Vállalásnak maximálisan tiszteletreméltó, kivitelezését tekintve kimondottan színvonalas, ahogy Köbli Norbert forgatókönyvíró és aktuális rendezőtársai (időrendben: Bergendy Péter, Fazakas Péter, Szász Attila, Kovács István) tévéfilmek során át dolgozták-dolgozzák fel a nem is olyan régmúlt világát és kevésbé ismert eseményeit, besúgók világától repülőgép-eltérítésen át az I. Világháborúig. Az egy órát általában nem sokkal meghaladó vagy éppen alulról súroló alkotások között persze akadnak különbségek, de igénytelenséggel, a választott téma bagatellizálásával egyik sem vádolható, ráadásul Köbli jó érzékkel alkalmazza a műfaji forgatókönyvírás mesterfogásait, azaz történetei nem csak a dokumentumfilmek és történelmi drámák szerelmesei számára lehetnek ismerősek vagy élvezhetőek, hanem gyakorlatilag bárkinek, aki nem idegenkedik az ún. kommersz filmektől.
Szász Attila rendező és Köbli immár harmadik alkalommal dolgozott együtt (Szászon kívül csak Fazakas jegyez egynél több Köbli-szkriptet), és ahogy korábbi közös műveikről, A berni követről és – különösen – a Félvilágról, úgy az Örök télről is elmondható, hogy leginkább moziban lenne a helye, nem a tévében. Az egykori Szovjetunióba deportált magyarok, közelebbről a (főleg) német nemzetiségű nők kálváriáját feldolgozó és nekik emléket állító alkotás minden szempontból magabiztosan teljesít, bőven meghaladva a tévéfilmekkel szemben hagyományosan támasztott (és idejétmúlt) elvárásokat. Jó értelemben szórakoztatva hívja fel a figyelmet egy szomorú korszak szomorú, és szinte már el is feledett történéseire, az ok nélkül megalázott, tönkretett vagy megölt emberek sorsára. Ahogy írtam is: színvonalas kivitelezés, tiszteletreméltó vállalás. A „sorozat” egyes darabjai nem mindenben működnek ugyanúgy, és az eddigi produkciók közül talán a legambiciózusabbnak mondható Örök tél sajnos nem feltétlenül a legjobb is egyben. (Én amúgy a kevésbé „nemes” és „humanista” Félvilágnak szavaznám meg a koronát.)
MAGYAR MŰHELY