A tévénézők egy része talán tisztában van vele, hogy ha mozifilmet néz a televízióban, akkor nem az eredeti képet látja (kivéve, ha alul és felül két fekete csík keretezi a filmet). Azt már kevesebben tudják, hogy pontosan hogyan (és kik) szabják át úgy a szélesvásznú moziképet, hogy „beleférjen a tévébe”, és hogy ezzel a néző mit veszíthet. Erről szól Varró Attila írása, amely a szeptemberi számunkban indult Filmiskola-sorozat részeként jelent meg.

Míg az európai tévétársaságok jobbára hajlandók voltak begyömöszölni a csonkítatlan filmképet a kicsiny tévédobozba, udvariasan elnézést kérve a „képernyő alsó és felső szélén látható keskeny fekete csíkért”, addig az Egyesült Államokban technikai hibának vagy vétkes pazarlásnak érezték a sötét képernyőszegmenst. A Fox ezt a dilemmát oldotta meg egy zseniálisan egyszerű húzással: amennyiben a filmkép széleiből vágjuk le azt a bizonyos negyedet, harmadot, a veszteség kevésbé tűnik fájdalmasnak (vagy akár észrevétlen marad) – csupán arra kell ügyelni, hogy mindig a megfelelő helyen tanyázzon az 1,33-as keret. Így aztán a televíziós átíráskor egy technikus gyakorlatilag újrakeretezi az egész filmet, beállításról beállításra kiválasztva a képmező azon területét, ahol a történet szempontjából legfontosabb esemény folyik – legjobb esetben a film producerének felügyelete alatt, de többnyire megteszi egy kétoldalas levél is a stúdiótól („Miss Monroe-nak mindig benne kell lennie a képben, Miss Bacallból szükség esetén elég a fél arca is”). Tekintve, hogy ez az áldozat egy Cinemascope-filmnél már durván az eredeti kép felét (pontosan 44%-át) jelenti, a „pan-and-scan” eljárást akár a hadászatban ismerős „search-and-destroy” kifejezésre is keresztelhették volna – a szükséges legkisebb rosszként azonban megteszi, amíg nem ütközik az alapmű esztétikai vagy dramaturgiai célkitűzéseivel. Azaz a mozgókép formai eszköztárát tudatosan alkalmazó műveknél a lehető legritkább esetben.

A leírtakat alátámasztandó az alábbi (magyarul feliratozott) videóban Martin Scorsese, Michael Mann és más rendezők mesélik el, hogy az úgy nevezett pan-and-scan eljárás miért jelenti az eredeti alkotás megerőszakolását, és mit veszít az a néző, aki a filmeket csonkolt verzióban kénytelen megnézni. 

A „pan-and-scan” eljárás pusztító hatását kiválóan lehet demonstrálni a Szárnyas fejvadász nyitójelenetén.

Bónusz: Sydney Pollack a saját filmjein mutatja be ugyanezt. (Ehhez sajnos nincs magyar felirat.)