GNÓMEÓ ÉS JÚLIA – Shakespeare klasszikusa 3D-ben, kerti törpékkel. [előzetes]

CSAK SZEXRE KELLESZ – Bár az utóbbi időkben a Reitman családból inkább a fiú, Jason aktív (Juno, Egek ura), a Szellemirtók és az Ovizsaru rendezője, Ivan Reitman sem vonult még vissza. Új filmjében Natalie Portman és Ashton Kutcher próbálja ki, hogyan működik, működik-e egyáltalán a szex szerelem nélkül. [előzetes] 

A Filmvilág kritikusa szerint: Ha fel is tűnik néha egy-egy rózsaszín zátony a Natalie Portman és Ashton Kutcher főszereplésével készült filmben, Ivan Reitman rendező ütős poénokkal lavírozza át a veszélyes pontokon a történetet. (Parádi Orsolya kritikája a márciusi Filmvilágban lesz olvasható.)

LONDON BOULEVARD – Rendezőként is bemutatkozik a Tégla Oscar-díjas írója William Monahan. Ezúttal sem saját anyagból dolgozik, Ken Bruen regényét adaptálta. Colin Farrell egy börtönből szabaduló nehézfiút alakít, aki próbálna jó útra térni, és egy színésznő (Keira Knightley) testőreként kezd dolgozni. További szereplők: David Thewlis, Anna Friel, Ray Winstone, Ben Chaplin. [előzetes] 

A Filmvilág kritikusa szerint: Hiába a tisztességes anyagkezelés és a rendező egészen eredeti (és abszurdba hajló) ötlete a lezárásra, a stílus hiányát semmivel sem pótolhatja. (Roboz Gábor kritikája a márciusi Filmvilágban lesz olvasható.)

EGY JOBB VILÁG – Két zűrös családi hátterű kamaszfiú összefog, hogy az őket terrorizáló iskolatársakat drasztikus módszerekkel megbüntessék. Eközben egyikük apja egy afrikai menekülttáborban egy másféle civilizációs konfliktussal szembesül. Susanne Bier (Hogy szeretsz?, Testvéred feleségét...) filmjét idén az Akadémia a legjobb külföldi film díjára jelölte, megérdemelten. [előzetes] 

A Filmvilág kritikusa szerint: Bier (és írótársa, Anders Thomas Jensen) továbbra is halmozza a súlyos családi tragédiákat. Ami ezúttal megmenti a filmet a giccses melodrámától, az a gyerekhősöknek a „díszítő elem” funkcióját jócskán meghaladó, önálló jelenléte. (Vajda Judit kritikája a februári Filmvilágban olvasható.)

FEHÉR NÁSZÉJSZAKA – Két éve már vetítették a Titanic Fesztiválon Baltasar Kormákur tragikomédiáját, amely gyakorlatilag a Csehov-féle Ivanov modernizált verziója. Főhőse egy irodalomprofesszor, Jón, aki feleségül akarja venni fiatal barátnőjét, de valójában még előző házasságán sem tudta túltenni magát. Csehov és Kusturica találkozása Izlandon. [előzetes]

HÁROM MAJOM – Három évvel Cannes-i bemutatója után érkezik meg hozzánk a török Nuri Bilge Ceylan filmje, amelyért a legjobb rendező díját vehette át a fesztiválon.[előzetes] 

Ne láss! Ne hallj! Ne szólj! A három majom, Nuri Bilge Ceylan új filmje egy mai török család drámájába sűríti a cinikus ősi bölcsességet, amely ugyan minden korban megkönnyíti az életvezetést, mivel vak az erkölcsre, süket a bocsánatra, és torokra forrasztja az igazságot, ám mint láthatjuk, üresség, önmegvetés, boldogtalanság jár a nyomában. A Távolság, és a Klíma művészi sikere után a rendező fordított a korábban követett dramaturgia irányán, és szinte a bűnügyi filmek élességével indítja történetét. A választási kampány előtt álló politikus az éjszakai országúton elgázol egy embert, a sofőrje kellő fizetség és a családjának juttatandó anyagi támogatás fejében elvállalja, hogy börtönbe vonul helyette. A hazugság hazugságot, a vétek vétket szül, s az addig harmonikus kötésben élő családi hármas, az érett szépségű feleség, az egyetemre fel nem vett, kallódó nagyfiú és a büntetését letöltött apa egyre inkább engedelmeskedik a három majom felszólításának, egyre mélyebbre süpped az őszintétlenség mindnyájuk számára fájó közegébe. Mindenki látványosan szenved, a tengerrel együtt a lelkük is háborog. A bűnügyi feszültség átadja helyét a meglepő belső fordulatokat hozó, csendes pszichológiai haddelhaddnak, a digitális kamera szürke, nyomott légkörű, súlyos képei vizuálisan is kifejezik ezt a vihar előtti atmoszférikus feszültséget. (Részlet Létay Vera Cannes-i beszámolójából)

A Filmvilág kritikusa szerint: Az eredeti foglalkozását tekintve fényképész Ceylan pazar színkompozícióval, hosszú snittekkel és statikus kameramunkával mesterien érezteti azt, amire színészei legfeljebb teátrális alakítással lennének képesek. (Schreiber András kritikája a februári Filmvilágban olvasható.)