Filmvilág blog

A hetedik szállítmány

Premierek a héten

2010. január 27. - Baski Sándor

TOY STORY – JÁTÉKHÁBORÚ 1-2. – A régebbi filmek 3D-be konvertálása és újra bemutatása bomba üzlet a stúdiók számára -- gyakorlatilag engedély a pénznyomtatásra.  A 3D-őrületből természetesen a Pixar sem akar kimaradni. Legújabb produkcióikat (WALL-E, Fel!) már ebben a formátumban készítették el, ahogy az idén júniusra időzített Toy Story 3-hoz is kell majd a speciális szemüveg. Ennek apropóján kerül most mozikba az első két rész háromdésített verziója. Hogy mennyit ad hozzá a harmadik dimenzió ezekhez a filmekhez, erősen kérdéses (a Fel! például hagyományos 2D-ben is tökéletesen élvezhető lett volna), de egy próbát talán megér. 

SZÖKŐHÉV – Amerikai romantikus komédia Amy Adams-szel. Nem láttuk.


SZÁLLÍTMÁNY – Antal Nimród második hollywoodi megbízatása. Az Elhagyatott szobához hasonlóan sajnos ezúttal sem dolgozhatott igazán jó forgatókönyvből (az írónak, James V. Simpson ez az első munkája -- meg is látszik rajta), de kihozta az anyagból a maximumot. A történet szerint egy páncélautó biztonsági őrei önrablást próbálnak megkísérelni, a tervbe azonban - hogy-hogynem - hiba csúszik. Antal a hollywoodi filmektől szokatlan alapossággal és ráérős tempóban vezeti be a főszereplő karakterét és ügyesen fokozza a feszültséget. Neki, illetve Andrzej Sekula (Kutyaszorítóban, Ponyvaregény) képeinek köszönhetően a Szállítmány fajsúlyosabb filmnek tűnik, mint amilyennek a szerény történet alapján ígérkezne.

ARMORED – amerikai, 2009. Rendezte: Antal Nimród. Írta: James V. Simpson. Kép: Andrzej Sekula. Szereplők: Matt Dillon, Laurence Fishburne, Columbus Short, Jean Reno. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 88 perc.



A hét bemutatója:  A HETEDIK KÖR

Sopsits Árpád lételméleti kalandfilmjének sorsa meglehetősen hányattatott: eredetileg a 2008-as Filmszemlén vetítették volna először, de nem készült el időben, majd a decemberi mozis premier is elmaradt, a 2009-es Szemle után pedig a kritikák többsége néhány rövid mondattal letudta a filmet. Pedig A hetedik kör ennél jóval többet érdemelne: bátor, sőt vakmerő alkotás, amelytől valószínűleg kényes témája (gyereköngyilkosság) miatt tartottak a forgalmazók és kritikusok. (A filmről még a tavalyi Szemle előtt beszélt a rendező a Filmvilágban, de spoileres volta miatt kizárólag a film után ajánlom az elolvasását.)  A bemutató érdekessége, hogy a filmet az M1 már leadta, így várhatóan nem fogják a nézők megostromolni a mozikat (persze erre a tévés premier nélkül se lett volna nagy esélye.)

A hetedik kör - magyar, 2008 - Rendezte és írta: Sopsits Árpád. Kép:  Győri Márk. Zene: Erdélyi Péter és Tóth Péter. Szereplők: Trill Zsolt (Gábor atya), Csuja Imre, László Zsolt, Danyi Judit, Szakács Eszter, Létay Dóra (Melinda anyja). 107 perc
 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr11706729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

v_lad 2010.01.27. 20:01:42

A A HETEDIK KÖR - cikk részletben a 'beszélt' link nem működik!
süti beállítások módosítása