
Jim Jarmusch huszonhét évvel és tizenkét egész estés filmmel ezelőtt vászonra álmodta sajátos alkotói világát és az ott megtalált alapmotívumaihoz azóta is hű maradt. Ha elkezdjük keresgélni, melyik a legfrissebb darab legközelebbi testvére az életműben, gyakorlatilag az összes címet felsorolhatjuk, hiába a műfajok és témák felszíni sokszínűsége. A kisvárosi buszvezető és költő átlagos hetét elmesélő Paterson minden eddiginél tökéletesebben ragadja meg azt az éteri líraiságot, illetve szemlélődő élet- és művészetfelfogást, mely az amerikai független rendező sajátja. Az új opusz azonban az életmű ismeretétől függetlenül is igazi moziélmény, afféle meditatív, csendes szemlélődés, amihez sajnos egyre kevésbé van önfegyelmünk.
Paterson a gyakran New York-külsőként csúfolt New Jersey harmadik legnagyobb, az Egyesült Államok második legsűrűbben lakott városa. Itt született többek között Allen Ginsberg és a főszereplő által is sűrűn emlegetett William Carlos Williams, akinek Paterson című verseskötete tulajdonképp magának a filmnek is ihletője. Hősünk (akinek a neve szintén Paterson) a költőhöz hasonlóan a hétköznapokban találja meg azt a fajta különös szépséget, amit Jarmusch nemcsak képes megragadni, de a nézőnek is át tud adni belőle valamit.

A 
