A metafilmezés végpontja valószínűleg egy tükörbe tartott kamera visszaverődő képe lenne, ahol a kifelé fordított kijelzőjén a kamera képét látnánk, egészen a végtelenségig. A Sam Klemke időgépe (Sam Klemke’s Time Machine) ilyen durva mélységekbe szerencsére nem rugaszkodik, de izgalmasan csúcsra járatja a mozgóképes önreflexió lehetőségeit. Címszereplőnk 1977-től kezdve irányítja saját magára a kamerát és kommentálja az élete apró, leginkább jelentéktelen eseményeit. Sam Klemke egy “rendkívüli senki”, aki lassan négy évtizede, különféle nyersanyagokon próbálja csapdába ejteni saját létét. Önmagunk dokumentálása és közvetítése a YouTube korában már nem számít különlegesnek, így Klemke évtizedeken át tartó mániákus alapossága és bizarr méretű archívuma a technikai változások fényében még érdekesebb kérdésket vet fel. Az ausztrál Matthew Bate az interneten talált rá az amerikai férfira és halált megvető bátorsággal rágta át magát az óriási anyagon. Mivel az alkotói folyamatba végül magát Klemkét is bevonta, a végeredmény metább lett még Charlie Kaufman legdurvább agymenéseinél is.
Az önreflexió masszív koncentrációja mellett valójában el is törpül az a tény, hogy miről is akarna szólni ez a dokumentumfilm. Hősünk számos irányba kibontható kamerafixációját Bate egzisztencialista segélykiáltásként magyarázza és párhuzamot von az emberiség kozmikus magánya, illetve Klemke identitáskeresése között. Sajnos a rendező mintha nem bízna eléggé a rendelkezésére álló leletek erejében és a szenzációs házimozit ellenpontozó hasonlataként egy gigantikus emberi vállalkozást választ. Az emberiség Voyager űrszondával fellőtt üzenete és a szemünk előtt öregedő főszereplő videói között nyilvánvaló átfedések vannak. Az ember küzd a saját jelentéktelensége ellen és nyomot akar hagyni, a csillagok felé száguldó aranylemez és Klepke felvételei is a nagy fekete semmibe kiáltott öndefiníciós kísérletek, melyek paradox módon már a létrejöttükkel elérték a céljukat. Az allegória magától értetődő, a visszatérő szonda képe és az ironikusan francia tudományos filmnek álcázott magyarázó szöveg így néhol kissé erőltetetté és túlmagyarázottá válik.
Október 1-jén nyit az Art+ Cinema. A korábban Örökmozgó Filmmúzeum néven működő mozi megmarad artmozinak, de annál több, igazi kulturális találkozási pont szeretne lenni. A játékrendi mozivetítések mellett filmhetek, filmfesztiválok, filmklubok, közönségtalálkozók, premier előtti vetítések színesítik majd a programot. A mozi választékában szerepet kapnak a gyerekműsorok, lesznek diafilmvetítések, illetve egyebek mellett színházközvetítések, az előtérben pedig DVD-bolt is várja majd a közönséget. 
