Filmvilág blog

Diplomatavadászok a Dunán

Don’t shoot me, I’m just a man!

2010. augusztus 30. - a.n.

Egy újonnan induló magyar sorozat mindig nagy érdeklődésre tart számot, sajnálatos módon azonban általában nem erényei miatt, hanem mert az esetek nagy többségében bőséggel tálalja kis országunk lakosságának a fikáznivalót. Bizony van miért vinnyogva vihogni a tévék előtt, a nemes televíziós forma hazai keretek közt ugyanis évtizedek óta képtelen kitermelni egy színvonalas szériát, vagy a díszlet hungarocell, vagy a sztori szörnyű, vagy a dialógok rémségesek (ez szinte mindig igaz), vagy a színészek iszonyatosak, vagy a snittelés amatőr, de általában mindez egyszerre hasítja ketté a tévékészülékeket és az előttük ülők rekeszizmait. Summa summarum: Murphy törvénye, mely szerint, ami elromolhat, az el is romlik, hatványozottan érvényes a hazai szappanoperákra. Nincs ez másként a Duna TV legújabb, Diplomatavadász című 20 perces epizódokból álló csodájával sem; de ne legyünk igazságtalanok, a hír, mely szerint az Álom.net című opusért felelős direktor hozza majd tető alá, alaposan megelőzte – pozitív fejlemény, hogy ennek tükrében sokkalta rosszabb dolgokra számítottunk annál, mint ami a sorozat 2x20 perces pilotjában történt.

Persze mindezek csak a felületi problémák, alapjáraton maga a koncepció tűnik riasztónak: 20 perces kis részek 3 barátnő mindennapjairól mesélnek, a hölgyek történetesen szinglik és pasikra vadásznak. Oh-la-la, az alkotóknak senki nem szólt, hogy 2006-ban, azaz 4 évvel ezelőtt nem véletlenül zárták le a Szex és New Yorkot, kifogyott belőle ugyanis a szufla. A szinglilétet alapvetően kísérletező kedv jellemzi, amit a nagy sikerű amerikai sorozat kívülről-belülről, elölről-hátulról kitárgyalt, különböző szempontok mentén – lássuk be, a férfi az férfi, a nő pedig nő, mind az Ó- mind pedig az Újvilág metropolisában. A szériatípus alapfelállása az, hogy a nők elkötelezetten hajkurásszák a nagy őt, de az egyik defektes, a másik nem hajlandó ülve pisilni, a harmadik szolid pszichopata, a negyedik meg papucs. Mindez kiderül a kávézóknak álcázott ötye-klubokban, vagy éppen két cipővásárlás és egy gyantázás között; a jelenség és a sztorik érdekesek, esetleg tanulságosak is, – nem minden nő ilyen locsifecsi és ítélkező, de tény, hogy a hajlam megvan rá.


A Diplomatavadász azonban – hogy szó ne érje a ház elejét – keretek közé szorítja a témát és itt rúgja ki maga alól a sámlit. Ebben a sorozatban a hölgyek ugyanis – a pilot alapvetése szerint legalábbis – csak egy körből válogatnak, diplomatákra vadásznak. Az egy dolog, hogy a sújtó minőség miatt sok-sok ember alázza magát a stáblistán való jelenlétével, az viszont már végképp szomorú, hogy az alkotók a saját figuráikat degradálják le hozományvadász hisztérikákká, és csak remélni tudjuk, hogy végül mindenkinek megjön az esze és a szíve, és ezek a karikatúrák végül a sarki pékbe vagy egy jóravaló csaposba szeretnek majd bele. Mindenesetre biztos mindenki befizetne arra, hogy lássa, mit szólna az átlag, öntudatos 21. századi nő, ha elkészülne egy olyan sorozat, ami férfiakról szólna és „Nagymellvadász” vagy „Titkárnővadász” címet viselné.


Diplomatavadász - magyar, 2010. Rendező: N. Forgács Gábor. Írók: Szélesi Sándor, Fekete Fruzsina, Szkurka Szilvia. Kép: Mayer Zoltán. Zene: Szűcs Norbert. Producer: Sallay Edina. Szereplők: Gubík Ági (Nóra), Szűcs Kinga (Eszter), Sallai Nóra (Rebeka), Miller Zoltán (Ákos), Labancz Lilla (Dia), Incze Idikó (Anna).

A sorozat epizódjai a Duna TV honlapján is megnézhetőek: első és második rész.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr42259094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kelta 2010.08.30. 17:54:15

„Nagymellvadász” :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

"Mindenesetre biztos mindenki befizetne arra, hogy lássa, mit szólna az átlag, öntudatos 21. századi nő, ha elkészülne egy olyan sorozat, ami férfiakról szólna és „Nagymellvadász” vagy „Titkárnővadász” címet viselné."
Az átlag az szerintem leszarná, de a hivatásos kisebbségvédők biztos föl lennének háborodva.

droidkiller 2010.08.30. 20:35:11

@kelta: én egy "Dubajozók" című sorozatot látnék szívesen, amiben a playmate-ek meg a magyar topmodellek arab világban megejtett körútjait lehetne követni. igazi dramedy-téma, itthon megy a (mű)csillogás ezerrel, címlapfotók, bulvárhírnév, aztán mennek ki kurvának a perverz olajsejkekhez. elég nagy kontraszt. :D

kelta 2010.08.31. 11:50:31

@droidkiller: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Na arra én is kíváncsi lennék, de lehetne benne arról is szó, hogy mit meg kell tenniük azért, hogy a TV - műsorokba bekerülhessenek
/vezethessenek.

Meg lehetne egy ilyen kőkemény, realista sorozat a magyar celebek drog és alkohol fogyasztási szokásairól. Igazi drámai téma, lehetne benne szó Pataky és a kokain kapcsolatáról, meg Tóth Gabiról, aki olyan kemény rocker, hogy a barátaival néha megiszik egy - egy pezsgőt(!!!!). A címe lehetne mondjuk "Buci és a Haverok".

Beyonder 2010.08.31. 13:05:46

@kelta: ez már egy kicsit off, de muszáj ide is beszúrnom, mert nagyon szép sztori
tv2.hu/frizbi_hajdu_peterrel/video/visszalep-a-szuzesseget-arulo-lany

Beyonder 2010.08.31. 13:13:02

@Beyonder: Annyira mégsem off, erről szól ez a sztori is:

>>>Na arra én is kíváncsi lennék, de lehetne benne arról is szó, hogy mit meg kell tenniük azért, hogy a TV - műsorokba bekerülhessenek
/vezethessenek. >>>>

Micimedwe 2010.09.01. 18:45:25

Őszinte elképedéssel nézem, hogy mit keres egy ilyen sorozat a Duna TV-n, amely idáig az igényes filmkínálatról volt közismert. Valaki nagyon részeg lehetett, amikor aláírta a szerződést.

salsa kapitány 2010.09.02. 17:21:40

Egy újságíró képességeiről mindent elárul, ha a "degradál" szó után úgy érzi oda kell írnia a "le" szócskát (utolsó bekezdés). Ledegradál mi? Tanulj meg írni kedves a.n.!

a.n. 2010.09.02. 17:29:34

Szalsza kapitány! inkább nem írok többé. köszi

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2010.09.02. 19:21:40

@a.n.: Nem szeretnék ledegradáló lenni, de az azért nem olyan egyértelmű igény Obersturmbannführer Szalsza részéről...

seas3.elte.hu/delg/publications/modern_talking/salamon-valasz.html

Idézet Nádasdy Ádámtól (a nyelvtudomány kandidátusa):

"Amikor azt mondjuk: e mögött a ház mögött, az egyik mögött logikailag fölösleges. Ha azt mondjuk: A gyerekek boldogok, a boldog végén az -ok fölösleges, hiszen a gyerekek többes szám révén már jeleztük, hogy többen vannak: elég lenne A gyerekek boldog. Ha elkezdenénk úgy beszélni, hogy A gyerekek boldog, A kacsák úsz, A zenészek játszott – ez örvendetes nyelvjavulás volna, mivel fölösleges elemektől szabadultunk meg? Vagy nyelv­romlás? De miért? A leellenőriz, kihangsúlyoz, ledegradál alakokban az igekötő semmivel sem fölöslegesebb, mint a kétszer kitett mögött meg a kétszer kitett többes szám. A nyelvek annyira tele vannak fölösleges dolgokkal, hogy a szakember megállapítja: a fölöslegesség fogalma nem használható a nyelvi elemzésben, tehát nincs."
süti beállítások módosítása