Majdnem napra pontosan 30 éve mutatták be az amerikai mozik Robert Altman zseniális szatíráját, A játékost, és 25 éve volt a John Woo-féle Ál/Arc premierje, amelyet a héten mozikba kerülő új Nicolas Cage-film (A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlya) is megidéz. Ennek örömére újranéztük mind a két filmet, és folytattuk a Coen-sorozatunkat a testvérek egyetlen Oscar-díjas filmjével, a Nem vénnek való vidékkel.

Menetrend:

1:10 - Hírmagyarázó: Kevin Spacey egy magyar filmben
22:55 - A játékos
55:50 - Ál/arc
1:16:20 - Coen-sorozat: Nem vénnek való vidék
2:01:05 - Ajánljuk még

Gyártási támogatást szavazott meg a Nemzeti Filmintézet a magyar-mongol-angol koprodukcióban, 1242 – A NYUGAT KAPUJÁBAN címmel készülő akciódrámának és a MINDEN RENDBEN című elsőfilmnek, melynek fejlesztése a pályakezdő filmeseket segítő Inkubátor Programban valósult meg. 

„Egy magyar, de világtörténelmi jelentőségű esemény mozifilm feldolgozására vállalkozunk. Beláthatatlan következményekkel járt volna, ha 1242 telének végén Batu kán nem fordítja vissza seregeit Esztergom alól, hanem folytatja az előrenyomulást. Filmünk az izgalmas szórakozás mellett gondolkodásra ösztönzi a nézőt Batu kán döntésének okairól. Büszkék vagyunk, hogy a teljes forgatási kreatív és szakmai magyar stáb mellett a szerepekre több neves külföldi színész és az utómunkára elismert, nemzetközi szakemberek mondtak igen” – áll az 1242 - A Nyugat kapujában címmel készülő akciódráma alkotócsapatának nyilatkozatában.

Idén június 9-12. között rendezik meg a Magyar Mozgókép Fesztivált a Veszprém-Balaton régióban (Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban), ahol a legfrissebb magyar filmeket láthatja a közönség. A Magyar Mozgókép Díj előzsűri bizottsága kategóriánként 5 alkotást és alkotót jelöli a Magyar Mozgókép Díjakra.  

A korábbi gyakorlattal ellentétben idén a Magyar Mozgókép Díj előzsűri bizottságába a Magyar Filmakadémia szekciói mellett kategóriánként egy-egy tagot delegált a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa, a Nemzeti Filmintézet, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, valamint a Magyar Operatőrök Társasága (HSC). Az ő szavazataik alapján dőlt el, hogy mely alkotásokat és alkotókat jelölik a Magyar Mozgókép Díjakra.

MAGYAR MŰHELY
Soós Tamás Dénes: „Ez egy enigma” (Beszélgetés Csuja Lászlóval és Nemes Annával)  
Nemes Z. Márió: Az anatómiai térkép eksztázisa (Csuja László – Nemes Anna: Szelíd)
Hirsch Tibor: Régi nemzedékek, új lövészárkok (Generációk filmtörténete – 2. rész)
Lakatos Gabriella: A szerelmi szkepticizmus történetei (Szerelemtől házasságig - 2. rész)  
Bárdos Judit: Egy szorgos zseni (Alan K. Rode: Kertész Mihály – Egy filmes élet)

EMBEREK ÉS ANDROIDOK
Lehet-e egy gépember emberi? Mikor jön el a pillanat, amikor emberként éljük meg az androidot? Mik azok a hibák, azok a „nem emberi” mozzanatok, amelyek késleltetik vagy egyenesen ellehetetlenítik azt, hogy az android emberré váljon? Ha az androidnak is lehet lelke és személyisége, beleszerethetünk-e?

Pintér Judit Nóra – Stőhr Lóránt: Szerelem AI idején (Ember, gép, vágy)  
Orosdy Dániel: Robotok a teljes idegösszeomlás szélén (Képregény-legendák: Frank Miller: Hard Boiled)  
Zalán Márk: Emberek és replikánsok (Ridley Scott: Szárnyas fejvadász)  

VÍCTOR ERICE
Erice, a spanyol szerző film nagymestere az elmúlt negyven évben mindössze három nagyjátékfilmet forgatott, de így is bekerült a filmművészet klasszikusai közé. Premier plánban egy világszemléletét és stílusát őrző autonóm alkotó életútja a vizuális kultúra – technikai fejlődés okozta – radikális átalakulásának idején.

