A múlt héten megrendezett filmkritikusi beszélgetés első napján Oliver Baumgarten, a német Schnitt magazin főszerkesztője számolt be a filmkritika jelenlegi fogadtatásáról Németországban. A helyzet hasonló, mint hazánkban, a kritika nem teljesíti be hivatott funkcióját, ízlésformáló szerepét: 2006-ban például hiába írtak elismerően Tom Tykver Parfümjéről a kritikusok, és hiába fejezték ki nemtetszésüket a Vágyakozás (Sehnsucht) című film iránt, a német mozilátogatók az utóbbira váltottak többen jegyet.  Mi tehát az ítészek feladata a megváltozott helyzetben, egyáltalán mik a kiúthoz vezető lehetséges megoldások?

A kritikával ellentétben a német film „jól érzi magát”, egy év alatt közel 170 produkció készült, a legkülönbözőbb műfajokban, mint a horror vagy a kísérleti film, és akkor még a művekre jellemező stílusbéli sokszínűséget nem is említettük. A jó közérzet okát a kilencvenes években új irányt vett filmpolitikában kell keresnünk, mely nagyobb támogatást nyújtott a feltörekvő rendezőknek. 2007-ben pedig egy filmtámogatási alap és a széles infrastruktúra segítette a német alkotókat műveik elkészítésében, mellyel olyan külföldről érkezett nagy filmes nevek, mint Tarantino, Polanski vagy Frears is éltek. A Schnitt magazin főszerkesztője szerint a német film tehát virágzik, azonban ebben az eufóriában nem osztozhat a szó szoros értelmében vett kritika, mely filmtörténeti összefüggésében, és esztétikai oldalról vizsgálja a filmet, mint a kommunikációs formát. A napilapok tárcarovataiban szereplő írások ezzel ellentétben többnyire egyszerű ajánlók, melyek csak az alkotást, mint terméket hivatottak reklámozni, olykor egy-egy sztárral készült interjúval megtoldva azt. A szerkesztőknél pedig hiába kopogtatnak az elhivatott kritikusok, a napilapok nem kívánnak szakembereket alkalmazni, helyettük saját, filmekben kevésbé jártas munkatársaikkal írattatják meg az ismertetőket.

Baumgarten szerint a filmkritikának viszont nem mérhető hasznot kell hoznia, hanem épp ellenkezőleg, kulturális többletértékkel kell szolgálnia. Kiút lehet a tanácstalanságból, ha a kritikus olyan filmekről is ír, melyek nehezen jutnak el a nagyközönséghez (akárcsak, ahogy azt a Filmvilág nyomtatásban megjelenő és online változata is teszi), így a világ mozgóképes termésének rejtett darabjaihoz is közelebb kerül az érdeklődő. Egy másik lehetséges megoldás lehet, ha a kritikus videóban értékeli az általa kiválasztott filmet, így az elemzésre szánt jelenetek (mint képi illusztrációk) akár bemutatásra is kerülhetnek. A szerda esti előadáson résztvevők is megtapasztalhatták a filmre vett beszámolók élményét a Szemtől szemben (Auge in Auge) című százévnyi német mozgóképtörténetet bemutató dokumentumfilmen keresztül, melyben olyan neves alkotók vallottak kedvenceikről, mint Tom Tykwer vagy Wim Wenders.

És hogy kik a megbízható filmes szakemberek, akikre az elemző írásokra fogékony olvasók számíthatnak? Baumgarten szerint két alapvető feltételnek kell megfelelniük: széles filmtörténeti ismeretekkel kell rendelkezniük, és természetesen elengedhetetlen, hogy dolgozzon bennük a kedv, hogy filmekről írjanak.