Filmvilág blog

Új mozi nyílik Kőbánya-Kispesten az ország legnagyobb mozivásznával

2021. február 08. - filmvilág

kultik_koki_1.jpg

Az idén 10 éves KÖKI bevásárlóközpont egy több mint 100 fő befogadására alkalmas multiplex mozit nyit a KULTIK mozihálózat üzemeltetésében. A tulajdonos Adventum csoport, a plázával kapcsolatos egyik legnagyobb beruházása idén tavasszal veszi kezdetét és várhatóan 12-14 hónapig tart. A megnyitáskor a vendégeket 9 moziterem várja majd, ebből 3 VIP felszereltségű lesz. Az új mozi számos technikai újdonságot vonultat fel, többek között itt lesz az ország legnagyobb vetítővászna is.

Harasta Gábor, a KÖKI Bevásárlóközpont center menedzsere elmondta, hogy a járványhelyzet alakulásának függvényében a mozi megnyitását a jövő év elejére tervezik. A látványtervek elkészültek, a kivitelezés pedig hamarosan kezdetét veszi.

Tovább

Moszkva tér és a többiek - A FILMIO 25 legnézettebb filmje

filmio_moszkva_ter.jpg

A Nemzeti Filmintézet tavaly novemberben indította el a streamingplatformját, amelyen a közelmúlt sikerfilmjei mellett sok régi klasszikus is megtalálható. Itt a 25 legnézettebb magyar alkotás a FILMIO-ról.  

A FILMIO TOP 25-ös listáján helyet kapott gyerekeknek szóló rajzfilm, ifjúsági film, 1930-as években forgatott komédia és az elmúlt évek jelentős mozisikerei is. 

Az utóbbi 10 év filmtermésére kíváncsiak leginkább a FILMIO nézői, hiszen ebből a kategóriából került fel a legtöbb film a TOP 25-ös listára. A legnépszerűbb filmek között találjuk a Liza, a rókatündér (16.), a Kincsem (15.), Megdönteni Hajnal Tímeát (13.), a BÚÉK (10.), a Budapest Noir (8.), az Anyám és más futóbolondok a családból (7.), a Trezor (6.) és a Vándorszínészek (5.) című mozifilmeket.

Az előfizetők körében jelenleg a legnézettebb a Török Ferenc rendezte, idén 20 éves Moszkva tér (2001). A dobogó második fokán Tímár Péter 1995-ös alkotása, a Csinibaba, míg a harmadik legnépszerűbb a kínálatban A Pogány Madonna 1980-ból. 

Tovább

#76 - Pieces of a Woman + Új női bosszúfilmek

agoodwoman_is_hard_to_find.jpg

Új adásunkban Mundruczó Kornél legfrissebb rendezését elemeztük ki, utána pedig sorra vettük azokat a „női thrillereket”, amelyeket az utóbbi pár hónapban mutattak be, és megvitattuk (többek közt), hogy kapcsolódnak-e a #metoo-hullámhoz. Az adásból többek közt kiderül:

  • Mundruczó-film-e a Pieces of a Woman,
  • érdekes-e egy gengszterfeleség élete,
  • passzol-e a synthwave zene vagy Paris Hilton a bosszúhoz,
  • lehet-e szórakoztató egy tézisfilm,
  • írhat-e egy szexuális zaklató feminista akciómozit,
  • és mit keres egy gremlin egy második világháborús repülőn?

Menetrend:

1:00 - Pieces of a Woman
26:10 - I 'm Your Woman
39:40 - Good Woman is Hard to Find
46:05 - Ígéretes fiatal nő
1:09:15 - Árny a felhők közt (Shadow in the Cloud)

Tovább

Itt a februári Filmvilág!

202102.jpgMAGYAR MŰHELY
A filmvászon Kovács Katija szinkronban volt a pódiumon álló énekessztárral és a benne megtestesülő formátumos feszültséggel. A hat filmben, amiben 1967-68-ban főszerepet játszott, ennek a fojtott izzású erős nőkarakternek adott formát és alakot. A filmtörténet azonban méltatlanul elfeledte.

