Filmvilág blog


Bemutató előtt Buvári Tamás első nagyjátékfilmje

2017. október 24. - Bilsiczky Balázs

Szeretföld címmel, közösségi finanszírozással készítette el első nagyjátékfilmjét Buvári Tamás, akit főként az előző évtizedben forgott rövidfilmjei, többek között a 2002-es Velencei Biennálén is bemutatott Posztkatona, vagy a 2006-os Filmszemle kísérleti és…

Tovább

„Mindegy mi az, csak igaz ne legyen” - Beszélgetés Király Jenővel (1943-2017)

73 éves korában elhunyt Király Jenő, Balázs Béla-díjas filmesztéta, egyetemi tanár, a hazai filmes gondolkodás legendás alakja. A Mozifolklór és kameratöltőtoll (1983), a Frivol múzsa (1994) és A film szimbolikája című nyolckötetes tanulmány szerzője utolsó interjúját a Filmvilágnak adta még 2013…

Tovább

„Az Európai Unióban nincsenek jedik” - BeszélgetésTóth Csabával

Tóth Csaba politológus könyvéből kiderül, miben tévedett a Jedi Tanács, és miért kerültünk közelebb a Star Trek fantasztikus világához.A sci-fit, a fantasyt élvezzük, de ritkán vesszük komolyan. A sci-fi politológiája (Athenaeum Kiadó, 2016) politikaelméleti, hatalomtechnikai szempontok alapján…

Tovább

„Filmek fejben” – Beszélgetés Dragomán Györggyel

Eljutott a magyar mozikba is Dragomán György világsikert arató regényének brit adaptációja. Az íróval A fehér király bemutatója kapcsán beszélgettünk a korai filmes élményeiről és  az adaptáció nehézségeiről. Az interjú első része (vagy ha úgy tetszik, a kivágott részek) az alábbiakban olvasható, a…

Tovább

„Egyik filmem sem volt megúszós vállalkozás, ez sem az” - Beszélgetés Enyedi Ildikóval

A Testről és lélekről a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a fesztivál fődíját, az Arany Medvét, a FIPRESCI (Filmújságírók Nemzetközi Szövetsége) díját a Versenyprogram legjobb filmjének, az Ökumenikus Zsűri fődíját a Versenyprogram legjobb filmjének és a Berliner Morgenpost…

Tovább

„Nálunk több a női rendező, mint Hollywoodban”

Rokhsareh Ghaem Maghami filmje egy afgán menekült lányról szól, akinek minden vágya, hogy rapper lehessen.  A filmesek forgatás közben úgy döntenek, hogy segítenek Sonitának, és megmentik attól, hogy a család pénzért kiházasítsa őt. Az iráni rendezőnővel a 13. Verzió Nemzetközi Emberi jogi…

Tovább

„Mindenki a maga szintjén nyomorog” - Beszélgetés Thuróczy Szabolccsal

„Az élet ha nem is könnyebbé, de súlytalanabbá válásával a színészet is súlytalanabbá vált, nem képvisel már akkora erőt.” Thuróczy Szabolcs, az HBO Aranyélet című sorozatának családfője, Till Attila Tiszta szívvel című nagyjátékfilmjének egyik főszereplője, Pintér Béla és Társulatának alapító…

Tovább
süti beállítások módosítása