Bácsvári Kornélia: Vissza az első káprázatig (Víctor Erice)  
Víctor Erice: Álmok küszöbén (Sanghaj ígérete. Előszó-részlet)  

A Wiesbadeni GoEast Filmfesztiválon Csuja László és Nemes Anna kapta a 7500 eurós díjazással együttjáró rendezői díjat a Szelíd című filmjükért.

A Szelíd, amelyben Csonka Eszter nemzetközi hírű testépítő alakítja a főszerepet, még látható a magyar mozikban.

A filmről elemzés, illetve egy rendezői interjú is olvasható a Filmvilág májusi számában. Utóbbiból itt olvasható egy részlet:

Új adásunkban megpróbáljuk megfejteni, mi áll a Netflix előfizető-vesztése mögött, majd Richard Linklater netflixes filmjével foglalkozunk (Apollo 10,5 - Űrkorszaki gyerekkor), utána a Danielsék agymenésével (Minden, mindenhol, mindenkor), az év eddigi talán legjobb sorozatával (Különválás), és folytatjuk a Coen-sorozatot is.

A műsorban szóba kerül többek közt, hogy

• van-e a Netflixnek identitása,
• mi a nagyobb veszély, a konkurencia vagy a jelszómegosztás,
• nagyobb nosztalgiatrip-e az Apollo 10,5, mint a Licorice Pizza,
• jól esik-e a „régen minden jobb volt”-típusú boomerkedés,
• a Minden, mindenhol, mindenkor lesz-e az új Mátrix,
• miért jók az infantilis poénok,mennyire hiteles az irodai pokol a Különválásban,
• és jól áll-e Tom Hanksnek a hiénanevetés?

Menetrend:

1:05 - Hírmagyarázó rovat: válságban a Netflix?
20:30 - Apollo 10,5 - Űrkorszaki gyerekkor
43:15 - Minden, mindenhol, mindenkor
1:18:25 - Különválás (Severance)
1:51:50 - Coen-sorozat: Betörő az albérlőm

Mi a te fiaid vagyunk, és te mégis számítasz a hűségünkre?

Akira Kuroszavának sikerült az, ami csak Akira Kuroszavának sikerülhetett. Sikerült a KÁOSZ-ról egy kristályos szerkezetű filmet csinálnia, sikerült egy „nemzetietlen” (távol-nyugati) témából vérmesen nemzeti filmet csinálnia, sikerült egy időtlen, majdhogynem allegorikus történetből történelmi (és mégis allegorikus) filmet formálnia. Egyáltalán, sikerült egy agyoninterpretált színdarabból teljesen új szemléletű filmet csinálni, a NO-színház intimitását és a háborús kalandfilmek monumentalitását ördöggolyókként egymásba illesztenie, már jólismert jeleiből valódi jeleneteket teremtenie; és egyáltalán, sikerült ilyen öregen ennyi pénzt elköltenie – egy olyan filmre, melyben egy aggastyán értelmetlen cselekedeteinek és halálának körülményeit mutatja be; ráadásul ez az ótestamentumi istenségre emlékeztető agg – aki megátalkodottan istentelen –, mélyen vallásos menyét arról próbálja meggyőzni a film legszebb égboltú jelenetében, hogy Buddha rég elhagyta ezt a gonosz világot.

Sikerült neki – és ez a legcsodálatosabb tette mind között – az égboltot, a napot, az alkonyt, a felhőket engedelmes statisztákká bűvölnie, az „időjárást” – e kiszámíthatatlan elemet, meg-jósolhatatlansága miatt a káosz-elméletek jellegzetes modelljéül szolgáló fenomént – háttérként úgy használnia a filmben, ahogy más mondjuk a zsebkendője után nyúl, ha tüsszent.

Mindez sikerült neki, és ez lenyűgöző. Csak egyetlen dolog nem sikerült neki (panteisztikus világképével nem is sikerülhetett), s talán el is szontyolodik egy pillanatra, ha belátja, hiszen egyik, talán legfontosabb célja volt ez: nem sikerült a poklot ábrázolnia.