körképben a hétköznapok jellegzetes alakjai és problémái is főszerephez jutnak.

A filmklub vetítéseire bérlet váltható (6000 Forint), mellyel a vetítés előtt a Bizottság kiállítás is ingyenesen megtekinthető!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr343325840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása