Filmvilág blog

Dot.com

Mozipremier

2010. április 08. - filmvilág

A Dot.com legfőbb erénye, hogy Portugáliában, azon belül Dornesben forgatták. Egy látványban csak a mi Duna-kanyarunkkal vetekedő folyó félszigetén, a csodálatos 800 éves városkában. Még így is, hogy csak a vásznon látjuk, lenyűgöző élmény Dornesban lenni - amely a filmben az Agua Alta névre hallgat. A névre korábban már rátette a kezét egy spanyol multi, és bejegyezte mind brand nevet. Tekintve, hogy a portugálok majd száz évig nyögték a spanyol iga alatt, a nemzeti érzés is felhorgad azokban, akik nem adják a falucska site nevét, és nem engednek az ásványvizes multi nyomásának. A site-ot egy az odavezető út tervezésén munkálkodó külsős, egy mérnök, hozta létre, aki mintha száműzetését töltené a folyó kanyarulatában.


Luís Monteiro Galvão Teles filmjének az alapkonfliktusa - a falu küzd a globális hatalom ellen, kiáll saját értékei mellett – számos filmből (Lápvidék gyermekei, Feltámadás Makucskán) ismerős. A multi csinos nővel is támad. Elena (a kiemelkedő María Adárez) a magyar társadalom módjára széthúzó közösségben nem csak barátokra talál. A Novo Cinema időszakában induló Galvão Teles filmje, mint minden ilyen film: édesbús. Egy kicsit olyan, mint a portugálok legfőbb kulturális java, a fado. (Galvão Teles maga is nagy fado rajongó, Fado Blues című filmje sikeres volt, producer-cégének is Fado Film a neve.) A falu kiharcolja magának a mentőhelikoptert, a tetőjavítást, a Viagrát, és a közutat is. Egy barátom angol nagyapja mondta egyszer, hogy Afrikában nem lenne közút és vasút, ha ők angolok nem lettek volna ott. Mire a barátom megkérdezte tőle, biztos, hogy szükségük is volt rá. Akinek kétségei lennének, hogy a civilizáció és a globalizáció, a tetőantennák és a közút egy kis, festői falu előnyére válnak, az feltétlenül nézze meg a filmet. Még ha nem is ez bizonyította be, hogy lesz portugál film az immár 101 éves Manoel de Oliveira halála után is.


Kolozsi László



Dot.com – portugál, 2007. Rendezte: Luís Galvão Teles. Írta: Suzanne Nagle. Kép: Miguel Sales Lopes. Zene: Guy Farley. Szereplők: Joao Tempera (Pedro), María Adanez (Elena), Marco Delgado (Victor), Isabel Abreu (Ana). Gyártó: Fado Filmes / Alta Produccion / Zanzibar Films. Forgalmazó: Anjou Lafayette. Feliratos. 119 perc.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr821903754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása