A Filmvilágban nem szoktunk olvasói leveleket közölni, azon egyszerű oknál fogva, hogy nincs elegendő hely rá, illetve mire megjelenne a reakció, már aktualitását is vesztené a téma. Nem szeretnénk viszont, hogy a színvonalas hozzászólások elsikkadjanak, ezért, ha érkezik olyan levél, amely esetleg más olvasónk számára is érdekes lehet, azt itt a blogban (a szerző beleegyezésével) leközöljük. A tovább után Stefkovics Ádám szociológus hallgató illeti kritikával a júniusi Filmvilág egy cikkét.
Tisztelt Szerkesztőség!
Alábbi levelem néhány kritikai megjegyzést tartalmaz a június havi Filmvilág oldalaival kapcsolatban, azon belül is a cigánysággal kapcsolatos cikkek, és döntően Bori Erzsébet írásáról.
Előzetesen szeretnék leszögezni pár dolgot, és kérem, ennek fényében olvassák a levelet!
Gondolom már rögtön felmerült a gyanú Önökben, hogy egy felháborodott-cigányozó levéllel állnak szemben, de erről szó sincs! Ellenkezőleg. Szociológus hallgatóként mélységesen elszomorít a cigányság magyarországi helyzete, az országban egyre elviselhetetlenebb gyűlölet és szembenállás. Főleg emiatt igen nagy örömmel láttam, hogy a június havi Filmvilág felütötte a témát, méghozzá ’fő témaként’ (a probléma mégoly szembeötlő, és aktuális jellege ellenére is nagy öröm). Tisztelem Önöket, hogy az - Örkény Antalék által is tárgyalt – médiumok gyáva, felelősséget semmi szín alatt nem vállaló közegében, egy reményadó és példaértékű közösségként állást mernek foglalni egy égető társadalmi kérdés ügyében, felismervén a népszerűségükből adódó lehetőségeket; felelősséget (pláne annak ellenére, hogy azért ez nem elsősorban a filmlapok feladata lenne). Ezt szerettem volna a priori előre bocsájtani.
Remek a Sára interjú, remek az Örkény-Szalai interjú, a Bori Erzsébet cikk viszont sajnos szerintem nem éri el a megszokott szintet. Egy nagyobb érvelési hibát emelnék csak ki, de véleményem szerint több, nem kellően megalapozott (értéktelített) állítást tartalmaz az írás.
Idézem: „Ami az integrációt illeti: erősödnek az olyan hangok, hogy a romák nem akarnak, és nem tudnak beilleszkedni, több száz éves jelenlétük története az integráció totális kudarcának története. Ez egész egyszerűen nem igaz.” Igen figyelemfelkeltő, direkt állásfoglalás, az olvasó által – teljes joggal – várt bizonyítás, vagy legalább bizonyos fokú alátámasztás azonban sajnos teljesen elmarad. A továbbiakban ugyanis a szocializmus nehézségeit, valamint a rendszerváltásból adódó, a cigányok magyar társadalomból való egyre gyorsuló kiszakadását említi a szerző (munkaerő piac átalakulása). A munkaerőpiac átalakulása, és más tényezők, melyek a cigányság eleve hátrányos helyzetét tovább mélyítették azonban igen csekély kapcsolatban állnak a romák integrációs hajlamával, és semmiképp sem magyarázzák azt. Kissé sarkosan megfogalmazva, ha csak a hátrányos helyzetükből következtetnénk az integrációval kapcsolatos attitűdjeikre, akár azt is mondhatnánk, hogy: ugyanúgy elképzelhető, hogy nagyon is szeretnének integrálódni, de a borzalmas szociális helyzetből (és egyebekből) adódóan nem megy nekik, mint, hogy eleve nem is nagyon akartak beilleszkedni. Egy percig se gondoljuk, hogy bizonyossággal állíthatjuk: a társadalom által eléjük állított akadályok szülték az integrációs hajlam gyengülését, s nem az utóbbi volt már eleve igen alacsony szinten. Roppant fontos ez ügyben tehát az időbeliség kérdése, enélkül nyilván nem tudjuk meghatározni egyáltalán mi az, ami befolyásolhat, mit (függő-, és független változó). Anélkül, hogy bármelyik oldalra helyezkednék, csak szeretném érzékeltetni mennyivel bonyolultabb a kérdés, mint amilyennek sokan gondolják, és igen óvatosan kéne fogalmazni. Zárójelben még hozzátenném, hogy az azért ráadásul egy igen nehezen védhető álláspont, miszerint a cigányság története nem az integráció totális kudarcának története lenne – ez ugyanis független attól, hogy kiknek/miknek tulajdonítjuk az okokat, és legalább akkora kudarc ez a társadalomnak, mint a cigányságnak. A cikk filmes oldala ezzel szemben – ahogy megszokhattuk – remek, és így utólag úgy gondolom talán szerencsésebb lett volna, ha nagyobb hangsúlyt kap, és kicsit kevesebb az „értékelő” oldal. Záró szavakként így ír a szerző: „Nem vagyok szociológus, csak filmkritikus…”. Véletlenül sem azt akartam érzékeltetni, hogy egy filmkritikusnak nem kéne belemásznia egy ilyen kényes témába, vagy nem kéne véleményt nyilvánítania. Erről szó sincs, pont az lenne a cél, hogy mindenki nyilvánítson véleményt. Valószínűleg azért tűntek fel a hibák, és azért ragadtam klaviatúrát, mert ezt mind egy olyan újság lapjain olvastam, mint a Filmvilág. Én megszoktam Önöknél a rendkívül magas színvonalú újságírást (mind stílus, tudás, szellemesség tekintetében), mely messze kiemelkedik az írott sajtó világából (és egyáltalán nem is csak úgy tekintek újságíróikra, mint egyszerű filmkritikusokra). Egy ilyen környezetben úgy gondolom természetes, hogy sokkal jobban szemet szúrnak az esetleges tévedések, pontatlanságok.
Tisztelettel,
olvasójuk: Stefkovics Ádám
