Red Cliff – kínai, 2008. Rendezte: John Woo. Írta: Guanzhong Luo  regényéből  John Woo, Chan Khan, Kuo Cheng és Sheng Heyu. Kép: Lu Yue, Zhang Li. Szereplők: Chang Fengji, Tony Leung, Takeshi Kaneshiro.  150 perc.
Vetítik: Story4 - 22:25

John Woo szűk két évtizednyi önkéntes száműzetése után Kína legnagyobb történelmi eposzával tért vissza szülőhazájába: a kétrészes Vörös szikla a valaha készült legdrágább kínai filmek egyikeként a legsikeresebb kínai film lett otthonában, világszerte helyreállítva alkotója közelmúltbeli fiaskóktól tépázott renoméját. Az i.sz. 208-ban lezajlott legendás folyami ütközet históriájának monumentális feldolgozásához Woo ezúttal sem a történelemkönyveket választotta kiindulópontul: miként az 1970-es években forgatott hongkongi wuxiáinál, ismét a szépirodalmi és népi hagyományok (ez esetben a Három Királyság Románca című hőseposz) jóval drámaibb alapanyagaihoz fordult, hogy filmre vigye nemzete látványos válaszát Hollywood Trójájára.

Korszaknyitó művében már a történetválasztás is azt sejteti, hogy a hazatért rendező egyelőre nem kíván a pekingi kormány propaganda-gyárosaihoz csatlakozni. Szemben a nemzetegyesítés nagy ideáját történelmi példákkal fényező hőseposzokkal, a Vörös szikla Kína három részre szakadásáról mesél, amelyet az önös politikai célokat követő északi diktatúra ellen fellépő déli tartományok nemes ellenállása okoz – sőt mi több, míg az agresszor Cao Cao szerepében a pekingi filmgyártás színészikonja, Chang Fengji feszít, addig a déli (fő)hősöket rendre hongkongi (Tony Leung) és tajvani (Takeshi Kaneshiro, Chang Chen) sztárok formálják. A korosodó mester azonban nem csak régi hitvallását, de jellegzetes formanyelvét és tartalmi kézjegyeit is megőrizte: a négy és fél órában arányosan elosztott négy ütközet – mozgalmas tömegjelenetei ellenére – az emberfeletti tábornokok bravúros montázsokkal felstilizált magánakcióiként jelenik meg, a két déli hadvezér együttműködése a hajdani heroic bloodshedek ambivalens Tao-felállását idézi, sőt a történelmi hűség sárba tiprása árán Woo még emblematikus mexikói felállását is becsempészi a fináléba. A régi rajongók azonban nem csupán szívmelengetően ismerős képsorokban idézhetik fel emlékeiket (a fehér galamboknak immár dramaturgiai funkció jut, az első ütközetben pedig egy csecsemővel a karban végrehajtott akciósorozat is helyet kap), de ráismerhetnek Woo töretlen humanizmusára is, amit az álomgyári évek nem puhítottak giccsgyanússá és nem keményítettek acélosan cinikusra: a Vörös szikla ismét egyazon hitelességgel beszél az elkerülhetetlen széthullásról és az ellene folytatott harc értelmébe vetett sziklaszilárd hitről.

Varró Attila