Míg John Michael McDonagh előző filmje, a szintén Brendan Gleeson főszereplésével készült (és szintén remek) A Guardista komikusan trágár nyelvezete, abszurd szituációi és politikailag következetesen inkorrekt humora okán első ránézésre könnyen rokoníthatónak tűnt a rendező testvére, Martin McDonagh (Erőszakik, A hét pszichopata és a si-cu) kiváló munkáival, a Kálvária már markáns, erőteljes gesztusokkal egyértelműsíti a két alkotói világ összehasonlítgatásának értelmetlenségét.
James Lavelle atyát (Gleeson) egy gyóntatás során halálosan megfenyegetik, pontosabban: kíméletlenül közlik vele, hogy egyetlen hete van hátra földi életéből. A férfi a rendelkezésére álló idő alatt igyekszik továbbra is kialakult hitrendszere és tudatosan őrzött erkölcsisége szerint cselekedni, fejet hajt sorsa előtt, de egy pillanatra sem alázkodik meg - félelem nélkül, nyíltan szembenéz a mindenkori fenyegetéssel, melyet akár úgy is nevezhetünk: emberi természet.
