Filmvilág blog

Paár Ádám: Az iszlámról másként - Filmek a sztereotípiák ellen

2016. augusztus 17. - filmvilág

uzenet0.jpg

Ha az iszlám és a film együttesen szóba kerül, akkor leginkább a terrorista témájú filmek jutnak eszünkbe, jobb esetben valami ezeregyéjszakai hangulatú mese. Mindenképpen egy sztereotip ábrázolás. A nyugati filmek döntő többsége behódol az iszlámról kialakult sztereotípiáknak. Hogy kicsit megbombázzuk ezt a paradigmát, bemutatunk pár olyan filmet, amelyek példaértékűen tárgyilagosan és realistán mutatják be az iszlám világot. (Ez a Méltányosság Politikaelemző Központ cikksorozatának újabb része.)

Mohamed a filmvásznon

A filmművészet manapság nem örvendeztet meg az iszlámot (illetve a muszlimokat általában) realista módon bemutató ábrázolásokkal, ezért válogattunk pár filmet, amelyek pozitív képet sugallnak, elsősorban múltbéli muszlim személyekről. Emlékezhetünk még a vitára, amely 2005-ben és 2006-ban zajlott egy dán újság, a Jyllands-Posten Mohamed-karikatúrái kapcsán, hogy szabad-e ábrázolni a Prófétát. Senkinek nem kell bemutatni, hogy a Charlie Hebdo által kiadott karikatúrák milyen láncot indítottak el.

Tovább

Tévéajánló - Szerda (08.17.)

A Palika
Málnay Levente tévéjátéka Gábor Andor műve nyomán, többek között Lippai Lászlóval, Szemes Marival, Bodrogi Gyulával, Götz Annával, Kubik Annával, Horesnyi Lászlóval, Örkényi Évával, Tolnai Miklóssal.
Vetítik: Duna World - 11:40

Pókember 3.
Sam Raimi sikeres képegényfilm-trilógiájának 3. része, a címszerepben változatlanul Tobey Maguire-rel. További szereplők: Kirsten Dunst, James Franco, Thomas Haden Church, Topher Grace, J.K. Simmons, Rosemary Harris, James Cromwell, Bryce Dallas Howard, Theresa Russell.
Vetítik: TV2 - 21:25

Ébredés
Elek Judit filmje. Szereplők: Eszes Fruzsina, Hernádi Judit, Kern András, Gera Zoltán, Zsótér Sándor, Bálint András, Tordai Teri.
Vetítik: Duna - 21:30

Lánctalpak
Gordon Hessler koprodukcióban készült háborús drámája a cserkasszi katlanból való német kitörésről, Sven Hassel regénye nyomán. Importsztárok (az erős B-kategóriából): David Carradine, Bruce Davison, David Patrick Kelly, Oliver Reed, Jay O. Sanders.
Vetítik: Film Mánia - 00:10

A temetésem szervezem
Elismert dráma Robert Duvall, Bill Murray és Sissy Spacek főszereplésével.
Vetítik: Duna - 01:05

Császármetszés
Lengyel szatirikus tévéfilm.
Vetítik: m2 - 04:35

Tévéajánló - Kedd (08.16.)

Ficzek úr
Hajdufy Miklós tévéfilmje Hidas Antal műve nyomán. Szereplők: Haumann Péter, Schütz Ila, Balázs Péter, Gera Zoltán, Kaló Flórián, Koltai Róbert, Körmendi János, Major Tamás, Zenthe Ferenc.
Vetítik: Duna World - 11:35

Zsoldoskatona
Pasquale Festa Campanile (A lator) méltán népszerű  történelmi vígjátéka Bud Spencer (RIP!), Enzo Cannavale, Philippe Leroy és Andréa Ferréol főszereplésével.
Vetítik: Film+ - 14:55

Gondolkozz férfiaggyal! (alias Gondolkozz pasiaggyal!) Igazság szerint nincs sok választásom.
Sikeres és jól fogadott vígjáték Steve Harvey komikus könyve alapján, többek között Kevin Harttal, Morris Chestnuttal és Gabrielle Unionnal.
Vetítik: TV2 - 21:25

Amerikai taxi
Anyagilag sikeres, egyébként totál bukó remake a Luc Besson-féle francia eredetihez (Taxi).
Vetítik: RTL Klub - 21:30

Végjáték
A főleg forgatókönyvíróként ismert Mitch Glazer thrillere Mickey Rourke, Megan Fox, Bill Murray (a rendező állandó tettestársa), Kelly Lynch és Rhys Ifans főszereplésével.
Vetítik: Duna - 22:25

vegjatek.jpeg

Tovább

Az ember a Fellegvárban - Amerikai rémálom

ember_a_fellegvarban2.jpg

Mi lett volna, ha a japánok legyőzik Amerikát? Több mint negyven évbe telt, mire Philip K. Dick náci disztópiáját adaptálni merte valaki.

Birodalmi sassal és a császári Japán szimbólumaival kombinált amerikai zászlók díszítették a New York-i metró több kocsiját tavaly ősszel. Az újabban film- és sorozatgyártással is foglalkozó Amazon reklámakciója nem tartott sokáig: a polgármester és a kormányzó nyomására a stúdió abortálta a kampányt.

A felzúdulás hevessége – az Amazon marketingstábjának találékonyságán túl – azt is jól illusztrálja, hogy az alternatív történelmi fikciók közül miért a náci disztópiák a leghatásosabbak. Az amerikai identitás máig megingathatatlan sarokköve a Hitler felett aratott győzelem, az Egyesült Államok ekkor vált hivatalosan is – saját önképe szerint – Európa és a világ megmentőjévé, a mindenkori Gonosszal szembeszálló Jó megtestesülésévé.