Beck András: Eltávozott ünnepnapok (Kovács Kati a filmvásznon) 
Darida Veronika: „Széthull darabokra” (Beszélgetés Mundruczó Kornéllal)  
Kovács Kata: Lobogó gyász (Mundruczó Kornél – Wéber Kata: Pieces of a Woman)
Erdélyi Z. Ágnes: „Gyógyíthatatlan filmes vagyok” (András Ferenc portrékötet)  


Gion Nándor: Latroknak is játszott (Forgatókönyv részlet, 1985)  
Szekfü András: „Egyetlen snittben!” (Beszélgetés Somló Tamással – 1. rész)  

KORTÁRS AUSZTRIA
Semmi sem biztos, csak az, hogy nem találjuk a helyünket – sommázhatjuk a rendre a képzelet és valóság, illetve az önrendelkezés és kiszolgáltatottság között megrekedt, boldogtalan nőket felvonultató (eddig 5 nagy- és 2 kisjátékfilmből álló) Jessica Hausner-oeuvre központi gondolatát.

Schreiber András: A boldogság hervadó virágai (Új raj: Jessica Hausner)  
Nemes Z. Márió: Alpesi hullahegyek (Elfriede Jelinek: Die Kinder der Toten)  

OROSZ TITKOK
A több játékfilmből álló DAU-projekt filmtörténeti kuriózum: egy szovjet „titkos város”-ban játszódik 1937-62 között. A tudósok városát egy 13 ezer négyzetméteres stúdióban rekonstruálták. A statiszták és a „színészek” jelentős része három éven át e komplexum területén élt és dolgozott a kor szabályai szerint. Az ötvenes-hatvanas éveket idéző lakásokban laktak, korhű frizurákat és ruhákat viseltek.

Tovább

Házhoz jön a japán mozi

sub5_yonosuke.jpg

A Japán Alapítvány Budapesti Irodának köszönhetően február 26. és március 7. között az ország egész területén eredeti nyelven, magyar vagy angol felirattal ingyenes nézhetünk meg 30 japán alkotást, köztük kritikusok által elismert, díjnyertes munkákat és mainstream szórakoztató filmeket egyaránt. Az összesen 20 országot érintő JFF PLUS Online Japán Filmfesztivál 2020. novemberében indult világkörüli útjára. Állomásai közt szerepelt Thaiföld, Ausztrália, Kanada, Észak-Amerika, Németország és Spanyolország is.

A 30 japán film közt olyan címek szerepelnek, mint a 2020-ban bemutatott Maeda Építőipari Vállalat - Fantázia Reklámosztály vagy Az utolsó 30 perc. Az utóbbi évek sikerfilmjei közül szerepel a kínálatban a Mielőtt a kávé kihűl és a Kis éji zene, valamint több könyvadaptáció (Yonosuke története, A nagy átkelés). A japán filmipar egyik húzóágazatának számító animációban is bővelkedik a program, így a Production I.G. Stúdió és a megható stop-motion munkáiról ismert Yashiro Takeshi rövidfilmjei is elérhetőek lesznek.

Tovább

Balaton Brigád címmel fejleszt thrillersorozatot Enyedi Ildikó

balatonbrigade_final_brochure_pic.jpg

Idén hetedszerre rendezik meg a világ egyik legrangosabb sorozatterv-seregszemléjét, a Co-Pro Series Pitch című rendezvényt, a Berlinale alprogramja, a Series Days keretében. 

Az eseményre a világ minden tájáról több száz tervet neveznek minden évben, ezek közül a Berlinale kurátorai tízet válogatnak ki, melynek alkotói gondosan szelektált szakmai közönség előtt rövid prezentáció, „pitch” keretében mutathatják be projektjüket. A cél, hogy nemzetközi partnerekre, ko-producerekre, forgalmazókra, csatornákra találjanak a sorozataik megvalósításához. 

Idén először egy magyar sorozatterv is bekerült a programba. A Balaton Brigád című sorozat producere Krigler Gábor, vezető rendezője pedig az Arany Medve-díjas, Oscar-jelölt Enyedi Ildikó. A hazai gyártócég a budapesti Joyrider

Tovább

Netflixikáció és karanténfilmek

+ Tom Hanks westernhősnek áll

news_of_the_world.jpg

Új adásunkban megbeszéljük, hogy milyen hatással van filmfogyasztási szokásainkra a streamingdömping, és milyen taktikákkal próbálkoznak a szolgáltatók, utána kitárgyaljuk az első (?) komolyabb karanténfilmet, a Locked Downt + a Host című zoomhorrort, és utána napirendre vesszük Tom Hanks első westernfilmjét is.

Menetrend:

00:00 - Netflixikáció
14:15 - A karantén meló (Locked Down) (spoileres)
33:20 - Host
40.25 - A kapitány küldetése (News of the World)

Tovább
süti beállítások módosítása