Madarász Isti raftingos kalandfilmjében minden megvan, amit a tévés forma megkíván és az ötvenöt perces időkeret megenged.
A legyőzhetetlenek – magyar tévéfilm, 2013. Rendezte: Madarász Isti. Írta: Hegedűs Bálint és Madarász Isti. Kép: Marosi Gábor. Szereplők: Sztarenki Dóra (Gabi), Mátyássy Bence (Tomi), Szabó Simon (Győző). 55 perc.
Vetítik: m1 - 23:05
Madarász Isti az MTVA tévéfilmes pályázatán nyert 63 millió forintból készítette el első egészestés filmjét, A legyőzhetetlenek című ifjúsági kalandfilmet. A Morális bypass, az Előbb-utóbb és a Superdigital című kisfilmek rendezője műfaji érdeklődésű alkotó, a fantasztikum és az időcsavarok megszállottja, tervezett első nagyjátékfilmje is egy időugrós sci-fi (Hurok), sőt, kicsit még az országimázs-filmjei is eljátszanak az időmúlással (time-lapse). A legyőzhetetlenekben viszont az idő csupán az akciófilmes határidő-dramaturgia erejéig nyer jelentőséget, mint ahogyan maga a film is inkább Madarász tisztességesen elkészített tévés munkáinak sorát (Barátok közt, Hacktion) gyarapítja, semmint szerzői indíttatású vállalkozásaiét. Vállaltan leegyszerűsített, de izgalmas, drámai történet, látványos kulisszákkal: hat fiatal rafting túrára indul, ahol baj bajt követ, és a teljesítménytúra kihívásai életmentő akcióba csapnak át. A klasszikus csoportdinamika, az egoista profi és a kétkedő laikusok szembenállása és a romantikus szál révén minden szükséges elem a helyén van a filmben, mint ahogy a szereplők, kiváltképp a Terápia tornászlányaként ismert Sztarenki Dóra, a rendezőként és színészként is dolgozó Szabó Simon és az eddig főként színházi munkái alapján ismert Mátyássy Bence. A hiteles alakításokat működőképes dialógusok és a jó arányérzékkel kitöltött 55 perces játékidő egészítik ki. Megvan benne az ifjúsági kalandfilm predesztináltsága (eleve elrendelt happy end), de egyszerű, keresetlen szimbolizmusa a vadvízi közegtől a felnövés-történet rituáléjáig tökéletesen megállja a helyét. Az expedíciókról szóló drámák és kalandfilmek (például a hegymászó-filmek) többségével szemben nincsen magasabb szintű tétje: hősei csupán egy hétvégi kaland kedvéért indulnak neki a vizeknek, sem megszállottság, sem a nagybetűs Ismeretlen felfedezése nem a céljuk, a kényszerű erőpróba és a halálközeli élmény mégis új területekre, önmaguk felfedezéséhez vezet (felnövés-történet). A film semmit nem áldoz fel a közérthetőség oltárán, a konfliktus pontosan körülhatárolt, hősei ártatlan, törékeny fiatalok, akikért mindenki csak szurkolni fog, törvényszerű megmenekülésüket pedig már jó előre beígéri a film visszafogottsága (semmi explicit, semmi brutális). A legyőzhetetlenek konvencionálisan fogalmaz és pontosan betartja a műfaji szabályokat, az akción és a vadromantikán túl pedig nem is kíván többet nyújtani.
A hazai ifjúsági film megújulásának egyik kulcskérdése, hogy a zsánerre hagyományosan jellemző naivitásból (vagy épp: jólneveltségből) mennyit engedhet meg magának, amikor a célközönséget nagyjából úgy képzelhetjük el, hogy az amerikai és brit tévés teen flick-ek, az önironikus Glee, a nagyszájú Skins, a Disney-csatorna és Stephenie Meyer világa között kapcsolgat. Anélkül, hogy olyan szélsőségesen rebellis filmeket vennénk példának, mint mondjuk a Spring Breakers, elmondható, hogy a mainstream tinisorozatoknak és -filmeknek karakteres világa, domináns stílusa van, tempójuk és szabadosságuk pedig jócskán meglódult. A kérdés tehát az, vajon mennyire kifizetődő vagy közönségbarát ebben a műfajban a konzervativizmus, vagy éppen az egyedi látásmód visszafogottsága. Túlzás volna minden tévéfilmen Török Ferenc szerzőiségét (Koccanás, Apacsok), vagy éppen annyi drámaiságot számon kérni, amitől A vizsga kiválóan megállta a helyét a mozivásznon is, ugyanakkor A legyőzhetetlenekből talán éppen a hozzáadott érték hiányzik ahhoz, ami a rendező korábbi munkáinak ismeretében nem megalapozatlan elvárás: hogy több legyen becsületes iparos munkánál.
Kovács Kata