Tovább

Tévéajánló - Hétfő (08.15.)

Jutalomutazás
Dárday István és Szalai Györgyi klasszikus szatírája. Operatőr: Koltai Lajos.
Vetítik: Duna World - 11:30

Bosszú El Pasóban
Giuseppe Colizzi westerntrilógiájának második, talán legjobb része, főszerepben Terence Hill-lel és a nemrég elhunyt Bud Spencerrel. További szereplők: Eli Wallach, Brock Peters, Kevin McCarthy.
Vetítik: Film Mánia - 19:50

Charlie angyalai
Az azonos című tévésorozat mókás-zajos-színes-szagos remake-je Cameron Diaz, Drew Barrymore, Lucy Liu és Bill Murray főszereplésével. További szereplők: Luke Wilson, Tim Curry, Kelly Lynch, Sam Rockwell, Matt LeBlanc, LL Cool J.
Vetítik: TV2 - 21:25

A Sólyom végveszélyben
Ridley Scott emlékezetes háborús akciófilmje neves színészekkel, megtörtént eset alapján.
Vetítik: Film+ - 23:15

Hajnalban meghalnak az álmok
Díjnyertes dráma Indro Montanelli olasz újságíró személyes élményei és forgatókönyve nyomán az 1956-os (hazai) eseményekről. "Miklos Anna" szerepében Lea Massari.
Vetítik: Duna - 01:25

Tévéajánló - Vasárnap (08.14)

Álomcsapat
Érzelmes amerikai vígjáték, ebben a kategóriában a legjobbak egyike. Mintha a Száll a kakukk fészkére szanatóriumon kívül játszódó jeleneteit bontották volna ki egészestés New York-filmmé. A remeklő színészek: Michael Keaton, Christopher Lloyd, Peter Boyle, Stephen Furst. A remeklő rendező: a néhai Howard Zieff (Benjamin közlegény, Várlak nálad vacsorára, My Girl-filmek).
Vetítik: TV2 - 15:35

Toprini nász
A kiváló Tóth "Andre De Toth" Endre még Magyarországon forgatott kalandfilmje Jávor Pállal és Tolnay Klárival.
Vetítik: Duna - 15:40

A nagy kiruccanás
A néhai John Hughes írói-produceri közreműködésével készült vígjáték, a főszerepekben John Candy-vel és Dan Aykroyddal.
Vetítik: Viasat3 - 17:10

Transformers 2: A bukottak bosszúja
Az élvezhető blockbusterek készítéséből megbukottak bosszúja.
Vetítik: TV2 - 19:00

Truman show
Peter Weir rangos díjak-jelölések tömegével elismert szatírája Andrew Niccol forgatókönyve alapján, Jim Carrey főszereplésével. További szereplők: Laura Linney, Noah Emmerich, Ed Harris, Natascha McElhone.
Vetítik: Duna - 21:05

Pál Adrienn
A minimalista formanyelv, a lassú, refrénszerűen ismétlődő elbeszélés, a puritán képi világ, a fekete humor és persze a témaválasztás: a testi deformitás – legyen az alkoholtól elhasználódott vagy a fölösleges kalóriák terhe alatt nyögő test – mögé rejtett végtelen magány. Kocsis Ágnes második nagyjátékfilmjét 2010-ben (...) az Un Certain Regard szekcióban díjazták: a Pál Adrienn a filmkritikusok díjával távozott Cannes-ból. (Gorácz Anikó)
Vetítik: m2 - 21:05

pal_adrienn.jpg

Tovább

Tévéajánló - Szombat (08.13.)

Zűrangyalok
Jean-Marie Poiré népszerű vígjátéka a Gérard Depardieu -- Christian Clavier párossal.
Vetítik: TV2 - 13:20

A leányvári boszorkány
Gertler Viktor vígjátéka Lovik Károly műve és Palásthy Géza forgatókönyve nyomán, Csortos Gyula, Hámory Imre, Szombathelyi Blanka, Szörényi Éva, Apáthi Imre és Bilicsi Tivadar főszereplésével.
Vetítik: Duna - 15:35

Dutyi dili
A néhai Richard Pryor és a mára csak íróként aktív Gene Wilder négy komédiát jegyzett közösen (ha nem számoljuk a Fényes nyergeket, amelyben Pryor csak íróként közreműködött), ezek közül talán a Dutyi dili örvendezteti meg leggyakrabban nevetéssel a nézőt.
Vetítik: Duna - 19:30

Csúcsformában 3.
Brett Ratner harcművészetihaverakcióvígjátéka, a főszerepben természetesen Jackie Channel és Chris Tuckerrel. Nem mellékes mellékszereplők: Max von Sydow, Roman Polanski (!!!), Philip Baker Hall.
Vetítik: RTL Klub - 19:50

Halálos iramban
Autós-akciós nyári tinglitangli.
Vetítik: TV2 - 21:00

Mission: Impossible 3.
A kedvelt sorozat 3. része J.J. Abrams rendezőtől, főszerepben az elmaradhatatlan Tommal. Akik nem annyira elmaradhatatlanok: Philip Seymour Hoffman, Ving Rhames, Keri Russell, Laurence Fishburne, Billy Crudup, Michelle Monaghan, Maggie Q, Sasha Alexander, Jonathan Rhys-Meyers
Vetítik: Duna - 21:25

mission-impossible-3_1.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása