Filmvilág blog

Ezek voltak 2017 legjobb filmjei

2017. december 22. - filmvilág

the-square-1.jpg

Utolsó idei podcastünkből kiderül:

  • le lehet-e darálni 3 tizes listát bő egy órában;
  • filmes szempontból erős év volt-e 2017;
  • mi okozta idén a legnagyobb csalódást és meglepetést;
  • van-e Oscar-esélye a Testről és lélekrőlnek;
  • és vajon idén meg tudtuk-e állni, hogy ne trollkodjunk be egy sorozatot is a listára?

Közreműködők: Huber Zoltán, Csiger Ádám, Baski Sándor. (Az adásban többször is emlegetett félévösszegző podcast itt hallgatható meg.)

A podcast régebbi epizódjai a Mixcloudon érhetőek el, de az iTunes-on is fel lehet ránk iratkozni. (Ugyanitt köszönettel várjuk a szöveges értékeléseket.)     

Díjnyertes doksik a BIDF-en

bidf_cover_v07_1.png

Az idei legjobb európai dokumentumfilm a Communion (Az én vérem), és két Oscar-jelölt, I am not your negro (Nem vagyok a rabszolgád), Watani, my Homeland (Hazám, Watani), valamint 7 Európa Filmdíjra jelölt film is szerepel a január 23-tól 28-ig tartó Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál programjában.

A világ közel 30 országából érkező 50 fesztiváldíjas, Magyarországon először vetített alkotás közül válogathat az emberi sorsok, problémák és a társadalmi kérdések iránt érzékeny néző. 

A 2014-ben alapított Budapest International Documentary Festival (Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál) a világ legfrissebb nemzetközi sikereket elért, egészestés, kreatív dokumentumfilmjeinek magyarországi versenye és fóruma, és a filmek magyarországi premierje, ahol:

Tovább

Filmvilág Podcast #19 – Az utolsó jedik

sw8.jpg

Új podcastunkban megbeszéljük, hogy:

  • Az utolsó Jedik tényleg a legjobb Star Wars-film-e A Birodalom visszavág óta, vagy újabb lépés az eldisney-sedés / marvelosodás felé,
  • Az ébredő Erőnek vagy Az utolsó Jediknek sikerült-e jobban becsatlakozni az Star Wars-mítoszba,
  • rejtett remake-e az új epizód is mint J.J. Abrams filmje,
  • igaza van-e Mark Hamillnek, aki a forgatókönyv egyetlen, Skywalkert figuráját érintő döntésével sem értett egyet,
  • ki a legjobb színész és karakter a filmben,
  • van-e benne un. politikai "üzenet",
  • lehet-e indokoltan cukiskodni a gülüszemű kisállatokkal?

Akik jól megmondják: a rajongó (Borbíró András), aki eddig nem volt rajongó (Baski Sándor) és a csalódott rajongó (Huber Zoltán.) Az első 17 perc spoilermentes!

A podcast régebbi epizódjai a Mixcloudon érhetőek el, de az iTunes-on is fel lehet ránk iratkozni. (Ugyanitt köszönettel várjuk a szöveges értékeléseket.)     

A héten már kézbe is lehet fogni Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas filmjét

testroleslelekrol_3d.jpgA Testről és lélekről március eleje óta látható a mozik műsorán, eddig közel 90 ezer néző váltott rá jegyet. Karácsony előtt a rajongók már DVD-n is megvásárolhatják az Arany Medve-díjas filmet. Enyedi Ildikó alkotása december 14-én kerül a boltok polcaira, a megjelenés előtt néhány nappal azonban egy dedikálás keretében már megvásárolható lesz: a Három Holló kávéházban (1052 Budapest, Piarista köz 1., bejárat a Szabad sajtó úton), december 12-én délután fél 5 és fél 6 között Enyedi Ildikó rendező-forgatókönyvíró, Muhi András és Mécs Mónika producerek, valamint Borbély Alexandra és Morcsányi Géza főszereplők várja az érdeklődőket. 

Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas, Érdemes művész filmjeivel több, mint negyven hazai és nemzetközi díjat nyert el korábban, szerepelt Cannes-ban (Az én XX. századom, Arany Kamera díj a legjobb elsőfilmnek), Velencében (Bűvös vadász, Tamás és Juli), Locarnóban (Simon mágus, a Zsűri különdíja) és más meghatározó fesztiválokon. Legutóbbi munkája az HBO sorozata, a Terápia volt, amelyet Gigor Attilával közösen rendezett. 

A Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra, ez az első film főszerepe, amelyért az Európai Filmakadémia a legjobb színésznő díjával tüntette ki. A férfi főszereplő Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót. 

A Testről és lélekről DVD fogyasztói ára 2990 Ft. A kiadványon lesz angol felirat, valamint a halláskárosultak számára magyar felirat, amely az Uránia Nemzeti Filmszínház támogatásával került a lemezre. A lemez extraként tartalmaz két kivágott jelenetet, két próbafelvételt összevágva, amelyben Borbély Alexandra játssza a pszichológust és Máriát is. 

December 12-én délután 16.30-17.30-ig Enyedi Ildikó rendező-forgatókönyvíró, Muhi András és Mécs Mónika producerek, valamint Borbély Alexandra és Morcsányi Géza főszereplők várja az érdeklődőket a Három Holló kávéházban (1052 Budapest, Piarista köz 1., bejárat a Szabad sajtó úton).

 

Nevezd a filmed a Magyar Filmdíjra!

filmhet_1.jpg

A Magyar Filmakadémia Egyesület, a Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával 2018. február 8-11. között a Corvin moziban rendezi meg a 4. Magyar Filmhetet. A Magyar Filmdíjak ünnepélyes díjátadója március 11-én lesz. A filmalkotásaikat a filmelőállítók vagy a filmalkotók 2018. január 14-ig regisztrálhatják.

A 4. Magyar Filmhétre a 2017. január 1. – 2017. december 31. között mozi- és televízió-forgalmazásban vagy fesztiválon bemutatott filmeket lehet nevezni öt kategóriában: játékfilm, tévéfilm, dokumentumfilm, kisjátékfilm, animáció. Egy alkotó több alkotást is regisztrálhat a 3. Magyar Filmdíjra. 

A 3. Magyar Filmdíjra benevezett filmeket a 4. Magyar Filmhéten vetítik majd a Corvin moziban.

A filmalkotásokat a filmelőállítók vagy a filmalkotók 2018. január 14-éig regisztrálhatják, nevezhetik. 

Nevezni a Magyar Filmakadémia oldalán a Nevezés menüpontban lehetséges. A Magyar Filmdíjról bővebb információ a Magyar Filmakadémia oldalán található. Kapcsolat: filmhet@magyarfilmakademia.hu 

 

Már hivatalosan is Borbély Alexandra a legjobb európai színésznő

borbely.jpg

Tegnap este átadták az Európai Filmdíjakat Berlinben az Európai Filmakadémia több mint 3 ezer fős tagságának szavazati alapján. A legtöbb díjat idén Ruben Östlund szatírája, A négyzet vitte el, de számunkra fontosabb, hogy a legjobb színésznőnek Borbély Alexandrát, a Testről és lélekről főszereplőjét választották Juliette Binoche (Jöjj el napfény!), Isabelle Huppert (Happy End), Paula Beer (Frantz) és Florence Pough (Lady Macbeth) előtt. Gratulálunk!

A díjazottak:

Tovább

Csak lazán – Moszkva tér

moszkva-ter1.jpg

Limitált vetítéssorozatban újra moziba került Török Ferenc kultikussá vált egyetemi vizsgafilmje, ennek apropóján közöljük újra a Filmvilág 2001.szeptemberi számában megjelent kritikát.

Török Ferenc elsőfilmje 1989-ben játszódik, két korszak határán, hősei az akkori tizennyolc évesek. Csupa tiszta lap. 

Moszkva parti esték a nyolcvanas években, találkozunk az óra alatt, ki tud valami bulit. Dettó ugyanígy ment a Blahán, a Felszabon, az Örsön meg a Marxon, kit hova vonzott a körzete. A közösségi élet színtere túlnyomórészt a lakás, házhoz megy a nép színházat nézni, repülő egyetemre, '56-os megemlékezésre éppúgy, mint inni, táncolni, zenét hallgatni. Budai villa, pesti bérház, külvárosi szobakonyha egyformán megfelel a célnak, nincs egy hely, nincsenek helyek, úgy tűnt, hogy ez már így is marad, berendezkedtünk a lakásban. Csak az évtized vége felé indult meg lassan a közterek birtokba vétele, de hosszú volt az út a Rakpart klubtól a Hősök teréig.

Tovább
süti beállítások módosítása